Szatmárnémetiben az idei kerületi Háló találkozónak a korábbiakkal egyezően a Szent Alajos Konviktus adott helyet. A találkozó pódiumának díszletét szimbólumok alkották: leveles faágak, magyarországi házikenyér, mint a nemzet kenyere nemzeti színű szalaggal átkötve és egy égő nemzeti színű gyertya, mind-mind a nemzeti összefogást, együvé tartozást szimbolizálta.
A délvidéki Háló és a szegedi KatHáz Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében kerül sor az EUNITY - Határon átnyúló közösségi programok megrendezésére. A projektum egyik mozzanata a kórusok találkozóját öleli fel, és ennek tükrében két hete vendégszerepelt a szegedi Fogadalmi templomban, vagyis a Dómban a nagybecskereki Emmanuel kamarakórus. Most pedig a Szegedi Dóm Énekkara viszonozta a látogatást Nagybecskereken.
A Kossuth Rádió Határok nélkül c. műsorának helyszíni riportja >>
?Tegyetek meg mindent, amit csak mond? ? ez volt a Szencen megrendezett Háló találkozó mottója. Előadónk Orosz István ózdi görög katolikus pap volt, aki Jézus vizes csodáiról beszélt nekünk. Két olyan csodáról hallottunk, melyet a keresztény ember nem biztos, hogy ért is. Az elhangzottakról kiscsoportokban beszélgettünk, az napot pedig szentmise zárta a görög- katolikus liturgia szerint. Hatalmas sikert aratott a Kollárik Barnabás (szaxofon)?Mózes György (gitár) duó fellépése. A rendezvényre Magyarországról is eljöttek.
1867. október 18. ? Alaszka az USA birtokává vált. 2012. október 18. ? Orosz István és neje, Rita Szencre érkezett. Orosz István a Szenczi Molnár Albert Klubban nagy sikerű előadást tartott az ikonokról. Mi, római katolikusok mindig kissé furcsán néztünk a görög katolikus ikonokra, mintha valami távoli, misztikus, megfoghatatlan dolog lenne, melyhez nekünk semmi közünk. Úgy néztünk rá, mert nem értettük.
Képek a szenci Háló találkozóról >>
A szenci magyarok honlapja: http://www.szenc.sk
Somodi Nándor képei >>
A Hálóról és Nagyváradról a Mária Rádióban - Szeibert András >>
Főpásztori buzdítás jegyében gondolkodtak együtt egyház-és nemzetépítő szolgálatuk további lehetőségeiről az összegyűlt hálósok.
Szénássy Judit írása a Magyar Kurírban >>
Bayer Róbert írása a Vasárnap katolikus hetilapban >>
Thuróczy György: Útravaló gondolatok záráskor >>
Palkovics Marika képei >>
Megpróbáltatások az életben - a Szluha házaspár előadása >>
Szluha Gyula versei , írásai: http://szluha.bajabaratok.hu/
Kézen fogott bennünket az Úr - Marcsók Vilma írása
Az adai Háló találkozót Szent Mihály havának utolsó szombatján, 29.-én tartották meg Csúzdi István, Somoskövi Hermina, Lengyel Mónika és Tímea szervezésében. A házigazdák köszöntője, ismertetője után a Budapesten élő nagybecskereki Schön György többek között azt is mondta, hogy évente 60-70 hálós rendezvény van a Kárpát-medence minden szegletében, melyeken egymás lelkének erősítésére, egységre és egyetemességre törekszenek. >>
Együtt egymásért, megélve hitünket
"Háló találkozó Csókán" - beszámoló a Vajdaság Ma hírportálon
"Háló találkozó volt Csókán" - a PannonTV tudósítása
"Hiszek egy Istennek" - az újvidéki Magyar Szó írása
Oltszem és Csernáton után ismét a Vadas-tetői cserkészotthont választották az éves közösségépítő hétvége helyszínéül a sepsiszentgyörgyi Háló bogozók szeptember első hétvégéjén. A Köröspatakról vadregényes úton megközelíthető cserkészotthon valamikor utászház volt. Gaál Sándor cserkészvezető pedagógus fáradhatatlan munkájának köszönhető, hogy mára az épületben negyven személy emeletes ágyakban elszállásolható, de a környéken akár több tucat sátor is felhúzható. A hétvége házigazdái Nagy Zsolt és felesége, Melinda voltak.
"A károlyiak lelkes csapata egy szép napot varázsolt nekünk." - Somodi Nándi
"Ez volt az egyik legszebb hálós találkozóm." - Gyöngyössy Lajos
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma
Belváros-Lipótváros Önkormányzata
Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program
Renovabis
Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu
Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4
1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu
Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk
S4 programok
.
Feliratkozás programajánló hírlevelünkre
2024.09.19-22. 10:00 - 11:00 Mesés torna és kézműveskedés
2024.09.20. 16:00 Népek szakrális körtánca
Népek szakrális körtáncai Farkasné Erzsi vezetésével, a Belvárosi Művészeti Napok keretében.
A belépés ingyenes.
2024.09.20. 17:00 Tükröződések és rejtett dimenziók - a zene és képzőművészet találkozása
2024.09.20. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 150.
facebook esemény és részletek >>
Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft
Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba
A 150. Háló Jazz Klub kivételesen nem kedden, hanem szeptember 20-án pénteken
2024.09.22. 11:00 Meseszínház
2024.09.22. 18:00 Ars Sacra Fesztivál
Az Albinoni Kamarazenekar koncertje
2024.09.23. 18:00 Gondos Béla vetitett képes előadása Ciprusról
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk
2024.09.24. 19:00 David Yengibarian trió koncertje
Belépődíj: 3000Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500Ft
2024.09.25. 19:30 Jelkép és valóság: A négy elem a Bibliában - Nacsinák Gergely András őszi előadássorozata 4/1
2024.09.25. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben
Navratil Andrea facebook oldala >>
facebook esemény >>
2024.09.27. 17:30 Dalkör pengetős és más hangszerekkel
2024.09.27. 17:30 Varga Bernadett elődása
2024.09.29. 17:00 Nádmesék XXXVI. - kamarakoncert
A koncert alatt tematikus kézműves foglalkozás a Szépművestár munkatársaival. Előzetes regisztráció: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
2024.09.28. 18:00 Koncert a hetvenes és nyolcvanas évek slágereiből Annával és Wilfredoval
facebook esemény és részletek >>
2024.10.01. 17:30-19:30 Ösi örökségünk
Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András
Az ismeretlen János vitéz
Előadó: Palotai Tamás
Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak
Nincs szükség távolról történő bejelentkezéshez a jelszóra, csak erre a linkre
Következő alkalom okt.15.
Etruszk feliratok olvasata
Előadó: Fabó László
2024.09.30. 18:00 Az első 30 év - Dunatáj vetítés hétfőnként
Kiállítások
A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>
A kiállítás nyitva okt. 4-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható