Találkozás, kapcsolat, közösség

2023. március 3-5-ig Budapesten a Háló közösségi központban a már hagyományossá vált Háló Kibővített vezetőségi találkozóján mintegy ötvenen vettünk részt. A Kárpát-medencei Háló mozgalom hat régiójából, Magyarországról, Felvidékről, Partiumból, Kárpátaljáról, Erdélyből és Délvidékről érkeztek bogozók és régióvezetők. Mi a Délvidékről két személygépkocsival tízen jöttünk. A Kárpát-medencei közösségi központ munkatársainak szívélyes fogadtatása és vendéglátása után este 7 órától a Partiumi Háló vezetője, a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagja, Konrád Katalin segítségével hosszú utazásunkról interaktív, hangulatos, szemlélődő imával lelkileg is megérkeztünk. Az elszállásolásunkról a budapesti hálós barátaink gondoskodtak.
Szombaton következett a találkozó tevékeny együttgondolkodásra és tervezésre ösztönző része. A reggeli ráhangolódó imát Magyari Tímea, erdélyi ifi bogozó vezette, majd a házigazda moderátor, a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagjától, Szeibert Andrástól a tavalyi nyíregyházi bogozói találkozó összefoglalását hallhattuk. A következő programpont nagyon érdekes volt. A vezetők és bogozók eredményes tevékenységét biztosító bizalomról és az elkerülhetetlen konfliktusok kezeléséről, valamint annak módszeréről szólt. Ennek a témának a moderálását Schön Bálint vállalta. A kiscsoportos műhelymunka keretében is átbeszéltük a konfliktuskezelés lehetőségeit. A nehéz szellemi munka és ebéd után kötetlen találkozások folytak. Délután az ifi vezetők és bogozók lelkes tevékenységének és a 2023-as év programterveinek örülhettünk.
A Háló, mint nonprofit egyesület, eddig főleg pályázati támogatásokból tudta megvalósítani tevékenységét. Mivel a pályázati lehetőségek eléggé korlátozottak, ráébredtünk arra, hogy ezek mellett további működéséhez más anyagi forrásokat is keresnünk kell. Az adományszervezés mikéntjét az Icons cég szakemberei segítségével jártuk körül.Kiscsoportokban olyan frappáns, rövid jelmondatokat gyűjtöttünk a Hálóról, amellyel támogatásra serkenthetjük az adományozókat. Mindezt szerepjáték formájában is gyakoroltuk. Közös feladatunk az olyan személyek felkutatása, akik szívesen adományoznának a Háló részére, ha megismertetjük őket a Háló céljaival, eredményeivel és lelkiségével. A kiadós házias, otthonról hozott vacsora, majd az ezt követő Margitfalvy György által összeállított játékos kvíz felvillanyozta a hangulatot, elfeledtetve a mögöttünk levő tevékeny, de jóleső szellemi fáradtságot.
Vasárnap Halmai Tibor a Délvidéki Háló vezetője, a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagjának napindító imája után a Háló rövid pénzügyi beszámolója következett Szeibert András tolmácsolásában, majd a 2023-as évre tervezett Kárpát-medencei szintű rendezvények bemutatását Schön György a Kárpát-medencei Háló vezetőségi tagjától hallhattuk.Egy rövid, játékos, hangulatos és feladatvállalásra indító visszajelző kör után, amelyet Gaga Zsuzsa vezetett, a rendezvényt záró vasárnapi szentmisére került sor, amelyet Ft. Vreckó Ferenc, zentai plébános mutatott be a résztvevők és szállásadóink számára. Az egyetemes könyörgésekben a békéért és a Háló jövőjéért imádkoztunk, hálát adva az együttlétért, a szervezők és házigazdák tevékenységéért.

Halmai Ágnes

Halmai Ágnes írása és képek a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján  >>

Képek Partiumi Háló fb >>

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.01.27. 8:30 és 01.29. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.01.29. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.01.29. 19:30-22:00 Szépszerével - moldvai táncház minden szerdán

Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

A Folkrádió ajánlója >>

 

2025.01.30. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.02.03. 17:00 Könyvbemutató

 facebook esemény >>
 

2025.02.04. 17:00 Lehet-e? fórum

Szervező: Egyház és Társadalom, az EPMSZ és a MPR közéleti, online folyóirata

A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására örömmel elfogadunk

 

2025.02.04. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

Magyarok az Amu-Darja mentén
Előadó: Mandics György

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

 részletek fb >>

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2020.02.08. 18:00 Okszitán (francia) táncház

Két kiváló provence-i zenész, Baltazar Montanaro és Laurent Geoffroy lesz a vendégünk., közreműködik a budapesti francia táncház
Les Alouettes együttese

 

2025.02.10. 18:00 Gondos Béla vetitett képes előadása - kerektemplomok a Kárpát-medencében

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.02.11. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 154.


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

A 154., február 11-i koncerten fellép az
Antal Tibor Quartet

 

2025.02.12. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
Facebook esemény >>

 

Kiállítások

Beszélgetés a megnyitón (videó) >>

 Irás Hét Napban a Flóra és Fauna kiállítás megnyitójáról >>

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

Fényképes beszámoló a kiállítás megnyitóról >>

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók