2018. március 9.
Péntek délután a Nagyvárad környéki bogozócsapat összegyűlt lelkileg is felkészülni a rá következő partiumi bogozói hétvégére.
Konrád Kati felvezetésével a Kánai menyegző története kapcsán kezdtünk el beszélgetni arról, mi hogyan is vagyunk, mint csapat, és mint egyének is a Hálóban. Összességében azt fogalmaztuk meg, hogy bár az utóbbi 1-2 évben döcögősebb úton haladt a szekér a Partiumban, „túl sok jó volt eddig, ahhoz, hogy ez véget érjen… rázódjunk össze újra”, mert szeretnénk, hogy „onnan folytatódjon, ahol abbahagytuk”, még akkor is, ha „nem lesz olyan, mint rég, lesz egy új, egy szép”. Mert „amikor találkozunk, az bepörget és visz tovább”, és bár volt köztünk, aki azt mondta „nem sok erővel jöttem”, de a folytatás ad választ arra, miért is jó mindig belevágni akkor is, ha nem vagyunk épp a toppon: „ez itt egy nagy burok. Itt védett vagyok, védve vagyok, nem jön több rossz”. Mindazonáltal szóba jött, hogy még érződik az őszi Kárpát-medencei Szent László találkozó sikere, és ez személyesen is hajt minket tovább, ugyanakkor nagy öröm számunkra az utóbbi fél évben elért siker az ifjúság terén, mert végre beteljesedni látszik a régi igény a gyakori ifjúsági programokra, és a kárpát-medencei szintű eseményekre. Bár megfogalmazódott a gondolat, hogy a bogozókon egy kudarcélmény látszik eluralkodni, a végkövetkeztetésünk mégis az volt, hogy talán „az a kicsi, amit teszek, lehet csak víz, de később borrá is változhat”, vagyis tegyünk csupán annyit, amihez nekünk van talentumunk.
2018. március 10-11.
Szatmárnémeti, Nagykároly, Nagyszalonta, Arad, Tenke, Nagyvárad bogozói képviseltették magukat a 2018-as bogozói hétvégén.
.
Szombat reggel Tóth Attila (Csucsi) atya vezetett nekünk egy önismereti kérdéseket feszegető lelki beszélgetést, amely első pillanatra kevésbé tűnt közösségi témájúnak. A kérdések, amelyeket feltett fokozatosan nyitották meg bennünk azokat az ajtókat, melyek egy ideje ugyan zárva voltak, de itt volt a helye, hogy kinyíljanak, és beszéljünk arról, hogyan vagyunk ebben a közösségben, ki tudjuk-e mondani, mit szeretnénk mi magunk, egyénenként, illetve azon is elgondolkodtunk, hogy az elégedetlenségünk (ha van) a közösségünkkel nem-e inkább saját hatalmunk gyakorlásából, a közösséggel szembemenő elvárásainkból fakad. A továbbiakban is nagy hangsúlyt fordítottunk a személyes élményekre, és helyzetekre, ezért kiscsoportban beszélgettünk arról, kinek hogyan sikerült finomítgatni az elmúlt egy-másfél évben a saját lelki kenyerét, hogyan van otthon, az ő saját településén, és hogyan zajlik a közössége élete. Majd a kibővített vezetőségi találkozó ötletéből kiindulva, arról is beszélgettünk, mit szeretnénk ebben az évben megvalósítani, minek az igényét érezzük első sorban mi magunk, és mik azok, amiket képesek is vagyunk megvalósítani. Nagy örömünkre szolgált, hogy volt miről beszélgetni, és elég hosszúra nyújtottuk a tervek listáját, akár már konkrét helyszínnel és időponttal is kibővítve. Minden találkozó után olvashatjuk a beszámolókban, hogy tartalmas hétvégében volt részük a résztvevőknek, ami tény és való, de azt hiszem nekünk most igazán gazdag hétvégénk volt, hiszen helye volt a könnyeknek, az örömöknek, a nevetésnek, öleléseknek és távoli üdvözleteknek, de a nosztalgiának is, és a tervezésnek is. Mi nem csak bogozók, hanem barátok, és család is vagyunk. Folytatás következik.
Konrád Evelyn
