Kedves barátunk!
Immár negyedik éve tart a háború Ukrajnában. Bár Kárpátalján az emberek – hála Istennek – nem közvetlen elszenvedői a harcoknak, de mindennapjaikat mégis súlyosan érintik a következmények. Gyakori az áramkimaradás, ami sokszor 10-12 óra is lehet, és sok család számára nem csupán kényelmetlenséget, hanem valódi veszélyt jelent a mostani kemény téli hideg. Sokaknak a fűtésük működéséhez elengedhetetlen az elektromos áram.
Hálós adományszervező csapatunk a februárban beérkező adományokat arra szeretné fordítani, hogy áramfejlesztőkkel segítse azokat a családokat, ahol a legnagyobb szükség van rá. Egyetlen áramfejlesztő már elegendő ahhoz, hogy egy család fűtését és néhány alapvető konyhai eszköz működését biztosítsa. Már 10 000 forintos adománnyal is közelebb kerülünk célunkhoz, egy aggregátor költsége körülbelül 75 000 Ft.
Kárpátaljai barátaink nehéz sorsa mindannyiunkat megérint, és örülnénk, ha részese lennél ennek az összefogásnak! Akár egy kisebb összeggel is hatalmas segítséget nyújthatsz. Minden hozzájárulás egy lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy meleg és biztonság költözhessen ezekbe az otthonokba. Ezen kezdeményezésünk védnökségét elvállalták Székely János és Szocska Ábel püspök atyák is.
A legegyszerűbb módja a támogatásnak a bankkártyás fizetés, ezt az alábbi linket teheted meg:
https://donate.stripe.com/7sYaEXabNfBt6Gf3o66wE02
Természetesen utalásra is van lehetőség régiók szerint az alábbi számlaszámokra:
Románia, Erdély: RO81 BTRL RON CRT 0DB 2495201 (Swift: BTRLRO22)
Románia, Partium: RO27 BTRL RONCRT00 77080803 (Swift: BTRLRO22)
Magyarország: HU25 10700206-44515407-51200002 (Swift: CIBHHUHB)
Szerbia, Délvidék: 160-6000001883515-45
Délvidéki utalás esetén az alábbi adatokat kell kitölteni: MREŽA - HRIŠĆANSKA ORGANIZACIJA ZA UNAPREĐENJE ZAJEDNICA 160-6000001883515-45 MAĐARSKE KOMUNE 12, 23206, Zrenjanin
Amelyik régióban még nem tudunk bankszámlaszámot megadni, ott használhatod a magyarországi forintszámlát.
Köszönjük, hogy velünk együtt gondolkodsz, érzel és cselekszel!
Kérjük, jelen levelünk segítségével hívd fel ismerőseid és családtagjaid figyelmét kezdeményezésünkre, és szólítsd meg az adományozni szándékozókat, ezzel is támogatva kampányunk sikerét!
A Háló Mozgalom Operatív Vezetőségének nevében:
Evelyn, Zsuzsa, Teca, Szabi és András
Szocska A.Ábel megyéspüspök támogató nyilatkozata 
február 15-én a tiszaújhelyi könyvtár adott otthont egy vidám, színes farsangi karneválnak. A gyerekek izgatottan érkeztek a Farsangi bálra, ötletesebbnél ötletesebb jelmezekbe öltözve. A rendezvényt a Kárpátaljai Háló Egyesület, a tiszaújhelyi görögkatolikus egyházközség és a Szeress és tedd a jót jótékonysági szervezet közösen szervezte.
A bálon megjelent egy kalauz és egy cowboylány, papagáj, tündérek és hercegnők, tűzoltó és több Pókember, kéményseprő, valamint még sok más mesebeli és hétköznapi figura is. A program közös imával kezdődött, majd Miklós atya áldása után kezdetét vette a mulatság. A jelmezbemutatót nyitótánc színesítette, amely megalapozta a jó hangulatot.
A délután folyamán számos verseny, játék, tánc és farsangi Ki-Mit-Tud szórakoztatta a résztvevőket. Minden gyermek ajándékban részesült, elismerésül a kreatív és szívből készült jelmezekért.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani kedves támogatónknak a sok-sok játékért, valamint a Bethlen Gábor Alap támogatásáért, amelynek köszönhetően ez a rendezvény megvalósulhatott itt, Kárpátalján, Tiszaújhelyben.
A farsangi délután mosolyt csalt minden gyermek és édesanya arcára. A jelenlegi nehéz és szomorú időszakban különösen fontosak az ilyen alkalmak, amelyek egy kis időre feledtetni tudják a háború árnyékát. Bízunk a békében, hiszen ezek a gyermekek örömben és boldogságban érdemelnek felnőni.
Molnár Melinda
A címben idézett, november közepén megnyílt, majd többször meghosszabbított tárlat egy délutáni, a művész pályatársaival és barátaival folytatott kerekasztal beszélgetéssel zárult. A hely házigazdája, Schön György azzal indított, hogy amikor megkeresték a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesülettől, arra így reagált: „Azonnal jöjjenek, ne is magyarázkodjanak, a Háló Jazz Klub révén ismerte Ivánt, aki négy éve járt itt utoljára dzsesszkoncerten. Bár a nagyterem falait folyamatosan a Kolta Galéria kiállításai foglalják el, de a két kisterem falai szabadok.”
A programot egy rövid videó vezette be, amiben a zombori származású alkotó a tornyok iránti vonzódásáról, és a gyerekkori, a baranyai rokonoknál eltöltött téli-nyári szünidőkről mesélt. A beszélgetés moderátorának a művész hagyatékának gondozója, első számú kurátora, Jobbágy Ilona dr.Feledy Balázst kérte fel, aki elmondta Iván édesapja délvidéki partizánok miatt vesztette életét. A művészt így jellemezte: „lassú beszédű, megfontolt, érzelemgazdag, a világot nem racionálisan közelítő, fantasztikus személyiség volt.” Nyolcszor felvételizett mire felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Konecsni György, Barcsay Jenő és Zelenák Crescencia voltak a mesterei. A diákjai által csak Cenciának nevezett tanárnőjét még akkor is visszajárt meglátogatni, amikor őt már mindenki elfelejtette. Balázs úgy vélte: "Ez a kiállítás jól áttekinthető, esszenciális anyag a munkásságáról."
A nap moderátora elsőként Deseő Csabának, a jelenlevők korelnökének adta át a mikrofont, mert ő tudja a legtöbbet Iván múltjából. Csaba beszélt arról, hogy az ismeretségük a hatvanas évek közepén kezdődött és a dzsesszhez kapcsolódik. Barátságuk Iván 1974-es disszidálása után sem szűnt meg, akár hivatalos úton az Állami Hangverseny Zenekarral, akár privát úton járt München környékén, mindig találkoztak, amikor meg már lehetett, akkor idehaza is.
Márton Attilával is a dzsessz révén barátkoztak össze. Mutatott egy 1965-ös Ivánnal közös fotót, ami abból az alkalomból készült, hogy Willis Conover, az Amerika Hangja Rádióadó Jazz Hour című műsorának vezetője látogatást tett Budapesten és társaságuk találkozott vele. Amikor Iván már idehaza is kiállíthatott, Attila három ilyen eseményről írt beszámolót a Magyar Demokratába. Csaba Kettős fogás című könyvét Attila társzerzőként és szerkesztőként jegyzi, Iván pedig grafikusként a borítót tervezte.
dr.Szaló Péter elmondta, hogy egy társasházban lakott Iván feleségének édesanyjával. Németországból minden évben kapott Iván tervezte naptárat. A Műszaki Egyetem Bercsényi Klubjába együtt jártak Ivánnal, aki ezen az ismeretségen keresztül tervezhette meg a legendás Syrius együttes Az ördög álarcos bálja nagylemezének borítóját.
Jobbágy Ilona Iván feleségének, Galló Mártának (2023-ban halt meg) gyerekkoruk óta barátnője volt. Márta is korán, tízéves korában vesztette el édesapját, ez is erős kapocs volt férjével. Iván és Márta szomszéd utcában laktak, így ismerkedtek meg. Márta Ivánt egy múlva követte Németországba. Ilona Márta élete utolsó napján is vele volt kinn Németországban, aki akkor is azt kérte tőle, ha lehetséges folytassa azt a munkát, hogy Iván képei minél több ember számára melegséget, boldogságot, örömet jelentsen. Ez a tizedik kiállítás, amit Ilona egy év alatt szervezett. Mindenfelé, ahol lehet Berend Iván kiállítást rendezni, Ilona örömmel megy. Szerinte ezek a képek megérdemlik a látogatottságot, és megérdemlik, hogy XX., XXI.század művészetébe szervesen bekapcsolódhassanak. Ivánban egy nyugodt, kedves a világ számára nyitott, de elképzeléseit, hitét fel nem adó embert ismert meg.
Főiskolai cimborája, Guti Soma vallomása szerint Iván tartózkodó volt, finoman meghúzódott, mikor visszajöhetett, akkor beszélt sokat.
Nemessuri Zoltán két kiállítás megnyitón mondott beszédet. Visszaemlékezése szerint Iván szerény, barátságos, kedves ember volt és borzasztó sokat sokat dolgozott.
A legfiatalabb emlékező Liebhardt András, Dunabogdány polgármestere volt, aki a helybeli művelődési ház egykori igazgatójaként két Berend Iván kiállítás szervezője volt. A Berend házaspár Dunabogdányban, a hegyoldalban vett kis házat, és attól kezdve csak a teleket töltötték Bajorországban.
A hallgatóság körében többek között jelen volt dr.Prokopp Mária, Csécsy Attila és Gyöngyössy Lajos. Attila, aki a feleségével rendszeres koncertlátogatója a Háló Jazz Klubnak, két évig katonatársa volt Ivánnak. Lajosnak, aki hosszú ideig vezetője volt a Csángó Keresztszülők Körének, a magyar-szlovén határnál van háza, átjár a Muravidékre, ezért volt itt.
Jobbágy Ilona a Muravidék Baráti Egyesület borával és egy-egy Berend Iván festmény reprodukcióval lepte meg a kerekasztal beszélgetés résztvevőit, valamint a záródélutánon közreműködő zenészeket.
Aki jelen a volt ezen a beszélgetésen és láthatta még egyszer a festményeket, az nemcsak vizuális, hanem zenei élményben is részesülhetett. Jobbágy Ilona unokája, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre járó társainak kis csapatával a megemlékezést egy-egy zeneművel keretezve a záróesemény elején egy Robert Schumann szonáta egyik tételét, a végén pedig Vincenzo Bellini Vaga luna che inargenti című szerzeményét játszotta el.
Jómagam száznál is többször voltam Háló Jazz Klub koncerten. Még nem az S4-ben voltak koncertek, hanem a Párbeszéd Házában a Loyola Caféban, amelyen szokásuk szerint Deseő Csaba vagy Schön Gyuri a közönség soraiban helyet foglalok közül bemutat egy-egy valamiért érdekes embert. A Berend Iván névre azonnal felkaptam a fejem, mert a nyolcvanas években sokszor szerepelt a tévében, rádióban Berend T. Iván. Hogy mi a kapcsolat közöttük, és miért T. Iván az egyikük, az internetes kutakodás után vált világossá. Nincsenek rokoni kapcsolatban, és a T. megkülönböztetés itt Tibort jelent, mert már korábban ismert volt egy szintén Berend Iván nevű közgazdász. Akinek nincsenek nyolcvanas évekbeli emlékei, de szereti Jókai regényeit, annak a Berend Iván névről eszébe juthat a Fekete gyémántok főhőse.
A Párbeszéd Házában rendezett kiállításán első látásra megkedveltem Iván képeit. A keresztnevem miatt is emlékezetes maradt a Sárkányölő című képe, amin a lyukas zászlós Szent György küzd az 56-os sárkánnyal.
Margitfalvy György
A Tahitótfalun rendezett A fényhozó című Berend Iván kiállítás (2025.március) megnyitóján készült videón a művész több alkotása látható
Hősünk részletesen beszámolt gyermekkori élményeiről (mindkét szülője női szabó volt, akiket a titói adópolitika oly' mértékben tett tönkre, hogy kénytelenek voltak Bácskossuthfalváról, Morovicáról - ahogy a helyiek mondják - Palicsra költözni) zenei tanulmányairól, korai fotós élményeiről. De a legfontosabb beszámolók a különböző jugoszláviai magyar lapoknál eltöltött hosszú évekről, a bácskai tanyavilág, a szerémségi szórvány és a Drávaszög (a Horvátországhoz tartozó Dél-Baranya) falvainak felkereséséről szóltak, de még az al-dunai Székelykeve is sorra került (gépkocsival, traktorral, biciklin és gyalogosan). Olyan lapoknál dolgozott a 60-70-es években, mint a Képes Ifjúság (amit bátorságukra tekintettel „mindenre képes ifjúságnak” becéztek) és a magyar nyelvterület akkortájt legprogresszívabb kulturális folyóirata az Új Symposion. Pályájának legszebb időszakaként értékeli ezeket az évtizedeket. Gyakran átjárt Budapestre is, ahol a magyar irodalom olyan óriásait fotózta otthonukban, mint Illyés Gyula vagy Weöres Sándor.
Fotók: Martinek Imre és Schön György
Egy generáció története képekben egy szétesett világ peremén
Akkortájt nagyobb telek voltak, mi gyerekek alig látszottunk ki a hóból. Amikor a felnőttek elhányták a havat, az egész falu olyan volt, mint egy fehér labirintus. Csakhogy ezt az egy labirintust ismertük, tudtuk, hogy hol kell jobbra vagy balra fordulni. És minden labirintus a temetőben végződött, pedig a Jóistennek már régen el kellett volna rendelnie, hogy télen ne haljanak az emberek, mert a szerencsétlen temetőcsősz a fagyos földdel nehezen bír, amikor ásni kell.
Szinte mindig a Bálint Károly utcán mentem be a faluba, kevés kivétellel arrafelé már szép nagy házak voltak, de mindenesetre nagyobbak, mint a mi egyszobás-konyhás cselédházunk a falu szélén, a temető mellett. A Bálint Károly utca végében télen nagy zsivaj volt, az utca ugyanis lenézett a völgyre, és ha sok hó esett, nagyokat lehetett szánkózni. Onnan csak száz méterre volt Dormán szabóék háza, akik egy évvel a születésem előtt költöztek el Palicsra, így akkortájt nekem esélyem sem volt, hogy találkozzam Lacival. Dormán Lacival, mert mindenki így ismeri őt a Vajdaságban. Ő a mi Dormán Lacink, aki megörökítette a Vajdaságot, megőrizte nekünk abban az állapotában, amilyen valamikor régen volt.
Mert ma már közel sem olyan, mint amilyen akkor. Ma már egy süllyedő sziget. Olyan, mint Grönland, amelyet a különböző autoriter vezetők megszállnak, megnyomorítanak, most éppen eleszkimósítanak: volt hozzá az utóbbi százegynéhány évben háború elég, hogy legyen rá apropó. Ha nem hagytuk volna magunkat, akkor sem lenne másképp, menteném fel magamat rögtön, bár tudom, hogy aki nem védi meg magát, az szétszóródik.
Január 16-án az S4 Közösségi és Kulturális Központ, amelyet a nagybecskereki származású Schön György vezet, akit Laci gyakran Lepotane néven szólít a schön szóból kiindulva, szinte zárt körű rendezvényen levetítette azt a filmet, amely a most kezdődő filmszemlén is bemutatásra kerül. A film azonban nemcsak Dormán Laciról szól, hanem az 1990-es évek elején szétszabdalt és szétszaladt vajdasági magyar értelmiségről is, amely mindenét hátrahagyva vagy elkótyavetyélve hagyta el az országot, nagyrészt. A filmet a szabadkai Herczeg Zsolt rendezte a Pannon Televízió 666666′ (hathatós) hozzájárulásával.
A film Laci utazásáról szól két szülői ház között, Morovicától, ahogy mi mondjuk, vagyis Bácskossuthfalvától a „vajdasági sztyeppéken” keresztül, amelyeket az utóbbi száz, de az is lehet, hogy több száz év alatt különböző hordák pusztítottak, egészen a mostani piliscsabai otthonáig, ahol a gyerekei nevelkedtek.
A két szülői ház fogja keretbe az életutat, amelynek a bemutatásakor maga a többszörösen díjazott fotóművész kalauzol bennünket végig a közel másfél órás filmben. Megjelennek benne az általa nagyon tisztelt Hornyik Miklósról és az egyik nagy barátról, Dudás Károlyról, valamint Illyés Gyuláról, Sanyikáról, azaz Weöres Sándorról, és talán még Mészöly Miklósról készült fotók és visszaemlékezések is, de a jazz nagy legendáiról, Chet Bakerről és Art Blakey-ről készült képek is ott sorakoznak.
Laci szerint a jazz ugyanis zene, habár a vajdasági irodalom egyik kimagasló alakja, Gion Nándor, aki „közös főnökünk volt az Újvidéki Rádióban”, ezt félig-meddig kétségbe vonta. Dormán L. és Gion N. véleménye abban is eltért, hogy Laci a pálinkát, Gion pedig a Rubin konyakot szerette. Mivel a Vajdaság kicsi, és egyre kisebb lesz, ott mindenki mindenkit ismer, ezért Hornyik Miklós, azt a találós kérdést terjesztette, hogy mi a különbség Gion és a svájci óra között. Szerinte semmi, mert mind a kettőben huszonnégy „rubin” van. Isten nyugosztalja mindkettőjüket.
Laci a filmben arról is beszél, hogy ő „igazi lopakodó”, mert úgy szeret fotózni, hogy ne vegyék észre, mert akkor születnek a jó képek, és nem igazán szereti azokat a „beállított képeket”, amelyeken a portréalanyok elnéznek valamerre, de leginkább a semmibe. Ott ténfereg az alany körül, egyszer csak kattan a gép, mert akkor nem járunk úgy, mint a hírügynökségi fotókkal, ahol mindenki vigyorog, és az egész világ egy „Nagy Vígszínház” vagy szocialista munkaverseny.
A film azonban nem csak Dormán Laciról vagy az egyetemes magyar kultúráról szól, amely megérhette, hogy szinte egyszerre verték szét az újvidéki M Stúdiót és a budapesti Hatos Stúdiót. A filmből az is kiderül, hogy a szerb, illetve jugoszláv titkosszolgálat hogyan szervezte be és figyelte meg az ottani magyar értelmiséget. Különösen érdekes jelenet, amikor Laci elmeséli, miként fotózta le Slobodan Milošević volt szerb diktátor tarkóját. Nekem akkor a „tovariši, vége” utóérzésnek vagy plágiumnak tűnt, de most már látom, hogy valójában mekkora fotó is volt.
Én nagyon jó filmnek tartom a 45. filmszemlén is bemutatásra kerülő Fénykép: Dormán László című alkotást, amelyet remélhetőleg tömegek néznek meg, mert megérdemli. És ha netalán nem is díjazzák, ami elég nagy igazságtalanság lenne, akkor is boldog vagyok, mert a film azt mondja el helyettem is, és az én generációm helyett is, ami velünk történt akaratunk ellenére, vagy néha a kényszerű reakcióink által.
És annak is nagyon örültem, hogy idén elég sok hó esett, ahhoz képest, hogy az utóbbi években ezen a téren szűkölködött velünk a természet.
Schön György fotói
Két nappal az első adventi gyertya meggyújtása előtt, ismét, immár harmadik alkalommal rendeztünk, rendezhettünk magyar-lengyel (lengyel-magyar) zenés estet. A korábbi estektől eltérően ez alkalommal nemcsak az ezeréves barátság hívei és a magyar, ill. a lengyel népzene rajongói jöttek el, hanem az idén nyáron elhunyt kiváló történész, irodalomtörténész, író és egyetemi tanár, Kiss Gy. Csaba tisztelői is. Az estet Kiss Gy.Csaba emlékezetének szenteltük. A "színpad" mögötti hátteret az ő írásaiból vett részleteket tartalmazó tablók alkották.
Felütésként a "Mi lesz a számvetéssel" kötet nyitó írását, 56-os naplójának részletét Draskóczy Lídia olvasta fel, majd a nap zenei házigazdájának a Szépszerével együttesnek a hegedűse, Gyulai Farkas arra kérte a jelenlevőket, énekeljük el közösen régi, nem hivatalos himnuszunkat, a "Boldogasszonyánk"-at.
A személyes emlékezéseket őexcellenciája Jerzy Snopek, irodalomtörténész, műfordító, Lengyelország 2016 és 2022 közötti budapesti nagykövete kezdte, természetesen magyarul. Beszélt első, még a hetvenes évekbeli varsói találkozásukról, arról, hogy kollégák voltak egykor a Varsói Egyetemen, mesélt tavaly tavaszi utolsó találkozásukról, Kiss Gy. Csaba közéleti tevékenységéről, és volt kollégája kedvenc lengyel írójáról, Stanisław Vincenzről. A nagykövet úr már nem Varsóból jött, hanem a Balaton-felvidékről, nyugdíjasként itt telepedett le magyar felségével, Márta asszonnyal. Mivel a legelső ilyen 2018-as estünkön jelen volt Gyurcsik Iván egykori varsói nagykövetünk, így a S4 magyar-lengyel nagyköveti szinten paritásba került. Snopek úr után a Hitel folyóirat nevében dr.Petrik Béla folytatta az emlékezést. Beszélt a Bethlen Gábor Alapítványról, amely már a kommunizmus bukása előtt is egy civil társadalmi műhely volt. Idén Kiss Gy. Csaba posztumusz Bethlen Gábor-díjat kapott, ami példátlan a díj történetében. Amikor a díjat megszavazták, akkor az idei díjazott még élt, ám úgy döntöttek, hogy a időközben bekövetkezett halála ellenére neki adják. Szó volt a díjazott szellemi fejlődéséről, politikai világlátása a lengyelektől tanult volt. Két mondatot emelnék ki ebből a beszédből. "Nála többet levesebben tettek azért a szellemi, kulturális közösségért, amelyet Közép-Európának hívunk." "Nem hiszem, hogy volna a magyar szellemi életnek olyan alakja, aki vendégtanárkodott volna Zágrábban, Nyitrán, Prágában és Varsóban."
Az emlékesten Kiss Gy. Csaba családjából jelen volt húga, Kiss Csilla, valamint lánya és veje. A hallgatóság soraiban helyet foglalt dr.Dávid Mária, a Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület elnök asszonya. Kiss Gy. Csaba könyveinek kiadójának, a Nap Kiadónak vezetője, Sebestyén Ilona egy kis asztalnál árulta az idén elhunyt könyveit.
Jómagam Csaba tisztelőihez tartozom. Ismertem személyesen, találkoztam vele könyvvásárokon, dedikált nekem, a Lengyel Intézetben többször is hosszasan beszélgethettem vele, tanácsokat adott, mit olvassak a lengyel irodalomból. Ha meg kellene mondanom mely könyveit kedvelem legjobban, akkor a Budapest-Zágráb oda-vissza, a Hol vagy, hazám? Kelet-Közép-Európa himnuszai, és A magyar kapcsolat címeket említeném. A felsoroltak közül a leghosszabb cím kapcsán muszáj megjegyeznem, hogy javaslom a legközelebbi ilyen alkalomnál, ha már elénekeljük a "Boldogasszonyánk"-at, akkor játsszuk le a "Boże, coś Polskę"-t (Isten, Lengyelhont valami) is, és így a régi, nem hivatalos himnuszok tekintetében is paritásba kerülünk. A kirakatba pedig, legalább erre az egy estére a hastáncos plakát mellé ezt is kitehetnénk, van ilyenünk is, elég rég óta. A Magyar kapcsolatról meg kell írnom, hogy annak eredeti címe "Węgierski łącznik" volt és a varsói Fronda adta ki, magyar fordítását a Bem Egyesületnek köszönhetjük. Erről a Wikipédia szócikke hallgat.
Az est vendég fellépő lengyel népzenészei a Kapela Ozimkowicza együttes volt, ők a Szépszerével együttessel való kapcsolat révén jutottak el hozzánk. Az együttes két tagját már a tavalyi fellépésükön megismerhettük, erről a Tarsoly 2024.évi augusztusi számának 5.oldalán olvashatunk. A dobosuk, Michał Biel akkor Daj Ognia, a cimbalmos Paweł Iwan pedig Hajda-Banda tagként lépett fel. Idén csellósként megismerhettük Paweł felségét, Annát, hegedűn Konrad Ozim játszott. Paweł cimbalma nem nagyméretű pedálos cimbalom volt, hanem az un. kiscimbalom modern technológiával készült változata.
A S4 állandó házigazdája, Schön Gyuri felkért, a lengyelek koncertjén tolmácsoljam a zenekarvezető és énekes Paweł Iwan szavait. A zenekar Podkarpatia és Zakarpatia népzenéjét játszotta. Az előbbi lengyel földrajzi név szó szerint Kárpátalját jelenti, ez valójában Lengyelország délkeleti régiójának egészen a csücske, és kiterjed a határ túl oldala menti vidékre is, az utóbbi pedig szó szerint Kárpátokon túli terület, ez a mi fogalmaink szerinti Kárpátalja.
Az együttes egy virrasztó énekkel kezdett, az első számukat nekünk tanulták meg, a műsorukkal szándékosan erre az alkalomra készültek. Játszottak népballadát, zsidó népzenét, ortodox szakrális zenét. Az egyik hosszú szerelmi történet éneklése után Paweł elmondta, ezt jó pár éve egy Jarosław környéki idős asszonytól tanulta, és minden újabb találkozásuk alkalommával a dal eléneklése után a néni sírva fakadt. Az ortodox szakrális zene után Paweł zavarba hozott. Azt mondta, ez január 18.-ról, azaz a Jordan-napról szól, a folyókról, más szóval a Dunajokról (Duna lengyelül Dunaj). Úgy tudom, január 18. Árpádházi Szent Margit ünnepe, és Duna (Dunaj) csak egy van, az is ide két buszmegállónyira folyik, és nem Lengyelországban. Ráhagytam, mindegy, nem vitatkozom, muzsikáljanak. A dolog nem hagyott nyugodni, utána néztem az interneten. A régies lengyel nyelv szótára írja: a régi népdalokban ez nem az ilyen nevű ismert nagy európai folyót jelenti, hanem jelent minden mély és lassú folyású folyót, és a Dunaj (Duna) szót többes számban használják. A magyarországi lengyel cserkészek által kiadott idei naptáramban január 18-nál Małgorzata és Piotr (Margit és Péter) áll. A közeli kínai áruházban vásárolt magyar nyelvű naptárban Piroska és Margit, a Magyar Kurír által kiadottban is ez a két név szerepel. Körülnéztem más boltokban és nagyáruházakban, az ott kapható (és nem légmentesen becsomagolva árult) naptáraknál vagy csak Piroska olvasható, vagy Piroska, Beáta és Aténa, mert a "nem létező" globális fegyelmező hatalom erre kényszeríti őket. A Jordan-napot is kinyomoztam. A görögkeletiek (pravoszlávok) így hívják Urunk megkeresztelésének ünnepét, és e napon végzik a víz szentelését.
A Kapela Ozinkowicza koncertje után a Szépszerével közös, sokáig tartó örömzenéléssel és táncházzal zárult a nap. A feleségével mellettem ülő úr teljesen el volt ragadtatva Gyulai Farkas hegedűjátékától és Paweł Iwan-éktól. Kapela Ozinkowicza CD-t akart vásárolni. Kiderült, még nincs ilyen, de Paweł megígérte, hogy rövidesen felvesznek egyet. Remélem, jövőre is jönnek, és hoznak saját CD-t.
Margitfalvy György
A képre klikkelve visszahallgathatók az emlékező beszédek, valamint Kapela Ozinkowicza koncertjéből egy negyedórás részlet, amely 28:10-kor kezdődik. A videó elején hallható, ahogy gitárral (Magyar Krisztina) kísért halk Taizé-i énekes imával vártuk a megemlékezőket.
Az estet Belváros-Lipótváros Önkormányzata támogatta.
Beszámoló írás és fényképek a Magyar Kurír honlapján >>
Az eseményt a Magyarországi Mindszenty Alapítvány és a Háló - S4 szervezte. Fotó: Lambert Attila
"Ha közösségben vagyunk, sokkal nagyobb az erő"
2025. november 14-16. között szerveztük meg a XXII. Délvidéki Régiós Háló-találkozót Muzslyán az Emmausz Kollégiumban és a Mária Szent Neve plébániatemplomban. A találkozóra mintegy 100 résztvevő érkezett Délvidék 20 helységéből és Magyarországról.
Mindannyiótoknak, akik részt vettetek ezen a három napos találkozón, köszönjük a részvételt, közreműködést! Jó volt ismét együtt, közösségben lenni! A rendezvény megvalósítását a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási, Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság mellett a Nemzeti Együttműködési Alap és a BGA Zrt. is támogatta.
Képes beszámoló a Pannon RTV honlapján >>
A délvidéki hálósok bezámolója
2025 Szentév, a Remény éve. „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet.” (Zsolt 62,6) Ezzel a gyönyörű, mély zsoltár idézettel hívtak a Kárpát-medencei nagy találkozóra erdélyi testvéreink és mi örömmel igent mondtunk a meghívásra.Tudtuk, hogy hosszú út áll előttünk, Délvidékről 23-an busszal indultunk október 17-én a hajnali órákban és több óra buszozás, némi eltévedés és hosszas dugóban állás után vacsorára meg is érkeztünk a Jakab Antal Tanulmányi Házba, a találkozó helyszínére, amely a szállásunk is volt egyben. Vendéglátóink meleg fogadtatása, finom vacsora és a Kárpát-medence különböző szegleteiből érkezett barátaink ölelése várt ránk. Az esti Jégtörő játék hozzájárult ahhoz, hogy mosolyunk még szélesebbre húzódjon és lélekben is megérkezzünk.
A frissítő reggeli ima és László Attila kolozsvári főesperes előadása után kiscsoportos beszélgetést folytattunk a reményről. Ebéd után a szentmisén Puss Sándor atya prédikációja segített minket, a reményhez való helyes hozzáállásban, alapvető fogalmakat tisztázott a reménnyel kapcsolatban. Be kell vallanom, utazás előtt elgondolkodtam azon, vajon megéri-e ekkora távolságot megtenni egy hétvégéért. A csoportbeszélgetés alatt és délután a templomban a csíksomlyói Szűzanya előtt, valamint a szívünk mélyéig hatoló műhelymunka után már nem voltak ilyen kérdéseim. Azt éreztem, hogy itt vagyok jól, jó helyen vagyunk, itt és most reményünkben egyek vagyunk, és a reményt, amely a megváltott világ örömhíre innen kell továbbadnunk.
Este Tófalvi Mihály mesemondó, valamint Kovács Enikő és Mosoly Enikő népdalénekesek fergeteges produkcióját élvezhettük, utána nótázással, beszélgetéssel zártuk az estét.
Vasárnap kora reggel a kegytemplomban szentmisén vettünk részt és reggeli után a találkozó zárására került sor. Újra megerősített minket abban, hogy Isten tervei számunkra felülmúlják a legszebb képzeletünket is, csak át kell adnunk magunkat neki.
Hazainduláskor az őszi erdőkkel borított hegyek színes szépségét csodálva, társaimmal beszélgetve összegeztük gondolatainkat, élményeinket a találkozóról, mely számunkra kalandos kerékcserével, de végül szerencsés hazatéréssel végződött.
Bollók Eperjesi Éva
Délvidékiek a kegytemplomnál
A nagybányai Háló-közösség szeptember utolsó szombatján, szeptember 27-én ismét tárt karokkal várta mindazokat, akik egy napra meg akartak állni, elcsendesedni, közösségben lenni – és újra rácsodálkozni arra, milyen íze van a hitnek. Szép számban vonzotta a térségből és a tágabb környezetből érkezőket – fiatalokat, időseket, régi ismerősöket és új érdeklődőket egyaránt. Az eseménynek a nagybányai Szentháromság-plébánia adott otthont.
Az idei őszi találkozó mottója Jézus szava a hegyi beszédből: „Ti vagytok a föld sója. Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,13–14). Ez az idézet Jézus hegyi beszédéből rámutat arra a küldetésre, amely minden keresztényt érint: jelen lenni a világban, hatással lenni másokra – reménnyel, hittel, világossággal. „A só nem látványos. Nem harsány. Mégis nélkülözhetetlen. Ízt ad, tartósít, megtart – éppúgy, ahogyan mi is hivatottak vagyunk »ízt« vinni a világba: szeretettel, figyelemmel, hittel, szolgálattal.” Ez a gondolat vezette végig a napot, amely nemcsak lelki töltődést, hanem közösségi kapcsolódást és művészi élményeket is kínált. A résztvevők közösen gondolkodhattak azon: hogyan lehetünk jelen sóként a családunkban, munkahelyünkön, iskoláinkban, egyházközségeinkben – azaz hogyan lehetünk a világ íze, a szeretet hordozói ott, ahol élünk.
A találkozó ünnepi szentmisével indult, amelyet a helyi plébánia közössége szolgált. A mise után a Háló helyi szervezői köszöntötték a jelenlévőket, bátorítva mindenkit arra, hogy érezze magát otthon, merjen kérdezni, hozzászólni, kapcsolódni. „Itt a Hálóban a legnagyobb érték a kapcsolat – ember és ember, ember és Isten között.”
A nap főelőadója Daly Attila lelkipásztor volt, aki nem csupán vendégként érkezett – hiszen gyerekkora óta a plébánia és a Háló-közösség tagja. Jelenleg szamosdarai lelkész, valamint a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa, aki fiatalokat kísér hitbeli és emberi útjukon.
Előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a keresztény embernek sóként és világosságként kell jelen lennie a mindennapokban – nem feltétlenül nagy szavakkal, hanem csendes hűséggel, bátorítással, szolgálattal, az evangélium szerinti élet tanúságtételével. Az előadó kiemelte, hogy nem kell „nagy dolgokat” tennünk ahhoz, hogy világítsunk másoknak – gyakran egy jó szó, egy meghallgató figyelem vagy egy szolgáló gesztus is elég ahhoz, hogy Isten szeretetét közvetítsük.
A Háló-találkozók egyik kulcspontja a kiscsoportos beszélgetés, amely lehetőséget teremt a személyes megosztásra. A kérdés, amelyet a résztvevők körüljártak: Hol tudok én „sóként” jelen lenni a világban? Hol tapasztaltam meg, hogy szükség van rám – mint ízre, mint fényre? Hogyan tudok én életet vinni egy közösségbe? A beszélgetésekben élethelyzetek, kihívások, kudarcok és remények is előkerültek – de mindezt a bizalom és elfogadás légköre kísérte.
Különleges vendégként köszönthettük Strébeli Róbert festőművészt, a nagybányai Művészeti Múzeum igazgatóját, aki művészként és művészettörténészként is a nagybányai festőiskola örökségének elkötelezett ápolója. Gondolataiban a hit, a művészet és a közösség kapcsolatáról osztotta meg tapasztalatait. Megfogalmazta, hogy a művészet egy nagy közvetítő erő lehet napjainkban is, úgy, ahogy ez a történelem folyamán is bebizonyosodott. „A közösségek nemcsak az egyént formálják, hanem a kultúrát is megőrzik – és továbbadják a lényeget: a szépet, az igazat, az emberit.”
A nap egyik meghatározó eseménye volt Tesileanu Cătălina orgonaművész játéka. Cătălina a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia másodéves hallgatója, zeneszerző szakon. Zenei pályája a nagybányai művészeti líceumból indult, és most saját kompozícióin keresztül is megszólal. Az orgonakoncert nemcsak a hangszer gazdagságát mutatta meg, hanem Cătălina belső világát is – muzsikáján keresztül csend, béke, hit és szépség áradt szét a templomtérben.
Végül, de korántsem utolsósorban a nap vendége volt Konrád Katalin, a Háló-mozgalom egyik kulcsszereplője, a partiumi régió főbogozója, a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagja, valamint a nagyváradi Szent László-líceum igazgatója. Tanúságtétele során megosztotta, mit jelent számára a Hálóban való jelenlét, és hogy a közösségi kapcsolatok hogyan formálják hitünket: „A Háló nem program – a Háló kapcsolat. Ahol emberek egymásra találnak, ott Isten is jelen van.” Ahol csordultig töltjük életünk poharait, hogy a mindennapok viharaiban is legyen hasznos és értékes útravalónk.
A napot közös énekkel, imával és áldással zártuk. A résztvevők arcán öröm, megindultság és hála tükröződött – sokan úgy fogalmaztak: „Töltődés volt ez a nap. Só és világosság egymásnak.”
A szervezők köszönik minden jelenlévőnek, előadónak, művésznek és segítőnek, hogy hozzájárultak a találkozó sikeréhez. A következő Háló-eseményig is maradjunk kapcsolatban – egymással és Istennel!
Laurán Angéla
Laurán Angéla beszámolója a RomKat.ro-n >>
Ozsváth (Szeibel) Krisztina beszámolója és verse a Romkat.ro-n >>
