Várakozással, örömmel készültünk a brassói találkozóra: újra egy lehetőség együtt lenni jóbarátokkal, ismerősökkel. Közösbe tenni eddigi élményeinket, jövőt kovácsoló gondolatainkat, imáinkat.
Múlt hétvégén partiumi bogozói találkozónk volt, mely a nagy pályázatunk nyitókonferenciája is volt egyben.
Szuper volt a szülinapi ünnepség, kb. hatvanan gyűltünk össze, voltak újak is. A program 18-órától kezdődött, Ottó köszöntése után, a konzul Balogh György vette át a szót, majd a püspök úr, Tamás József, aki elismerte az eddigi tevékenységünket és áldását adta a további munkánkhoz.
Lakatos Tibor beszámolója a resicabányai Háló találkozóról.
A Háló Közösségfejlesztő Keresztény Egyesület szervezésében tartották meg október 31-dikén Muzslyán az Emmausz fiúkollégiumban a katolikus kisközösségek és lelkiségi mozgalmak vezetőinek konferenciáját.
Négy beszámolót lehet olvasni itt a szatmárnémeti Háló találkozóról
Minden évben, október elején már izgatott várakozással számolom a napokat a felvidéki Háló találkozóig.
Lehet ismerős sokunk számára a Házashétvéges szokás, amikor gyöngyfüzér készítés van beütemezve az együttlétek végén.
„…okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul… az Istennek” (Rómaiaknak,12:1)
Ezzel a mottóval került megrendezésre, szeptember 19-én, a moholi Csobolyó Egyesület székházában az Ada-Mohol-Gunaras kerület Háló találkozója.