Szép áprilisi délutánon, 17-én Háló klubra gyülekeztek a nagybányai Szent József templomban, hogy a jó Isten hálójáról halljanak, ami fenn- és megtart. A találkozót imával kezdték a szentatya szándékára, majd Ft. Istvánfi Szilárd nagybányai káplán tartott előadást ?A jó Isten hálója ? ami összeköt és ami megtart? címmel.

Az előadás alapját a csodálatos halfogás adta: Péter és társai egy sikertelen éjszakai halászat után Jézus szavára ismét kivetik a hálót, nagyon sok halat fognak, a hálók szinte szakadoznak. Ezek után mondja Jézus Péternek: ?Emberek halásza leszel?.

A halászat nem könnyű mesterség, időigényes, sok türelmet és lemondást kíván. Ezt a mesterséget ismeri Péter. Emberhalásznak lenni mit jelent? Péter nem kérdez, Jézus szavára elindul ezen a nem könnyű úton. Mit jelent nekünk a halászat s a háló? Kötődést, köteléket, Isten s az emberek felé... Ez a háló képes meg- és fenntartani. Fennmaradni a hálón csak hűséggel és az imában való kitartással lehet, ám sem a hűség, sem a kitartás nem könnyű. Jézus nem kényszerít minket semmire. Van olyan nagylelkű, nagyvonalú, hogy meghagyja a döntés lehetőségét. Ez a személyes szabadság. Az egyéntől függ, milyen döntést hoz, elköteleződik-e teljesen Isten mellett ? ha nem, a hálóban gyenge láncszem, ami bármikor elszakadhat.

A délután második részében Vincze Gabriella a Keresztény Élet Közösségről (KÉK) beszélt, ami Szent Ignác lelkiségén alapul, életfelfogást, életformát jelent. Nem új lelkiség, 450 éves, alapját a Mária Kongregáció jelenti. A KÉK-hez tartozóknak Jézus az életük központja, Mária a példaképük, s az egyház szeretetében és szolgálatában élnek.

2013. április 30.

"amikor megtörténik, higgyetek" Jn 14,30b



2013. április 29.

"Az én igám édes, az én terhem könnyű." Mt 11,3



2013. április 26.

"Ne nyugtalankodjék szívetek!"  Jn 14,1a



2013. április 25.

A mi Istenünk beszélő Isten, aki önmagát közli az emberrel. Az egész kinyilatkoztatás Isten önközléséről szól. Minél inkább megértjük Isten önközlését, annál inkább személyes résztvevőivé válunk üdvösségünk történetének. Ebben az értelemben ?értelmileg gazdag? az, aki megérti és befogadja, és ?értelmileg szegény? az, aki elzárkózik a kinyilatkoztatás befogadásától. Sajnos minket inkább arra tanítottak, hogy beszéljünk a Jó Istennel. Pedig Istenre csak akkor tudunk ráérezni, ha meg tanuljuk hallgatni őt.

Jézusnak ezeket a szavait, az emberiség történetének egyik legszebb kijelentésének tartom.  Keresztény életünk, csak akkor válhat teljessé, ha megértjük, hogy Isten az életünk szolgálatában áll, és mindent megtesz azért, hogy az élet ízével ne veszítsük el az eleven kapcsolatunkat. A bennünk levő élet lüktetése, a Jó Pásztorral való hiteles kapcsolatunk kifejezése is lehet. Ha azonban az életerő nagyon leterhelődik bennünk a különféle krízisek hatására, a Jó Pásztor akkor is megtalálja a módját, hogy átsegítsen életünk sötétnek megélt időszakain is. Ezeket az időszakokat is, az élet forrásává alakítja át bennünk.

Minden nagyobb vallásban a szent jelenléte rendkívül fontos. Az ember alapvető igénye, hogy abba az irányba nézzen, ahol a szent jelenléte föllelhető. Ennek az iránynak a megtalálása, lecsillapítja az ember lelkét és nyugalmat kölcsönöz. A katolikus egyházban az Oltáriszentség jeleníti meg látható formában a szent jelenvalóságát. Az Eucharisztiának az egyszerű szemlélése nagy mélységeket nyithat meg a kontempláló lélek előtt. Jézus testének a tisztelete és magunkhoz vétele, az Ő személyével való egyesülésének az izlelgetése.

A sikeresen és szépen megélt élethez, hozzátartozik a célirányosság. Életünk tervezésénél, rendkívül fontos szerepe kellene, hogy legyen a hosszú távú céloknak. Ebben a távlatban, az örök élet perspektívája pótolhatatlan. Akinek az életébe beépül az örök élet távlata, annak nagy esélye van arra, hogy rövid távú céljait is helyesen tudja megfogalmazni és megvalósítani. Az örök élet távlatának a hitelessége abban nyilvánul meg, hogy a két cél (rövid és hosszú távú), bennünk összhangra talál.

Úgy néz ki, hogy az embernek nagyon sok mindenre van szüksége ahhoz, hogy önmagát megvalósítsa: biztonságra, elismerésre, állandó visszajelzésekre. Amíg mindez abban segít, hogy a helyünket jobban megtaláljuk és céltudatosan éljünk, dolgozzunk, addig minden rendben is lenne. A zsákutca akkor kezdődik, amikor a biztonságra, az elismerésre való törekvés túl nagy helyet foglal el az életünkben, és egyfajta függőség alakul ki, melynek következtében sérül a szabadságunk. A zsákutcás irányt akkor fogjuk a legbiztosabban elkerülni, ha Istenben megtapasztaljuk azt az Ősbizalmat, melynek következtében a különféle függőségek, nem találnak termő talajra bennünk.

Vallásos életünk egyik nagy kísértése a boldogság mítosz.  Úgy gondoljuk, hogy az Isten, azért mert jók vagyunk és megtartjuk parancsait, köteles bennünket boldoggá tenni. S közben nem is vesszük észre, hogy nem is az Isten a fontos, hanem önmagunk körül forgunk. Ebben a folyamatban lassan rá kell ébrednünk arra, hogy motívumunk önző, mert nem az Isten fele, hanem saját érdekeink fele irányítjuk figyelmünket. Amikor az Istent önmagáért szeretjük, érdekek nélkül, akkor ennek gyümölcseként megjelenik a boldogság érzése is.

Az ember testből és lélekből áll, sőt, a lelkünknek van egy olyan része, amelyben az örökké létező Isten, örök jelenléte lelhető fel. Ez a bennünk lévő örök isteni jelenlét, kitörölhetetlen és legyőzhetetlen, amely segít abban, hogy "az egyéni tragédiát, győzelemmé tudjuk átalakítani."(Viktor Frankl) Emberi természetünkből adódóan azon kell dolgoznunk, hogy az átjárhatóságot a földi és a örök lét között biztosítsuk. Amikor ezt az átjárhatóságot érzékeljük, akkor ezt az állapotot egy fajta áramlásnak, vallásos szóval, kegyelemnek éljük meg.

Így kezdődött, az az emlékezetes étkezés, amely ötezer férfi táplálásával fejeződött be. Néha érdemes lenne az Úr előtt elidőzni, és emlékezetünkbe idézni, mindazokat az élethelyzeteket, ahol természetes emberi készletünk csak morzsákkal rendelkezett, de mi ennek ellenére hittünk abban, hogy a morzsák, kenyérré tudnak átváltozni. Mi kellett hozzá: egy mély hiteles vágy, egy önzetlen jó ügy, és természetesen Krisztus, aki életünk minden pillanatának a hűséges kísérője és megélője.

Számunkra nagyon fontos a föld és mindaz, ami földi világunkhoz tartozik. Világunk nem ?siralom völgye?, mely alkalmatlan arra, hogy a lelkiekre figyeljünk, hanem sokkal inkább Isten teremtett világa, melyet az Isten azért, hívott létre, hogy az ember otthonra találjon benne. Csak akkor találunk benne otthonra, ha nem feledkezünk meg az égi dimenzióról sem. Ha az örök élet távlatát lehasítjuk a lelkünkről, egyfajta ?tudathasadásban? szenvedő emberek leszünk. Csak akkor tudunk teljes életet élni, ha hiszünk abban, hogy a földön megélt pillanatok, örökre megőrződnek számunkra.

"Az ítélet ez: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot" Jn 3,19

Jónak lenni jó. Ezért érthetetlen, hogy az emberek néha a jó helyett a rosszat teszik.  Ha a jó helyett a rosszat választjuk, ezzel nemcsak másoknak ártunk, hanem megterheljük lelki világunkat. Minél többször válasszuk a jó helyett a rosszat, annál jobban megterheljük életünket és látásunk is egyre sötétebbé válik. Ellenben minél inkább a jót és a jóságot választjuk, annál inkább megszilárdul életünkben a világosság.

A Krisztus követés spirituális dimenziója állandó újjászületést igényel, gondolkodásban, mentalitásban, szemléletben. A krisztusi életközösség egy fejlődő, dinamikus kapcsolat, mely a stabilitása mellett a folyamatosan mélyülő perspektívát hordozza magában. Ezért életünk minden újszerű és nagyobb horderejű tapasztalatát, a krisztusi távlatba is be kell emelni. Személyes élettapasztalataink arra késztetnek bennünket, hogy spirituális szemléletünk is, az újjászületés folyamatában megtisztuljon.

Mária ezzel a válaszával indítja be üdvösségtörténetünk legfontosabb részét: a Krisztus eseményt. Csupán egy egyszerű kijelentő mondat, amelyben rengeteg mélység van: bizalom Isten művében, Isten korlátlan hatalmának az elismerése, személyes ráhagyatkozás és aktív együttműködés az Ő tervével, hit az élet mélyebb értékében és értelmében. Mária nem csalatkozott: minden veszélyen és tragédián túl, a Krisztus esemény, amelynek aktív megélője volt, a feltámadásban csúcsosodott ki.

Egyetlen olyan pillanat sincs az életünkben, amikor az Isten hiányozna belőle.  Amikor a világ éjszakába rejtőzködik, és az álom elnyom bennünket, Isten gyógyító jelenléte álmainkban jelentkezik, hogy az Ő segítségével álmainkon keresztül megvívhassuk azokat a küzdelmeket, amelyek  nappal meglepnek bennünket. S ha netalán álmatlanság kínoz, tudatosítsuk ilyenkor a bensőnkben lévő csendes erőt, mely Isten örök jelenlétének a megnyilvánulása. Mikor megvirrad, ott áll életünk partján a Feltámadt Krisztus, aki arra hív meg, hogy az Ő társaságában belemenjünk a nap minden tapasztalatába, amely ránk vár?

A boldogság alapja a béke. Ez a kijelentés az emberi közösségekre és az egyénekre is egyaránt vonatkozik. A békének az egyik legádázabb ellensége a túlméretezett félelem. A félelmet gerjesztheti a fenyegetettség érzése vagy a vesztesség veszélye.  A félelem érzését meg kell tanulnunk kezelni, hisz egész életünk nemcsak a befogadásról, hanem a vesztességek sorozatáról is szól.  Vesztességeinket és az ebből fakadó félelmeinket akkor tanuljuk meg hatásosan kezelni, ha életünket beleépítjük a feltámadt Jézus legyőzhetetlen valóságába. Az Ő közelsége feloldja a félelmet, és minden veszély ellenére a békét hordozza számunkra.

A legmélyebb Istenismeret akkor születik meg bennünk, amikor Isten önmagát közli velünk. Amikor Isten önközlését megértjük, akkor megszületik bennünk a belső evidencia, nyilvánvalóság. Ettől a pillanattól kezdve tudni fogjuk, hogy az Isten van. Ez a tapasztalat egyszerűbbé teszi látásunkat, az élet szeretetét erősíti bennünk, és a bizalom megerősítéséhez segít bennünket. Ha ezek a gyümölcsök hiányoznak az Istentapasztalatból, akkor a tapasztalat hitelessége megkérdőjelezhető.

Akkor tudunk hiteles, hosszú távú üzenetet megfogalmazni embertársainknak, ha Mária Magdolnához hasonlóan, bennünk is  izzik a Feltámadottal való tapasztalatunk.  A spirituális dimenzió tapasztalatának a hiánya, megfoszt attól, hogy a világot és a benne lévő embert teljes egészében tudjuk látni. Ennek a látásnak a hiányában, mondanivalónk elerőtlenedik, és csekély értékűvé válik. Ha azonban a spirituális dimenzió és a benne rejlő távlatok könnyen elérhetők számunkra, mondanivalónk vagy akár hallgatásunk, - ha ez kellő intelligenciával párosul - érdekfeszítővé válik.

Kaptam egy felkérést ? mondja Kázmér testvér közösségünk plébánosa ? egy lelkigyakorlatra, Aradra. Eljössz velem? Arad, a Maros, a vértanúk! A bor, Tóth Árpád, Jávor Pál! ? tolulnak a gondolatok. Még sosem jártam ott, bár a 60 km-re lévő Borosjenő volt nagyszüleim lakóhelye. Megyek! Vezessek? ? kérdezem. ? Erre akartalak kérni. Akkor nagyböjt 4. vasárnapjára megyünk, de már péntek reggel indulunk, mert du. 4-kor kezdődik a keresztút.

Az út gyorsan és eseménytelenül telt, bár ismét bebizonyosodott, hogy a GPS nekem csak a napom újratervezésére jó. Gréti és Róbert atya már nagy szeretettel várt ránk. Egy kis beszélgetés, városnézés és ebéd, s máris a keresztútra készültünk a sekrestyében Krisztával, a ministránssal és Gyula bácsival, a kereszt vivőjével. Beálltam a keresztutat végző hívek közé. Milyen hatalmas ez a templom! Szép számmal vagyunk, főként idősebbek, családosok, a legfiatalabb talán a ministráns, a maga 18 évével.
Míg Jézust követve meg-meg állunk a stációk előtt, eszembe jut minden, ami feszít, ami nyugtalanít, ami megoldásra vár. Hasonló érzelmeket tükröznek a körülöttem lévők arcai. Kázmér atya a keresztút állomásainak végigelmélkedését a családi életre gondolva végzi. Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet. Ez a családapák állomása, az apák áldozatának megszentelése. Vajon én hogyan csinálom? Hogyan tudom hordozni mások fájdalmát? És a magamét? Jézus testét leveszik a keresztről és anyja ölébe fektetik. Sokszor megszabadulunk a kereszttől, de mit sem használ, ha a halál foglyai maradunk. Én is többre vágyom? Miért a fájdalom az a rés, amelyen Jézus az életembe lép? Könyörülj rajtunk Uram!
Másnap reggel a templom szentélyében töltekezünk a zsolozsmával. Szükség van rá, hogy ezt az intenzív napot Isten igéjével betöltsük. 9-kor a plébánia közösségi termében találkozunk a hívekkel. Ekkorra, már a közös munkában, a székek felhordásában megismerkedünk néhányukkal. Hatvanan lehetünk. Kázmér atya örül, hogy itt lehet, mert látta az aradiak és Arad környékiek őszinte és tiszta szívét Gyöngyösön, a Fájdalmas Anya búcsúján. Énekünkkel kétszeresen is imádjuk az Urat, mert jó az Úrban bizakodni, jó az Úr. Remélj és bízz benne! Jó az Úr. ? énekeljük két szólamban. Majd arról beszél, hogy Mária személyiségét, milyen jól tükrözi a Magnificat, ami nem más, mint az ószövetségi idézeteknek a fölizzítása. Mária volt olyan alázatos, hogy nem akarta saját gondolataival megfogalmazni, hogy hogyan örül az Istennek. Annyiszor imádkozta és elmélkedte a zsoltárokat, hogy a szavak szinte maguktól gördültek ki a száján, amik egészen más szentírási élethelyzetekben fogalmazódtak: ?Isten az alázatosakat fölmagasztalja?, ?a gazdagokat pedig elbocsájtja üres kézzel?.
Amikor mi is nehéz és kilátástalan élethelyzetekbe kerülünk, Mária példáját követve jó nekünk is kiragadni egy-egy mondatát a szentírásnak és belekapaszkodni a hétköznapi tevékenységeink közben. Amikor a háziasszony főz, amikor valaki a villamoson utazik, vagy a bankban várakozik, és eszünkbe jut a családunk egy-egy fájdalma. Jó az Úrban bizakodni, jó az Úr. Remélj, felszólítjuk magunkat, hogyan cselekedjünk.
Hogyan is készüljünk a húsvétra? Kázmér atya Izajás próféta jövendöléseiből olvasott fel egy szakaszt: ?Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el!?
Igazából nem szeretjük a nagy döntéseket ? folytatja, ? és főleg a mai társadalomban, nem csak a cukorbetegség, meg a magas vérnyomás, koleszterin a népbetegségek, hanem a döntésképtelenség. Krisztus követése viszont lehetetlen tettek és döntések nélkül! Válaszd az életet, vagy a halált! Jézus döntést kér! Reggel a háziasszonynak is el kell határoznia, mi legyen az ebéd, hogy annak elkészítéséhez vásároljon a piacon. A számítógépes játékok világa viszont azt akarja elhitetni velünk, hogy mindent vissza lehet fordítani, nem lesz következménye a döntésünknek. Ezt ismerte föl XVI. Benedek is, hogy a meg nem hozott döntésnek is van következménye, és munkabírása már nem a régi, ezért visszavonul és imádságával segíti az Egyházat.
A szabad ember, ha kimegy az aradi pályaudvarra, akkor elcsodálkozhat napokig, hogy milyen sokfelé utazhatna szabadon, de ha nem dönt, ? féltve a szabadságát, ? sehova sem jut el. Isten nem arra adja a szabadságot, hogy ne döntsünk, hanem ha elindultunk, akkor mérlegelve a következményeket, újabb döntést hozzunk, hogy végre elérjük az úti célunkat.
A mai társadalom, azt akarja sulykolni belénk, csak az értékes ember, aki hasznos. Az Isten nem a teljesítményünket nézi, hanem a magunkban hordozott értéket, amit segít kibontakoztatni. Vajon a Jóisten, miért nem hirdet akciót, ahogy ma az árukat reklámozzák. Pl. aki ma hozza el gyerekét elsőáldozási felkészülésre, három plusz Miatyánkot mondanak el érte a templomban. Talán azért, mert mindannyiunknak egyéni utat mutat az Isten, egyszerit és megismételhetetlent. Név szerint alkot meg minket.
Azt szokták mondani, józan ember fölfelé nem megy, ha mehet másképp is. Miért lefelé visz a könnyebb út, ahol bozótok sem akadályoznak? Gondoljuk el, Isten a hegytetőn elénk táruló panorámát akarja nekünk ajándékozni. Így közelebb leszünk hozzá, és nagyobb rálátásunk lesz a világra. Látjuk, ami ott van lent, apró, szinte elveszti jelentőségét. Arra kapunk meghívást, hogy válasszuk az életet, még akkor is, ha a nehezebb úton is haladunk, így tudjuk hova megyünk.
Persze a cél ismerete nem elég, bizalom is kell hozzá. Az Egyház kétezer éves hagyományára bizalommal rá lehet hagyatkozni, nem kell mindig új utakat keresni, csak fel kell fedezni újra a régi ösvényeket. Jézus is a prófétai hagyományra hallgatva kezdte meg a nyilvános működésre való felkészülését a 40 napos böjttel. A böjtölésünk is erről kell, hogy tanúskodjon: vágyunk a megígért hazába, ahol boldogok lehetünk. Böjtölni természetesen, nem csak az ételtől való megtartóztatással lehet, hanem beszélhetünk kevesebbet, ha szeretünk beszélni, vagy bármely tettet tehetünk szeretetből, úgy, hogy észre se vegyék. Nem kell nagy, látványos cselekedet, csak annyit kell tenni, amit el tudunk napról-napra hűségesen végezni.
Ezekkel a gondolatokkal került sor a kiscsoportos beszélgetésekre, ahol mindenki elmondhatta tapasztalatát, hogyan készül a húsvétra. Összegezve a csoportokban arról tettünk tanúságot, hogy nehéz döntést hozni, virrasztani, hűségesnek maradni, de sokszor, akkor tud Jézus személyesen belépni az életünkbe, amikor elbukunk és azt beismerve tovább folytatjuk a böjtöt, ahol abbahagytuk.
A templomban szent csenddel, szentségimádással, elmélkedéssel, fohászkodással telt az idő, majd szentmisével folytatódott. Az ebédet a szegények konyhájában közösen, nagy beszélgetésben költöttük el.
Vasárnap Kázmér atya két misét is mondott. A homília a tékozló fiú atyjáról, a tékozló szeretetű atyáról szólt, aki minden nap kiállt az útra és várta, hogy hazatérjen a fia, aki megkerült. Mi is hazafelé indultunk, miután a radnai kegyhelyet még meglátogattuk.
Harmadnap egy szép levél volt Kázmér atya e-mail-jei között: ?szeretem úgy gondolni, itt a Maros partján, hogy folyó mellé ültetett engem Isten és segít nekem táplálkozni akkor is, ha nem esik az eső. Eleinte gondoskodott róla, ameddig hajtásnak indultam, az utóbbi periódusban kicsit szomjas voltam ? de nem pusztultam el, mindig kaptam annyi vizet, hogy kibírjam, talán csak enyhén "lelombozódtam?. Ezen a hétvégén, úgy éreztem, hogy háromnapos friss, üdítő nyári esőt kaptam, ami megerősít, leporolja a leveleket, új erőt ad....