Találkozás, kapcsolat, közösség

Fotó: Halmai Tibor


Immáron 25. alkalommal rendeztek Zentán Háló-találkozót. A nap mottója a Rómaiakhoz írt levél 15,13 volt: „Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben.”
A mintegy 60 résztvevő 8 órától gyülekezett a Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplomban. Az egész napos program szentségimádással kezdődött. Ezt követte a Háló mozgalom ismertetése, amire már a Kertek helyi közösség nagytermében került sor. Majd ft. Horváth Ákos, a doroszlói Mária, Keresztények Segítsége egyházmegyei kegyhely kinevezett igazgatója tartott előadást „Kiürülnek templomaink – Hogyan tehetnénk vonzóvá Egyházunkat?”- címmel. Az előadás első részében az okokról beszélt, mint a népesség csökkenése, elöregedés, elvándorlás és Isten iránti közömbösség, érdektelenség. Második részben pedig négy pontban azt emelte ki, hogy mi személyesen hogyan tehetnénk vonzóvá Egyházunkat saját életpéldánkon keresztül. Kiemelte, hogy nem marketingre van szükség, hanem az evangélium hiteles megélésére. Szükség van a személyes meghívásra, személyes kapcsolatokra, hisz az egyház kapcsolat, nem rendszer. Nincs szükség még több és jobb programokra, hanem a közösséget kell építeni, ahogy Jézus is tette. Olyan nyelvújításra van szükség, amely újra beemeli, bekapcsolja a hívőket a liturgiába, a szertartásokba. De a legfontosabb, hogy hiteles tanúi legyünk Jézusnak, és sugározzon belőlünk az Ő öröme és a remény. Ákos atya adott pár kapcsolat- és közösségépítő ötletet is, melyekkel felrázhatjuk egyházközségünket, melyeket szerte a világban már sikeresen alkalmaznak, mint például: nyitott templomok éjszakája, egész napos szentségimádások, beszélgetős alkalmak (plébániai piknik),…Végül azzal zárta beszédét, hogy ne sirassuk a múltat, hanem éljük a jelent. Az előadást követő kiscsoportos beszélgetésen azt kellett megosztani egymással, hogy ki mit tud tenni a saját plébánia közösségében, hogy vonzóvá tegye az Egyházat a távol és kívül állók számára. 
A szellemi munkát, az ebéd elfogyasztása követte, ami alkalmat adott az ismerkedésre és a kötetlen beszélgetésre is. Kulturális program keretében megtekintettük a Kéz a kézben Civil Szervezet színjátszóinak előadását, mely egyszerre volt tanulságos, szórakoztató és megható. Majd a Tópart és a Tavirózsa Művelődési Egyesület kórusának éneklése és citerajátéka vidámította szívünket.
A találkozó szentmisével zárult, melyen a Házas Hétvége mozgalom résztvevőivel együtt ünnepeltük hitünk legmélyebb titkát, az Oltáriszentséget.
A találkozó programjainak támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. volt. 
Újra egy tartalmas napot tölthettünk el együtt az Úr jelenlétében.

Szabó Andrea

További képek a Délvidéki Háló Fb oldalán >>

 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Nov. 14-16: Délvidéki Háló-találkozó

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.11.17. 8:30 és 11.19. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.11.19. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.11.19. 17:30 Józsa Attila Tisztítótűz c. regényének bemutatója

részletek fb >>

 

2025.11.19. 19:30-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek.

 Részletek: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.11.19. 19:30-22:00 Szépszerével - moldvai táncház minden szerdán


Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

 

2025.11.20. 10:00-12:00 Szenior táncház minden csütörtökön

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.11.20.18:00 Kolta Galéria kiállításmegnyitó

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

2025.11.20. 18:00 Szent Erzsébet kultusza Wartburgtól Marburgig - Horváth Zoltán György vetített képes előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.11.21. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.11.24. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 9/10.

Sorozatszerkesztő: Dr. Kormos Ildikó
A vetítés után beszélgetés az alkotókkal.

Elveszett erdők (2021 72 perc, rendező Fehér Zoltán) Az erdő gazdag, rejtélyes élőhely, ahol minden faj – állat, növény vagy gomba – összeköttetésben van. Ma utak és lakóövezetek szabdalják, a fakitermelés nyomán teljes erdők tűnnek el. Ijesztő, hogy erdeinknek csak 2 százaléka öregebb 120 évesnél. Jöjjön hát egy érdekes időutazás, ahol a régmúltra és a hegyi erdők megmaradt életközösségeire csodálkozhat rá a néző, de szembesülhet a 21. századi a Kárpát-medencében rájuk leselkedő fenyegető veszélyekkel is. 

Ingyenes

Következő alkalom: dec. 1.

 

2025.11.24. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata

Csörgei Anna

Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.11.25. 19:00 Jazz a Hálóban - Horváth Balázs Quartet

 Facebook részletek >>

 

2025.11.28. 18:00 Lengyel-magyar Kárpát-koszorú - zenés, táncos est


Lengyel népzenei koncert: Pawel Iwan és a Kapela Ozimkowicza Jarosławból (Konrad Ozimek - hegedű, Paweł Iwan - cimbalom, ének, Anna Iwan - cselló, ének, Michał Biel - dob)

Beszélgetés a közép-európai együttműködés perspektívairól

Lengyel táncok tanítása

Moldvai csángó körtáncok: Szépszerével együttes (Gyulai Farkas - hegedű, Sámsondi Kiss Gergely - koboz)

Paweł Iwan tavalyi S4-beli fellépéséről a Tarsoly 2024. augusztusi számának 5.oldalán olvashatunk
Meghívó a Folkrádió honlapján
Szervező: Szépszerével.hu 
Támogató:  Wacław Felczak Alapítvány
Önkéntes adományokat köszönettel elfogadunk
Bővebben Fb >>

 

2025.11.30. 17:00 Nádmesék XL. - kamarakoncert

A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

2025.12.01. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 10/10.

 

Kiállítások

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók