A Háló mozgalom minden év elején kibővített vezetőségi találkozót szervez, ahol áttekintjük az elmúlt év hálós eseményeit értékelve azokat, majd megtervezzük a folyó év történéseit.
2021. február 13-án rendhagyó kibővített vezetőségi találkozóra került sor a virtuális térben. A találkozónak 40 résztvevője volt a Kárpát-medence minden hálós régiójából, Felvidékről, Kárpátaljáról, Magyarországról, Partiumból, Erdélyből és Délvidékről. Délvidéket tíz bogozó képviselte.
A délelőtti lelki ráhangolódás után kiscsoportos megbeszélések következtek, ahol a 2020-as koronavírusos év személyes és a Hálóval kapcsolatos pozitív és negatív élményeinket osztottuk meg egymással. Ezután a Háló mozgalom pénzügyi helyzetével foglalkoztunk központi és régiós szinten. Az ebédszünet után megismerkedtünk a CRM adatbázis kezelő programmal és ötleteltünk az adománygyűjtés lehetőségeiről, pénzügyi megoldásokat keresve a járványhelyzetben. A délután folytatásában régiós kiscsoportos megbeszélésekre került sor. Mi délvidékiek a 2020-ban megvalósított programjainkról beszélgettünk és elterveztük az idei tevékenységünket. Főleg az ifjúsági programok és a régiós találkozó megszervezésére összpontosítunk.
A zárás előtt lelkesítő bejelentésre került sor, amely a Békés-Dánfoki augusztus 4-8-ig tervezett idei Kárpát-medencei Háló nyári táborára vonatkozott és a már február 27-re meghirdetett nagyböjti lelki nap megtartására. Az utóbbi a járványhelyzet miatt ismét a virtuális térben zajlik.
Végezetül úgy értékeltük, hogy a találkozókat ilyen formában is meg lehet szervezni időnként, de természetesen csak a személyes találkozók kiegészítőjeként, amelyeket már nagyon hiányolunk.
Halmai Ágnes
Halmai Ágnes beszámolója képekkel a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >>
Kedves barátunk!
Tavaly decemberben szerveztük első, kizárólag online térben zajló Háló-találkozónkat. E rendezvény kedvező tapasztalatai és a résztvevők visszajelzései, arra bátorítottak minket, hogy nagyböjt idején is szervezzünk lelki napot, Háló-találkozót. Örülünk, hogy a körülmények kényszerítő hatása miatt, ha nem is személyesen, de legalább az online térben, láthatjuk egymás arcát és hallhatjuk egymás hangját. Várunk egy újabb lelki találkozásra, egy újabb közösségi élményre!
A találkozó mottója:
„Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” Mt. 4,4
Program:
- Pál Feri előadás
- Online Kárpát-medencei kiscsoportos beszélgetések
- Orosz István atya lelkesítő üzenete
- Lelkigyakorlatos impulzusok Tóth Attila atya vezetésével
- Hálós szentmise
A találkozó időpontja: 2021. február 27, 08:30-18:00 óra között.
Jelentkezés és részletes programterv: ITT!
Jelentkezési határidő: 2021. február 22.
Jelentkezés után majd kapsz egy visszaigazoló e-mailt, amely tartalmazza a zoom hivatkozást, ahol majd csatlakozhatsz az eseményhez. Mivel a résztvevők száma korlátozott, ezért megkérünk, ne habozz túl sokáig a bejelentkezéssel.
Szeretettel várunk, hogy együtt erősödhessünk hitben, szeretetben és Kárpát-medencei összetartozásban!
A kárpát-medencei Háló vezetők
ONLINE a Háló Jazz Klub első élőben közvetített klubestje. Fritz József - klarinét, fuvola; Szili Róbert - gitár; Radics József - bőgő. Kezdjük vidáman, bizakodóan az új évet!
A részvétel feltétele 1000Ft hozzájárulás befizetése.
Legegyszerűbb módja a banki átutalás a Háló Egyesület számlájára: 10700206-44514406-52000001 (megjegyzés: 2021.01.12. jazz koncert) + a befizetésről e-mail küldése az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.
Ha a fenti mód nem alkalmas, akkor személyesen, az S4-ben (előzetes telefonos egyeztetés szükséges: 20 351 5375, 20-66-33-444) Fizetési határidő: 2021.01.11. éjfél.
Ezek után minden "vendégnek" elküldjük a közvetítés hivatkozását (linkjét). Amennyiben lemarad róla, a későbbiekben bármikor megnézheti.
Sorozatszerkesztő, művészeti vezető: Deseő Csaba. A koncert támogatója az NKA Hangfoglaló programja. >>
Fritz József világot járt virtuóz klarinétos (a magyarjazz.hu szerkesztőségi szavazása alapján a 2021 év egyéb jazzfúvósa kategóriában az előkelő 5. helyezést érte el! Gratulálunk!
A zenei kóstoló felvétele a Háló Jazz Klub 2. klubestjén készült, több, mint 12 évvel ezelőtt.
Nézze meg a filmcsatonánkon >>
Népmeséink - Lelkünk tükrébe nézve. A népmese elemzést a világhálón tartjuk meg, minden negyedik hétfőn 17:30-kor. A részleteket, és a kapcsolódási lehetőségeket később közreadjuk. Szorozatszerkesztő: Szeibert András
Január 25: Fehérlófia; Február 27.: Lúdas Matyi; Máricus 22.: Kígyó Jancsi; Április 26.: A kis kakas és a sövény; Május 31.: Toldi (Ahogy az iskolában nem tanultuk 1. rész); Június 28.: Toldi (2.rész)
December 15-én kedden délelőtt a BonumTV stúdiójából jelentkezett a Háló, két és fél órás adventi műsorban. Körkapcsolásos bejelentkezéssel huszonöten szólaltak meg a Kárpát-medence több helységéből: Máriapócsról, Csíksomlyóról, Szencről, Nagybecskerekről-Muzslyáról, Nagyváradról, Törökbecséről, Nagykikindáról, Tiszaújlakról, és Budapestről. A műsorban az immár több, mint 30 éves Háló mozgalomról, sokrétű, és sokszínű tevékenységéről beszélgettünk. Szó volt a Háló kezdeteiről, egyház- és nemzetépítő tevékenységéról, a táborokról, találkozókról, portyákról. Az önkéntességről, a bogozókról és a közösségi életre buzdításról. Az ifjúságról. A kiadványainkról. A nemzeti összetartozás gyakorlásáról. A Háló kulturális és társadalmi szerepvállalásáról Budapesten és a Kárpát-medence sok pontján. Műsorvezető, szerkesztő: Villányi Andrea. (Részletesebb leírás és a megszólalók nevei a film leírásában. Örömmel fogadjuk a visszajelzéseket a film megjegyzés rovatában. További hálós filmek a Háló filmtárban találhatók.)
Ezzel a filmmel kívánuk áldott karácsonyt és találkozásokban, közösségi életben gazdag, betegségmentes boldog új évet!
A Kolta Galéria immár harmadik Bozóky Dezső-kiállítását már áprilisban szerettük volna megnyitni. Közbeszólt a járványhelyzet. Novemberre módosult az időpont, ismét be kellett zárnunk. Eredetileg úgy terveztük, hogy a megnyitó egyben az azonos című Bozóky-kötet könyvbemutatója is lenne. Nem tudjuk, mivé leszünk az elkövetkező időkben, de amint feloldhatóak lesznek a korlátozások, egy hónapig látogathatóvá tesszük a kiállítást. („Lesz még egyszer ünnep a világon...”) Amíg nem találkozhatunk személyesen, íme filmünk Bozóky Dezsőről, Koreáról, 1908-ból. A filmet készítette: Pilló Ákos. A galéria előző kiállításai megtekinthetők ITT.
A Háló egész napos on-line adventi lelkinapot hirdet december 12-én, szombaton 9 és 18 óra között. Jelentkezés ITT!
Szeretettel várjuk az érdeklődőket, nemcsak a Kárpát-medencéből! További részletek ITT!
Félek, amíg élek? Élek amíg élek!
Kárpát-medencei találkozó élőben, a világhálón!
Kedves hálós barátaink!
Az idei év mindannyiunk számára különleges, és a COVID miatt sajnos nagyon sok kihívást tartogat(ott). Az idei táborunk sem a megszokott formában zajlott, és sok találkozónk, programunk elmaradt Kárpát-medence szerte. Ez történt a Nagybányára tervezett Kárpát-medencei Háló Nagytalálkozóval is, hiszen a világméretű, mostanra sem csillapodó járvány arra kényszerített bennünket, hogy legnagyobb sajnálatunkra ezt a találkozót is lemondjuk. Ennek ellenére ideiglenesen új alapokra kell helyeznünk a találkozókat, kiscsoportos beszélgetéseket! Az újabb karantén időszakban nem maradhatunk lelki feltöltődés és hálós programok nélkül, így Advent harmadik szombatján egy online lelki napra hívunk, ahová a zoom internetes felület segítségével csatlakozhattok be.
Pál Feri előadása
Kárpát-medencei kiscsoportos beszélgetés
Dr. Thorday Attila lelkigyakorlata
Hálós szentmise Erdélyből, Lászó Rezső atyával
Részletes programterv:
- 9:00-9:30 - Felvezető, infóblokk
- 9:30-10:30 - Pál Feri előadás
- 10:50-12:20 - kiscsoportos beszélgetések
- 12:30-13:50 - ebédszünet
- 14:00 – felvezetés
- 14:15-14:45 - Lelkigyakorlat I.
- 15:00-15:30 - Lelkigyakorlat II.
- 15:45-16:15 - Lelkigyakorlat III.
- 16:30 - Szentmise
- 17:30-18:00 - zárás: Mit kell tennünk?
Jelentkezés után kapsz egy visszaigazoló e-mailt, amely tartalmazza azt a zoom hivatkozást, amivel majd 2020. december 12-én be tudsz csatlakozni. Szeretettel várunk erre a közös lelki programra, ahol együtt erősödhetünk hitben, szeretetben és Kárpát-medencei összetartozásban!
A Háló vezetősége
Aki keres, talál
Ezzel a címmel került megrendezésre október 30-án és 31-én Muzslyán, az Emmausz Kollégiumban az immáron XX. délvidéki régiós Háló-találkozó és bogozói évzáró találkozó. Hosszú idő után került sor a találkozásra, hiszen a járványhelyzet miatt az idén az aracsi gyalogtúrán kívül semmilyen Hálós rendezvényt nem tarthattunk meg. A találkozó első napján, pénteken 35 bátor ember mégis bevállalta a személyes találkozást. A résztvevők létszáma szombatra 60 főre duzzadt, akik Szabadkáról, Oromról, Zentáról, Adáról, Óbecséről, Beodráról, Padéról, Nagybecskerekről, Homokszilről és Muzslyáról érkeztek.
A rendezvény a BGA Zrt. közreműködésével a Magyar Kormány, valamint a Tartományi Oktatási, Közigazgatási, Jogalkotási és nemzeti kisebbségi, nemzeti közösségi titkárság támogatásával valósult meg.
Halmai Tibor, a délvidéki Háló vezetőjének üdvözlő szavai után Elias Ohoiledwarin SVD szentmisét mutatott be a kollégium kápolnájában, majd égi Édesanyánkról vallott zenés, személyes tanúságtételével érintett meg bennünket. Az Indonéziából, katolikus családból származó verbita szerzetes közvetlenül beszélt a családjáról, arról, hogy a testvéreivel együtt milyen szigorú neveltetést kaptak, és hogy a templombajárás, ministrálás, imádkozás milyen fontos szerepet töltött be az életükben, ugyanúgy, mint a Szűzanya mélységes tisztelete is.
Másnap reggel a kollégium kápolnájában mindenki csendben elvégezhette reggeli imáját, majd a délelőtt folyamán Dulka Andor történész nagyszerű és igencsak elgondolkodtató előadását kísérhettük végig Célkeresztben címmel. És, hogy mi is került oda? Minden, ami érték számunkra: a vallás, a család, a nemzet, a haza és a hagyományaink. Ezek az értékek végveszélyben vannak, mert ma, a keresztény Európában gátlástalanul gúnyolják ki és támadják a családot, és rombolják le templomainkat. Keresztényüldözésről és a keresztények számának megfogyatkozásáról is szólt az előadás, valamint a nagyon erős társadalmi elferdülésekről a nyugati társadalmakban (az értékrendi szerepek elbizonytalanítása, Gender-elmélet, a nemváltó műtétek legalizálása, és sajnos, még sorolhatnánk tovább). Nagy baj van a világban. Mindeközben egy erőtlen vagy semmilyen kiállás sem tapasztalható Európában a kereszténység mellett. A maszuli (iraki) érsek szavait idézte az előadó, miszerint az európai emberek többet tesznek a békákért Európában (lásd: tudatos környezetvédők), mint a Közel-Keleten élő keresztényekért. Megrendítő volt látni a videófelvételen azt, amint az érsek elkeseredettségében elsírja magát.
A globalizáció folyamatában nincs szükség nemzetekre, nyelvekre, de főképpen nincs szükség gondolkodó emberekre, csak kilúgozott agyú, jó monotóniatűrő munkavégző emberekre, akiket pusztán termelőeszközként lehet felhasználni. Európa értékrendi válsága jó úton vezet bennünket a vég felé, hiszen tagadnunk kell mindent, ami fő kapaszkodónk, elsősorban is az istenhitet, amelyre építhetünk, a nemzetet, és végül, de nem utolsósorban a társadalom legkisebb alappillérét, a családot. Az eluralkodott neoliberális eszmerendszer az európai nemzetek hagyományos keresztény értékrendjét a megsemmisülés küszöbére vitte.
Úgy gondolom, hogy a jelenlévők számára döbbenetes előadás volt, amelyet mindenkinek látnia és hallania kellene, hogy rádöbbenjünk, nem ülhetünk nyugodtan és ölbe tett kézzel. Ezen jelenségek ellen elsősorban is nekünk, keresztényeknek kell harcolnunk.
A kiscsoportos beszélgetés is ennek nyomán haladt tovább, irányulatát maga az előadó jelölte ki a következő kérdéssel: Mit kell (lehet) tenni minél előbb és minél határozottabban? A délután választható programok kínálatában a kézműveskedés (Horvát Rózsa kézműves oktató vezetésével) és íjászat (Jablonszki Sándor) szerepelt, majd a bogozókkal lezajlott az évzáró találkozó is.
16 órától Viola Lujza magyartanár élvezetes előadásában a bibliai eredetű szólások és közmondások színes világába nyerhettünk betekintést. Nagyon sok olyan szólásunk, közmondásunk és szállóigénk maradt fent, és forog közbeszédben, amelyekről nem is tudjuk, hogy bibliai eredetűek. Az előadás végén játszottunk, megadott közmondások, szólások második felét (befejezését) kellett megtalálni, és ez többnyire sikerült is.
A délutáni előadást követő kultúrműsorban a muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület citerazenekarának műsorát élvezhettük, majd a Mesefa-díjas mesemondók (Barta Mária, Rontó Márta és Kónya Kovács Otília) is bemutatkoztak.
A találkozó lezárása során megnézhettünk egy kisfilmet, amelyet a Kárpát-medencei régióiból Hálós barátaink készítettek a nemzeti összetartozásunk jubiláris évében. Majd meghallgattuk és közösen elénekeltük a Háló himnuszát. Fájó szívvel vettünk búcsút egymástól, hiszen a minket körülvevő helyzetből kifolyólag nem lehet tudni, hogy mikor találkozhatunk személyesen újra. Mindenesetre ez a másfél napos találkozó igazi élmény volt, mert mindannyiunk épülését és teljes lelki feltöltődését szolgálta.
Bálint Tünde
Bálint Tünde beszámolója képekkel a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >>
Szeptember 12-én végre sikerült megszervezni a 2020-as év első délvidéki hálós eseményét, a gyalogos, bringás zarándoklatot az aracsi Pusztatemplomhoz. Az idei évben terveinket rendre meghiúsította a koronavírus-világjárvány, így a júliusban meghirdetett aracsi zarándoklatot is el kellett halasztani. Ezen a szombaton nagy izgalommal, várakozással telve gyülekeztünk a törökbecsei Szent Klára plébánia udvarán. A szeretteljes üdvözlések és regisztráció után Ft. Mellár József atya áldásával indultunk úticélunk felé összesen hatvanöten Délvidék 10 helységéből. A csapat legnagyobb része gyalog tette meg a mintegy 8 kilométeres utat a poros dűlőutakon, de jöttek velünk bringások is Bácskából és Bánátból egyaránt. Azok, akik nem merték bevállalni a gyaloglást, traktoros pótkocsin utazhattak. Utunk során rácsodálkoztunk a teremtett világ szépségeire. Az aracsi templom falaihoz érve akaratlanul is eltöltötte szívünket a csodálat és a hála, olyan megható volt az idő vasfogával dacoló Istent dicsőítő romtemplom hangulata. Kötetlen beszélgetések sora következett, hiszen már majd egy éve nem láthattuk személyesen egymást. Felszabadult gyermekkacaj, csevegések zsongása töltötte be a tájat.
Hálánk jeléül, hogy megélhettük ezt a napot, találkozást a hűs falak között rózsafüzért imádkoztunk a Szűzanya tiszteletére, akinek névnapjára emlékeztünk.
Zarándoklatunk fénypontja a szentmise volt, amelyet dr. sc. Horváth László, bácsföldvári plébános mutatott be a jelenlevő atyákkal, Ft. Mellár József törökbecsei és Ft. Vreckó Ferenc zentai plébánossal. László atya a homíliájában arra biztatott bennünket, hogy kősziklára, Jézus evangéliumára építsük életünket, így a sors viharait könnyen átvészelhetjük. Könyörgéseinkben magyarságunk, a Háló mozgalom és más keresztény közösségeink megmaradását, békét és egészséget kértünk.
A lelki feltöltődés után közös agapé következett, majd alkalom nyílt íjászkodásra, ismerkedésre és a jövő tervezgetésére. A hazafelé vezető utat, közösen traktoros pótkocsikon tettük meg. Sokáig néztük a távolban a búcsút intő templomfalakat, amelyek jövőre újra visszavárnak.
A program megvalósítását támogatta a Bethlen Gábor Alap Zrt.
Halmai Ágnes
Képes beszámoló a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >>
A Pannon Tv fényképes és mozgóképes tudósítása >>
Programjainkról bővebben ITT talál információkat!
A rendezvényekre a mindenkori előírásoknak megfelelő módon és létszámban biztosítunk belépést, érkezési sorrendben.
2020.09.15. Lélek vagyok, élni szeretnék - Tóth Péter Lóránd versvándor előadása Radnóti Miklós utolsó hónapjairól
2020.09.16. A Nagy János Trió koncertje (Joubert Flóra, Frankie Látó, Nagy János)
2020.09.17. A barokkzene szakralitása - az Albinoni Kamarazenekar és szólisták koncertje. Vezényel: Zsigmond Balassa
2020.09.18. Szepes Mária: Isten ajándéka - nyomozás az örök élet után - Bodor Böbe és Kállóy Molnár Péter estje
2020.09.20. Házimuzsika a Benyus Testvérek Kamaraegyüttesével. Közreműködött: Benyus Sándor