Találkozás, kapcsolat, közösség

A tavalyi sikeres csíksomlyói Kárpát-medencei ifjúsági Háló találkozó után idén április 23-25. között Szent László városában, Nagyváradon került megszervezésre ez a csodálatos találkozás.

Délvidékről tizenhatan kerültünk abba a szerencsés helyzetbe, hogy Isten akaratából részt tudtunk venni ezen az összejövetelen.
A Háló találkozó mottója: ?A boldogsághoz vezető igazi út az, ha másokat teszünk boldoggá.? Szervezői és résztvevői igazán boldogok lehetnek, mert együttlétünk alatt minket oly boldoggá tettek, hogy ezt csak azáltal fokozhatjuk, ha mi is ezt tesszük másokkal. Ahogy Jézus mondta: ?Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, nekem tettétek.? Küldetésünk, hogy az Evangéliumot korszerűen a mai világban megjelenítsük. Azt "valahogyan" mindannyian tudjuk, érezzük, hogy a ?te? nélkül nincs ?én?. Tapasztalatból tudjuk, hogy beteljesülésünk, boldogságunk alapja a jó tetteink. Csak úgy valósíthatjuk meg magunkat, ha mások felé fordulunk. Egy kézfogás, mosoly, bátorítás, megértés többet ér bármilyen földi kincsnél. Miért? Nélkülözhetetlen ez a kapocs, amely összeköt minket, hogy minél jobban kiteljesedhessünk, felismerve önmagunkat, mert fontos, hogy milyen a kapcsolatunk önmagunkkal, embertársainkkal és ezáltal a Mindenhatóval, hogy egységben lássuk a világot!
Ez a háromnapos út kínál útmutatás ahhoz, hogy az élet különböző gondjaival küszködő embertársainkat hogyan tanácsoljuk, saját vívódásainkban hogyan lássuk meg az útbaigazító világítótornyokat. A csodára nem várni kell, a csodát meg kell tenni. Ha hiszünk abban, hogy sok kicsi sokra megy, és hiszünk abban, hogy kitűzött nemes céljainkat valóban meg akarjuk valósítani, akkor ezt tűzön-vízen keresztül meg is tesszük és a boldog emberek soraiba lépünk. A szürke hétköznapi gondokon átvilágít Jézus szeretete és Nagyváradon ezt a szeretetteljes Ünnepi légkört tapasztaltam. Ne féljünk elindulni az ismeretlenbe, mert útközbe lelünk rá a személy szerint nekünk kijelölt útra, társakra, hivatásra és soha nem leszünk magunkra hagyatottak, mert Isten velünk valamit akar, és mindenkin keresztül működik Isten a világban. Hálós társaimmal azért volt feledhetetlen hétvégénk, mert a Szentlélek, áradásával kitöltötte az együtt eltöltött rövid, de tartalmas időt. A Háló segíti a mai fiatalokat, hogy hitüket megtartsák és erősödjenek hitben, szeretetben. A szeretet az egyetlen, ami tékozlás útján gyarapszik. A szeretet többet ér a hosszú életnél. Istennél nem az idő számít, hisz Ő örökkévaló, Nála csak a szeretet számít. (Sz.Teréz)
Szent László városában, a Partium szívében a találkozónak a Posticum-Hátsóajtó és Németh László Atya házigazda-bánsági püspökünk névrokona nyújtott szeretetteljes hétvégét.
A Találkozó görög katolikus liturgiával vette kezdetét, Orosz István Atya vezetésével.
Következett a játékos ismerkedés. A Háló, személyes kapcsolatok és barátságok kiépítését eredményezi.
A kiscsoportos beszélgetések nagyon-nagy kihatással vannak ránk. Jó érzés összetartozni, jó érzés meghallgatni másokat és meghallgatásra lelni és ezáltal letenni a terhet amit hordozunk.
Nagyvárad megismerése, felfedezése is a programunk része volt, aminek szintén örülök, ugyanis séta közben így megtekinthettük a váradi várat, a Bazilikát, közben pedig ügyességi játékok által váltunk elevenebbé.
A finom eledel, minőséges testi táplálék, ami minket várt a Posticumban, jól jött ahhoz, hogy még jobban érezzük magunkat.
Vasárnap, a Jó Pásztor Vasárnapján Bayer Robi, Németh László atya, Erzsébet nővér és Csucsi megtiszteltek minket azzal, hogy megosztották Istentől kapott hívásra való igent mondó válaszukkal életútjaikon keresztül hogyan tudtak megfelelni Isten elvárásának, szólításának.
A záró szentmisét a nagyváradi püspök titkára celebrálta, Németh László atya koncelebrálta, eddig a pillanatig már olyannyira összekovácsolódtunk, egynek éreztük magunkat a nemzetben, mely nem államhoz kötött, hitünkben, amit Istentől kaptunk és amit személyes feladatunk továbbadni a jövő nemzedékének. A múlt mindig a jövőben reménykedik, tehát a jövő mi magunk vagyunk.
Feladatunk építeni közösségünk és szolgálni felebarátainkat, őrizni magyarságunk, kereszténységünk értékeit.
Aki énbennem marad és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. (János 15,5)

Biró Klára és Povázai Csilla

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.12.04. 14:00 MMT konferencia és filmvetítés

 

2024.12.04. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2024.12.04. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
facebook esemény >>

 

2024.12.02. 8:30 és 12.04. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.12.04. 19:30-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek.

 Részletek: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.12.04. 19:30-22:00 Szépszerével - moldvai táncház minden szerdán

Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

A Folkrádió ajánlója >>

 

2024.12.05. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.12.05. 19:00-22:30 Kárpát-medencei fiatalok találkozóhelye (KMFT)

Maradj talpon a Kárpát-medencében!
Budapesten tanuló és dolgozó külhoni fiatalok találkozója


Az eseményhez 500 Ft hozzájárulást mindenkitől szívesen fogadunk
Szervező: a HÁLÓ IFI

A Kossuth Rádió riportja a 2020.januári összejövetelről >>

 regisztráció és facebook esemény >>

 

2024.12.05. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/2

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek FB >>

 

2024.12.07. 19:00 Műfordítói est

részletek fb >>

 

2024.12.08. 15:00 Hangszínház - Berta, ahogy Rák Kati elmeséli

 részletek fb >>

 

2024.12.09. 18:00 Gondos Béla vetitett képes előadása Georgia/Grúzia

facebook esemény >>

A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2024.12.09. 18:00 Könyvbemutató

részletek fb >>

 

2024.12.10. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 152.


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2024.12.12. 18:00 Könyvbemutató

 facebook esemény >>
 

2024.12.15. 19:00 Az Albinoni kamarazenekar adventi koncertje

Belépődíj: 2000 Ft

Facebook esemény >>

Albinoni Kamarazenekar Facebook oldala >>

 

2024.12.18. 19:30 Nacsinák Gergely előadássorozata 5/4

részletek fb >>

 

2024.12.19. 19:00 Eljöttünk hozzád - dalok az első karácsonyről


Dalok az első karácsonyról - rockzenei feldolgozásban
Bayer Róbert szövegéből és Fodor Tamás(1968-2022) zenéjéből 35 évvel ezelőtt született produkció felújított változata
A zeneszámok között Lukács evangéliumából olvassák fel röviden a születéstörténet egy-egy részét, a dalok pedig kommentálják, vagy éppen továbbgondolják a felolvasott részt.  zenei kóstoló >>

Támogatás 3500 Ft. Helyfoglalás érkezési sorrendben

részletek fb >>

 

2024.12.20. 18:00 Könyvbemutató

Út a szemedben, cél a szívedben - Dr. Kelemen András könyvének bemutatója
A könyvet bemutatja és a szerzővel beszélget:  Dr. Raffay Ernő

részletek fb >>

 

2024.12.21. 17:00 Karácsonyi koncert

 

2024.12.28. 19:00 Makám Quartet - Senki sem árva

Borostyánének c. új lemezükön a mai költőgeneráció munkáit kötik egy csokorba.
Belépő: 3500Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500Ft

Részletek Facebook >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

Bálint Zsigmond kiállítása fotóinak egy része az interneten is megtekinthető >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók