Egy ideigi cserkész voltam és ott tanultam egy érdekes játékot. Mi csak így hívtuk: a zenedoboz. Arról szólt, hogy olyan szavakat kellett gyűjteni, amelyek tartalmazzák a szolmizációs hangok valamelyikét. Például: répa, dominó, elefánt, kalász, stb. A játék nehezített változatában a játékvezető mondja a szavakat, és maguknak a játékosoknak kell kitalálni a szabályt, az alapján, hogy helyes és helytelen szavakat kapnak.
Feltettem magamnak a kérdés, hogy mi fér bele egy ?vajdasági kerékpártúra-dobozba". Ha kinyitom a fedelét, akkor a tetején ott lapul néhány burek, egy reggeli pohár joghurt, de ott találjuk a cirill betűket, melyeket Dani barátom a vonatút alatt próbált egy gyorstalpaló író-olvasó tanfolyamon elsajátítani inkább több mint kevesebb sikerrel. Aztán találhatunk ott egy-két üveg Jelent, Nikšićkót, és Lav sört, de mindemellett azért szerepel az alkoholmentes keserűcitromos Schweppes, ha már az egyikünk nem fogyaszt alkoholt. A dobozban van egy kombájn is, amit Dani Ürményházán kívülről, belülről alaposan áttanulmányozott, és megállapította, hogy ?ez egy kész kis gyár" és ?nagyszerű találmány". Hiába, városi gyerekek vagyunk... Ide sorolhatnánk még azt a kompakt naptejes dobozkát is, amelyet a második nap után már lelkesen kentünk magunkra, miután előző nap olyan jó színt vettünk fel, hogy azt egy-két szoláriumtöltelék is megirigyelhetné. Ha még a felszínen maradunk előbukkannak a dinár bakjegyek, amikkel lelkesen ismerkedtünk, és felrémlik még egy grapefruit is, amit Versecen a nagy melegben elfogyasztottunk, és amit Dani barátom tévedésből vett meg, mert narancsnak nézte. Nem szabad megfeledkeznünk a foci VB nyolcad- és negyeddöntőkről sem. Ezek vegyes érzelemmel töltenek el. Brazília kikapott Hollandiától, Németország pedig földbe gázolta Argentínát. Így utólag jobban helyére kerültek ezek az élmények. Ez az első réteg.
Ha lejjebb kotorászunk, akkor ott látható a szabadkai városháza, a péterváradi vár, a karlócai ortodox metropolita palotája és a karlócai béke temploma, a zimonyi Hunyadi-torony, különös tekintettel a kilátásra, de ide sorolhatnánk még a becskereki székesegyházat, vagy az aracsi pusztatemplomot is. A Jóisten úgy adta, hogy ezeket mind meg tudtuk nézni. Láthattuk, hogy a történelem folyamán az ember mennyi emléket hagy maga után. Volt lehetőségünk gyönyörködi a templomokban, egyéb épületekben. Van itt egy furcsa élmény is: Ladislav vezetése a péterváradi vár alagútrendszerében. Emellett nem lehet szó nélkül elmenni. Kívülről nézve nem történt más, csak egy szakállas, bozontos ember végigvezetett bennünket az alagútrendszerben és közben élvezte, hogy bohócot csinálhat belőlünk (inkább nem írom le, hogy ő milyen ékes magyar nyelven fogalmazta meg ugyanezt; nem igazán tűr nyomdafestéket). Azonban utólag számomra ez olyan volt, mint egy bátorságpróba, vagy egy kísérlet. Sohasem gondoltam, hogy egyszer az életben vaksötétben tapogatózva egy gumikacsa csipogását fogom követni, és ez lesz minden reményem, hogy valahogy kitalálok az alagútból. Újvidékről Belgrádba vonatoztunk. Mindkettőnket érdekelt a főváros, a nándorfehérvári vár, a Kalamegdan, és eleve mindaz, amit Belgrád jelent. Mifelénk még gyakran elhangzik, hogy délszláv háború és a főváros bombázása, ehhez képest szerintem a városközpontot igencsak helyrepofozták. Kezd egyre nyugatiasabb formát ölteni.
Még ennek a rétegnek a része a természet szépsége, a gyönyörű pusztaság Székelykeve és Pancsova között, a delibláti homokpuszta, ahol valóban kevés a homok, de annál izgalmasabb az erdei ?főút". Nagyszerű élmény 50 km távolból megpillantani Fruska Gorát, vagy Susara után az utunk legnagyobb emelkedőjén átküzdve magunkat egy pillantást vetni a Verseci-hegységre. Én alapvetően nem kedvelem az alföldi rónát (hegyek mellől származom), de ez a biciklizés megtaníttatta velem értékelni a síkvidéket is. Talán eddig tart a második réteg.
A doboz legalján szerepelnek az igazi motivációk. A kíváncsiság, mivel sohasem jártam még a Délvidéken. A biciklizésben rejlő kihívás, a távok legyőzése, a menekülés a vihar elől Kikindánál, ellenszél, hőség és a fizikai fáradtság. Ott vagytok Ti, akik befogadtatok és támogattatok. A veletek való beszélgetések révén messze többet megtudtunk a Délvidékről, mint bármely útikönyvből, továbbá létrejöttek, illetve erősödtek azok a személyes kapcsolatok, amelyek nélkül szegényebbek lennénk. Danival tekerés közben sokat beszélgettünk azokról a kérdésekről, amiket tőletek (elsősorban a Burány anyukától) kaptunk, a magunk számára is alkalom nyílott gondolkodni a magyarságról, identitásról és személyes jövőről. A magam részéről csak annyit mondhatok, hogy az a tény, hogy a saját családi környezetetekben találkozhattam veletek, barátaimmal (ez inkább a fiatalokhoz szól) nagyon sokat hozzátett ahhoz, hogy többet megértsek, észrevegyek belőletek. Itt említeném azt a hosszú, éjszakába nyúló vitát, amelyet Burány Gellérttel folytattunk a racionalizmusról és a szentimentalizmusról. Hihetetlen élmény volt, még ha nem is voltunk 100%-ig egy véleményen. A doboz legalján ott van még a HÁLÓ, aminek keretein belül kapcsolatba kerültem a Délvidékkel és veletek. Néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna számomra, hogy biciklivel tekerek a Vajdaságban. A ti hívásotok és bátorításotok indított arra, hogy belevágjuk ebbe a kalandba.
A befejező rész a köszönetnyilvánításé. Mint írtam feljebb, nem mentem volna, ha nincs, aki unszoljon. De még az indíttatás is kevés lett volna, ha nem fogadtatok volna be minket. Igazából nem is tudom kifejezni, hogy mekkora hála van bennem, hogy szállást adtatok és segítettetek szállást találni (!). Az a pár jelképes apróság korántsem tudta visszaadni a segítségnyújtásotok valós értékét. Miattatok sohasem kellett aggódnunk, hogy éhen maradunk, sőt, furcsa kijelenteni, de szinte elhíztunk a túra végére. Öröm volt találkozni veletek, hallgatni a gondolataitokat, egy rövid időre az életetekbe bepillantást nyerni. Kívánok sok erőt a küzdelmeitekhez és nagy örömöket az életben! Mindent köszönünk, és a Jóisten számítsa be nektek a jóságotokat, amit tőletek kaptunk!
Ami még kimaradt: sajnos Szendrő várát nem tudtuk megnézni, Elemérre sem mentük el, mert a templomba nem tudtunk volna bejutni, Zenta is kimaradt, mert aznap az ellenszél miatt túl nagy kitérő lett volna. De nem búslakodom, mert így maradt valami, amit a legközelebbi portyánkra meghagytunk. Már csak egyetlen dologgal vagyok adós. A meghívással. Nagyon nagy szeretettel várunk benneteket Esztergomba, a mi városunkba, ide a Dunakanyar bejáratához! Ha úgy hozza az élet, hogy errefelé vetődtök (lehet tudatosan is jönni), mindenképpen szóljatok és gyertek el! Szívesen visszaadnánk azt a sok kedvességet és figyelmességet, amit nálatok kaptunk!
?Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat." (Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)
Az idő, amit a Délvidéken veletek töltöttünk, fontossá tett titeket számunkra. Ezt köszönjük! Dani barátom feltétlenül ragaszkodott ahhoz, hogy a ?szerényebb névmemóriával rendelkező túrarésztvevők" kedvéért dokumentáljam a segítőket.
Köszönet illeti: Losonc Szilviát és családját Oromról, a Burány családot Újvidékről, a Bancsov családot Székelykevéről, Fehéréket Ürményházáról, Halmai Tibi bácsit és feleségét Muzslyáról, Tápai Robit Nagykikindáról. Külön köszönjük még: a szabadkai vezetést Losonc Szilvia barátnőjének (itt jön be a gyenge névmemória, úgy emlékszem, hogy Móninak hívták, elnézést, ha tévedek); Kiss Marinak, hogy egy egész napot aszalódott miattunk a nyári hőségben Nagybecskereken, mindezt csak azért, hogy beszélgessünk; és Schön Györgynek, aki tanácsaival, kapcsolataival, időt és energiát ránk áldozva az előkészületek oroszlánrészében segített.