Nem tudom, hogy mi hajtott fiatalként hatalmas erővel keresztény közösségbe. Külső és belső ellenállásokat is legyőzve találtam egy budai ifjúsági csoportot, amely későbbi közösségi tevékenységem alapja lett, és lassan nagyszülősödve ma is megvan. Itt ismertem meg a feleségemet is. Sok közösség tagjai voltunk hosszabb-rövidebb ideig, most egy házas körbe tartozunk, és nagyon vágyunk egy imakörre is. A kisközösségi munkát, a kiscsoportban együtt dolgozást számomra alakulása óta a Közösségi Műhely biztosítja. Nagyon izgat a kisközösségek belső missziója: ahogy a tagok egymás életét hordozzák, ahogy egymást Isten felé segítik. Úgy látom, hogy a kisközösség csodálatos, de ma még talán bátortalan és nehezen látható válasz a világ agressziójára és kérlelhetetlenségére.

Erős bennem az a tudat, hogy egyetlen életem van, ezt kell jól élnem, és ebbe kell minden örömöt és békét belepakolnom, ami miatt kaptam. Ezt kell gazdagítanom kalanddal, élménnyel, kapcsolattal, mosollyal, sírással és nevetéssel. Nagy vágyam, hogy ezekből valami még néhány nemzedékkel utánam is megmaradjon: egy simítás, egy gesztus, egy mozdulat.