A kisközösség egyik szerepe lehet, hogy átsegíti a tagokat a fájdalmas, vagy éppen örömteli, de nehéz helyzeteken. Egyes városi helyeken is visszajön a komatál szokása a plébániai közösség életében, ha valahol gyerek születik. Egy-egy válás, betegség vagy halál a közösség életét is képes megrázni, átalakítani. Az ezzel kapcsolatos mintákat, gondolatokat gyűjtjük össze itt.
A gyász megünneplése
Rachaellel együtt járunk egy gyülekezeti bibliakörbe, amely lassan tartalmas közösséggé kezd összekovácsolódni. Komolyan megragadjuk az alkalmat, hogy az evangéliumban bemutatott módon kapcsolódjunk egymáshoz – hogy felszabadítsuk a bennünk lévő életet és erőt, s ezáltal serkentsük a másikban élő jóságot.
Ebben a csoportban három ember is van, aki a közelmúltban veszítette el az egyik szülőjét. Mary-nek az édesanyja halt meg, Sandy az apját veszítette el. Mindketten rákban haltak meg. Rachael végignézte, ahogyan édesapja teste szinte a tehetetlenségig lesoványodott, és időnként teljesen elveszítette a tudatát, mielőtt erősen és elevenen feltámadt volna a másik világban, Krisztus jelenlétében.
A csoport mindhármuk számára megszervezett egy-egy estét, melyet egyszerűen csak a gyász idejének neveztünk. A Mary-nek és Sandy-nek szóló esték előkészítésében és vezetésében én is segítettem Al Stirlingnek, aki magára vállalta e kis közösség pásztorolását.
Rachael gyásznapja a múlt héten volt, mintegy hat héttel édesapja halálát követően. Ezen csak férjként vettem részt, s nem volt más feladatom, mint együtt lennem a feleségemmel. Két unoka is eljött, az egyik fiunk és a közelben lakó egyik unokaöcsénk.
A bennem kavargó sokféle érzés között az egyik a remény volt, hogy akkor is ehhez a közösséghez fogok majd tartozni, amikor én veszítem el valamelyik szülőmet. Szeretném, ha gyászomban ezek a barátaim vennének majd körül.
Ám ennél is erősebben élt bennem annak a világos tudata, hogy egy gyógyító közösség részese vagyok, hogy valamiféle erő árad a barátaimból a feleségem felé, és ez az erő felszabadítja benne a jót. Azon az estén néhány keresztyén úgy kapcsolódott egymáshoz, ahogyan az csakis az evangéliumnak köszönhetően lehetséges.
Fél hétkor mintegy hatvan ember gyűlt össze Bill és Sandy hívására erre az estére. Fél óráig csak csipegettünk az apró falatkákból és süteményekből, amelyek ott sorakoztak a konyhai kredencen. Mary meggyes pitét sütött – ez Rachael kedvence.
Jeannie különleges ajándékkal érkezett. A hét elején hallotta, amikor Rachael azokról a süteményes dobozokról beszélt, melyeket édesapja szeretett a keze ügyében tartani, és amelyekből az egyik mindig tele volt sós állatfigurás rágcsálnivalóval, hogy ebből szokta megkínálni tizennégy unokáját és tizenhárom dédunokáját. Amikor Rachael átnézte apja dolgait, a süteményes dobozok nagyon szíven ütötték. Később sajnálta, hogy nem tartott meg egyet közülük emlékbe. A gyászestén egy ilyen süteményes dobozzal ajándékozta meg Jeannie Rachaelt, és megtöltötte ugyanolyan sós állatfigurás rágcsálnivalóval. Igazi gyengéd figyelmesség volt ez Jeannie részéről – az átadás pillanata pedig a kapcsolódás pillanata. Ehhez nem kellett szakmai hozzáértés, csupán érzékenység és kedvesség.
Rachael apja sem volt tökéletes, ahogy egyikünk sem az. Tele ellentmondásokkal. Nagyon fontos erényekről éppúgy tanúbizonyságot tett, mint néhány bosszantó gyengeségről. Feleségem lelkére az apjától kapott áldás és fájdalom egyaránt hatott. Apja sokat nyújtott, de sokat ártott is neki. Rachael úgy jött el a gyászestére, hogy tudatában volt a kapott sebeknek és apja gyengédségének is. Nem akarta az apját sem elítélni, sem bálványozni.
Amikor a süteményes tálak kiürültek, akkor kezdődött az este hivatalos része, nem sokkal hét óra után. Bár ez így nem fogalmazódott meg, a közösség arra szerette volna Rachaelt ösztökélni, hogy öldökölje meg magában az apja iránt táplált testi indulatokat, és élessze fel inkább a lelket – személyiségének azt a részét, ahol Krisztus lakozik. A csoport szerette volna látni, ahogy Rachael neheztelés nélkül dolgozza fel az átélt fájdalmakat, és mindannyian táplálni akarták Isten jóságába vetett hitét, hogy ezáltal képes legyen rátalálni magában mindarra, ami nemes és jó.
Al szólt néhány szót az emlékezés fontosságáról, majd felkérte Rachaelt, hogy mutassa be édesapját a csoportnak; először idézzen fel emlékeket a kislánykorából. Rachael, mielőtt hozzákezdett volna, lejátszott apja magnóján egy dalt, amely az elmúlt hetekben megnyugtatta őt. Hónapokkal korábban hallotta valamelyik keresztyén rádiócsatornán, és egyik barátjának említette is, mennyire tetszik neki ez az ének. Ez a barát megtalálta a dalt, felvette kazettára, és Rachaelnek ajándékozta. Így kezdődik: „Ha most látnál engem…”, majd a folytatás arról szól, hogy ha látnánk elhunyt szeretteinket, amint az arannyal borított utcákon járnak, és boldogabbak, mint előző életükben valaha, akkor gyászunkban örömmel vigasztalódnánk, és reményteli várakozással tekintenénk saját hasonló végünk elébe.
Amikor a dal véget ért, Rachael csak ennyit mondott: „Szeretném, ha ez a dal bevezetésként szolgálna mindahhoz, amit most fogok mondani édesapámról. Igazán nagy örömöt érzek vele kapcsolatban.”
Ezután Al és a többiek ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettek fel: „Melyek a legfájóbb emlékeid?”, „Hogyan változott meg édesapád az évek során?”, „Miért vagy neki a leghálásabb?”, „Melyik az a kép, amelyiket szeretnéd, hogy felidéznénk édesapáddal kapcsolatban, bármikor gondolunk is rá?”. Rachael több, mint egy órán át rajzolta apja portréját. A csoport megtudta, hogy Rachael apai nagyapja ragaszkodott hozzá, hogy mindegyik gyereke vigye be színes bőrű emberek bevásárló-listáit olyan boltokba, ahová nem engedték be őket, illetve, hogy nézzenek végig egy ostorozást. S mindezt lenn délen. Megtudtuk azt is, hogy Rachael apja hosszú sétákat tett munka után, zsebébe sok-sok evangéliumi szórólapot gyömöszölve, és arra kérte Istent, vezesse őt olyan emberek közé, akik szívesen hallgatják Krisztus örömüzenetét. Azt is megtudtuk, hogy rajongott a baseballért, és fizetett Rachaelnek azért, hogy maradjon otthon, amíg ő a fiaival elment a fontosabb meccsekre. Jobban kedvelte ilyen alkalmakkor a hozzáértő férfitársaságot, Rachaelt meg jobban érdekelte volna a meccs körüli felhajtás, mint maga a mérkőzés.
Olyan dolgokat is megtudtunk Rachaeltől, amelyeket nem volt könnyű megosztania másokkal, de az elhangzottakban benne volt apjának minden jósága is, amiből pedig volt éppen elég. Rachael magasztalta Istent azért a sok-sok jóért, amit apja gyengeségein keresztül is kimunkált.
Az este közös imádsággal zárult, és két éneket is elénekeltünk, amelyek különösen sokat jelentettek családunk számára. Ezután a jelenlévők körülvették Rachaelt, átölelték, szerető szavakkal, mosolyukkal árasztották el, s ily módon tökéletesen ki tudták fejezni, mekkora örömüket lelik feleségem személyében. Az imént szíve mélyébe pillanthattak, s a látvány örömmel töltötte el őket.
Miközben még mindig ott ácsorogtunk (senki sem akart még távozni), egy középkorú asszony elmondta, saját lelke is gyógyult, míg Rachaelt hallgatta. Az ő apja néhány évvel korábban halt meg, s igen merev és megközelíthetetlen ember volt, az a fajta, aki sosem engedte, hogy kislánya az ölébe kuporodjon. Az asszony nem tudott túllépni a keserűségen, melyet apja okozott neki a gyengéd szeretet megvonásával.
De azon az estén megérzett valamit, ami mélyebb a haragnál. Észrevette, hogy Isten valami jót is beléplántált édesapján keresztül. Késztetést érzett, hogy elismerje, megbecsülje az apját, és áldja Istent, miközben eszébe jutottak apjával kapcsolatos emlékei. Az asszony így fogalmazott: „Éreztem, hogy valami átrendeződik bennem.”.
Az apjának való megbocsátás hajlama, melyet a Szentlélek réges-régen elültetett már benne, de ez idáig szunnyadt, most teljes erővel tört elő, ahogy a korábbi neheztelést megölte magában.
Valamiféle erő áradt a feleségemből és elérte ebben a hölgyben a jóságot, amely megújult szívében rejtőzött – mintegy összekapcsolódott vele. Krisztusnak az egyik emberben jelenlévő élete feltámasztotta Krisztust a másik személyben. Ennek eredményeképpen született meg az önuralom képessége és szabadultak fel a jó hajlamok. Ez is a kapcsolódás egyik pillanata volt.
De bármilyen csodálatos is volt az az este, nem vihetett végbe mindent, amire a jelenlévők szívében szükség lett volna. Ez a küzdelem mindannyiunkban tovább zajlik. A test és s lélek most is harcol egymással Rachael szívében, az enyémben és mindazokéban, akik részt vettek akkor este az összejövetelen. Csak Krisztus visszatérése fogja végleg lezárni ezt a küzdelmet, amikor a jó teljes egészében elsodorja a rosszat.
(Lawrence Crabb: Kapcsolódás; Harmat, Budapest, 2005. részlet a 14. fejezetből)
Hogyan segítsünk szeretteinken, ha tönkrement a házasságuk?
Ha valakinek meghal a házastársa, a barátok virágokkal, finomságokkal jönnek, hogy vigasztalják. Ám ha egy házasság megy tönkre, halálát nem zárja temetés. Ezért az emberek általában nem tudják, mit tegyenek ilyenkor. Mit tegyünk, mondjunk, és mit ne, hogy valóban segítsünk nehéz helyzetbe került szeretteinken?
,,Anyám azt mondta, ha jobb háziasszony lettem volna, nem hagyott volna el a férjem" - zokogja egy fiatalasszony, aki egy éjjel rádöbbent, hogy minden hazugság volt: a férjének volt egy másik élete, saját bankszámlával és egy szeretővel... Anyai vigaszra vágyott, de feddést kapott, ami csak még jobban összetörte. Egy másik asszony 26 év után sem tudja elfelejteni, mennyire fájtak a válásakor elhangzott szavak: ,,Kettőn múlik. Biztosan rajtad is múlt, hogy elhagyott egy másik nőért."
A válás minden szinten hatalmas veszteség. Sokan elveszítik az otthonukat, a vagyonukat, a barátaikat, rokonaikat, az egészségbiztosításukat, gyermekeik társaságát, sőt egyházi közösségüket is. Ezért fontos, hogy szavainkkal ne bántsuk, hanem gyógyítsuk a válófélben lévő barátot, ismerőst. Elmondhatjuk a véleményünket, de nagyon vigyázzunk, hogyan fogalmazunk, és ne feledjük, hogy nem ismerjük az összes részletet! Íme néhány ötlet, amivel valóban segíthetünk:
Legyünk vele!
- Legyen időnk bajba jutott barátunk számára; tapasztaljuk ki, a hétnek melyik időpontja a legnehezebb számára!
- Hallgassuk végig, ne siettessük a beszélgetést! Arra van szüksége, hogy tudja: valaki törődik vele és meghallgatja a bánatát.
- Valószínűleg leginkább a biztos támasz óvja meg attól a csapdától, hogy ,,viszonzásul" ő is beleugorjon egy új kapcsolatba.
Álljunk mellette!
- Segítsünk neki keresztény szakembert találni, aki jól ismeri a válás okait (pl. alkohol, kábítószer, családon belüli erőszak, pornográfiafüggés, házasságtörés, kóros függőség stb.)
- Keressünk és ajánljunk neki a helyzetével foglalkozó honlapokat, könyveket!
- Beszéljük rá, hogy járjon segítő csoportba (a gyerekek is)! Ha fél, ajánljuk fel, hogy első alkalommal elmegyünk vele!
- Kísérjük el a tárgyalásokra és érzelmileg megterhelő alkalmakra (esküvő, temetés)!
- Enyhítsük fájdalmát virággal, képeslappal, zenével, reményt adó, vigasztaló szentírási igékkel!
- Üljünk mellé a templomban! A válófélben lévők sokszor a hétvégén a legmagányosabbak.
- Gondoljunk arra, hogy egész kapcsolatrendszere gyökeresen megváltozott; azonos nemű barátunkat hívjuk meg időnként vacsorázni, pizzázni, filmet nézni.
- Ha nő az illető, lepjük meg egy új ágyneműgarnitúrával, kényelmes párnával vagy új hálóinggel, hogy újra nőnek érezhesse magát!
- Ha férfi az illető, hívjuk el kirándulni, sportolni, modellvasút- vagy barkácskiállításra!
Legyünk megértőek!
- A fájdalom feldolgozásához idő kell. Tévedés azt hinni, hogy a váláson hamar túlteszi magát az ember.
- Feltétel nélkül szeressük nehézségekkel küzdő barátunkat! Ez nem azt jelenti, hogy minden döntésével egyet kell értenünk.
- Hallgassuk végig, ha öngyilkossággal fenyegetőzik, és ne vegyük félvállról!
- Öleljük meg néha! Üres az ágy, hűvösnek tűnik a lakás: az illetőnek szüksége van emberi érintésre.
- Vegyük észre, mikor kell szeretetből szigorúnak lennünk! Ha szükséges, kérjünk tanácsot szakembertől!
Segítsünk neki!
- Segítsünk pénzügyeit újragondolni és kifizethető lakásmegoldást találni! Ha szükséges, kérjünk anyagi támogatást a templomi közösségtől!
- Tekintsük át az aktuális kiadásokat. Nem biztos, hogy a volt házastárs hajlandó beszállni az ügyvédi és tanácsadói költségekbe, a gyerektartásba, az autó fenntartásába, a rezsibe, a vásárlási, háztartási kiadásokba.
- Ha nő az illető, segítsünk neki állást keresni! A válófélben levő nők sokszor rettegnek a munkába állástól, és nem tudják, hol is kezdjék. Lehetséges, hogy a válófélben levő férfinak is magasabb jövedelemre volna szüksége.
- Tegyünk a hűtőjébe kész- vagy könnyen elkészíthető ételeket! Ilyenkor nehezen tud koncentrálni. Nagy áldás számára, ha eggyel kevesebb dologra kell figyelnie.
- Ajánljuk fel, hogy eltesszük és megőrizzük a családi fényképeket, amíg valamelyest enyhül a fájdalom!
Amit ne tegyünk:
- Ne adjunk neki kölcsön pénzt, csak ha elfogadjuk, hogy sohasem kapjuk vissza; másként a kapcsolatunk rovására fog menni.
- Ne mutassuk a megbántottságot, ha nem hálás a segítségünkért. Időbe telhet, míg felismeri, mekkora áldozatot hozunk érte.
- Ne adjunk tanácsot, csak ha kér! Kivétel, ha pl. nem törődik a gyerekekkel vagy ha fel akarják függeszteni a közüzemi szolgáltatásokat.
- Ne gondoljuk, hogy a segítségnyújtás feljogosít a véleménynyilvánításra!
- Ne szidjuk a volt házastársat, főleg ne a gyerekek előtt!
- Ne hazudjunk a gyerekeknek, és ne próbáljunk tőlük információt szerezni! Ez rendkívül megterheli sebzett lelküket.
- Ne részletezzük mások előtt barátunk nehéz helyzetét!
- Ne gondoljuk, hogy választanunk kell! Úgy is maradhatunk barátok, hogy nem fordulunk a másik házastárs ellen.
- Ne válasszunk olyan filmet, ami válásról, szerelemről vagy gyerekek bántásáról szól!
- Ne menjünk olyan helyre, ami fájdalmas emlékeket ébreszt!
- Ne szervezzünk számára randevút; erre még csak ne is gondoljunk!
- Ne mondogassunk olyan közhelyeket, mint pl. ,,Isten előtt nem kedves a válás; vissza fogja hozni a férjedet/feleségedet." Fájdalmat okozhatunk vele. Isten mindenkinek szabad akaratot ad; lehet, hogy a férj/feleség nem fog visszatérni, vagy nem változtat rossz viselkedésén.
- Ne feltételezd, hogy az illető barátod továbbra is otthon érzi magát a templomban. Gyakran előfordul, hogy akit a válás miatt eltaszított az egyház, örökre elmegy. Az elvált barát, akár férfi, akár nő, segítséget és vigaszt találhat egy gyógyító közösségben.
Ki az az elvált férfi vagy nő, akin segíthetnénk?
Forrás: Christian Broadcasting Network
Magyar Kurír, október 26. 16:27
Gyermekhalál
Színházba készültünk a közösséggel, keresztény közönségnek szánt keresztény darabot néztünk meg. Édesanyám jött a gyerekeinkre vigyázni, sírva: a húgom két nappal korábban örömmel született kisfiával valami történt, mindenki szaladgált miatta a kórházban, és átvitték egy másik, jobban felszerelt vidéki klinikára.
A színdarab szünetében sokaknak elmeséltük a helyzetet, hiszen minket is megrázott a hír, talán látszott is rajtunk, hogy nemcsak a színpadi katarzis dolgozik bennünk erősen.
Érdekes volt a számos ismert vagy ismeretlen ember reakciója. Hazaindulva sokan ígérték meg, hogy imádkoznak a kis ismeretlenért. Kisközösségünk tagjai és barátaink pedig spontán összejöttek nálunk, és hosszan imádkoztunk Andrásért, édesanyámat is bevonva.
Később, a hatvan centiméter hosszú koporsó mellett nem mondhattam ki, hogy irigylem ezt a kisfiút. Három nap alatt hatalmas mennyiségű imádságot indított el léte és betegsége. Az én hosszú (az övénél lényegesen hosszabb) életem ezt az imasűrűséget megközelíteni sem tudja.
Nekem a közösségem segített, hogy unokaöcsémről ne a halála, hanem a közös imádság jusson eszembe, sok évvel később is.
Bayer Róbert, Budapest, 2015. június 29.