Három beszámolót olvashattok a szombaton zajlott nagykárolyi kerületi Háló találkozóról.

Az első beszámoló Lakatos Tibor írta.
Szeptember első péntekén sebesen suhant ötünkkel ‒ a Kárpát-medencében már talán vezető nélkül is tájékozni tudó ‒ Renault Nagykárolyig, és másnap este vissza Budapestre.
Azóta már két nap telt el, ami nem nagy idő, de arra talán elég, hogy az emlékek közül a feledésbe készülők kissé eltávolodjanak a többitől.
Az biztos, hogy a meleg fogadtatás, ölelések a hitbéli barátság megnyilvánulásai tartós élmények, melyben az is részesült, aki először jött Háló találkozóra, mint én. Az este stílszerűen szőlőskerti borozgatással ért véget, ami sok információt jelent annak, aki sajátjához, mint etalonhoz viszonyít ízt, zamatot, művelési technológiát. Ez mind kapcsolódik a földdel is, mely itt kötöttebb, sötétebb, mint a néhány 10 km-el magunk mögött hagyott nyírségi homokos talaj. Ez is annak érdekes, ki rakott, tapasztott már vályogházat.
Másnap, százat meghaladó létszámban gyűltünk össze a Szent László ház dísztermében. A résztvevők többsége – a hétköznapi templomba járók arányában – hölgy és idősebb néni volt.
A nyitó előadás sokrétűen ( rögtönzött csoport jelenetek, szakszerű definíciók, székely viccek …segítségével) hívta fel a figyelmet a családban feltétlenül fontos jó kommunikációra. Ez a téma szervesen folytatódott a kiscsoportos megbeszélésen, ahol megdöbbentő arányban derült ki, hogy a házasságokban nem csak verbálisan, de tettlegesen is jelen van/volt a durvaság. A családból hozott zártság sokszor öröklődik a következő nemzedékre is. A gyerekkori sérelmek is gyakran kísérői az egész életnek. Könnyek árulkodnak a családban vibráló feszültségről, mely súlyos betegek gondozásától, vagy alkoholtól esetleg anyagi problémáktól származik. Ahol ezek a gondok feloldódtak, ott általában az imádságos lelkület volt a segítség. Persze ellen példák is akadtak: - Áldott jó természetű a férjem. – Ezt így mondtad már neki? – Még nem. Tehát javítani, előre lépni mindenütt lehet és kell is, mert a nyitottság, őszinteség a feltétele a jó családi légkörnek. A beszélgetésre kiszabott idő láthatóan még sok mondatot nem hagyott kimondani, remélem nem örökre.
Ami ebéd után történt, az a szervezők nagy varázslata volt. Csak távirati stílusban sorolom fel (mivel most, mikor írom, már éjfél elmúlt).
A Petőfi szobornál: vers, kórusművek, Tanár Úr részletes beszámolója (abból az alkalomból, hogy Petőfi 162 évvel ezelőtt itt látta meg először, és „Hálózta” be Szendrey Júliát), majd koszorúzás.
Séta
Károlyi kastély: versek, kórusművek, történelemóra, egy elbűvölően odaillő palotás, majd rövid előadás arról, mit tanít a zsinat a családról, és levezetésnek a kezdők első kézből kaphattak választ kérdéseikre a Hálóról.
Akik még tudtak maradni szentmisével fejezték be a tartalmas napot.
Az, hogy nagyon köszönöm a régiós szervezőknek, meg az egész Háló szervezőinek értékteremtő és áldozatos munkájukat, nagyon halovány ahhoz képest, amit azt hiszem nem csak én, hanem igen sok ember érez, akik kicsit is megismerték ezt a tevékenységet.

A következő beszámolót Ágh György küldte számunkra: Első részvételem Háló találkozón címmel.
Hogyan kerültem a Hálóba? Egyszerűen. Barátomtól meghívást kaptam. Csak annyi kellett hozzá, hogy 36 évvel ezelőtt ugyanarra az egyetemre jelentkezzek, mint Puchard Zoli barátom. A többi a véletlen műve. Véletlen, hogy egy évfolyamra jártunk és így az egyetemi időszakban többször találkoztunk. Véletlen, hogy ugyanabban a szakmában – útépítés – helyezkedtünk el és jelenleg is abban dolgozunk. Ennek köszönhetően az utóbbi időben is többször találkoztunk. Szerencsére a szakmai munka mellett tudtunk időt szakítani személyes dolgaink megbeszélésére is. Így derült ki, hogy a vallásról, a világról, a határok nélküli Európáról, a hazáról, a magyarságról és nem utólsó sorban a családról hasonlóan gondolkodunk. Ezek után Zoli megkérdezte tőlem, hogy szeretnék-e hasonló emberekkel személyesen is találkozni? Mivel nem vagyok emberkerülő, igent mondtam. „Akkor Neked a Hálóban van a helyed” – mondta Zoli és meghívott. Hát ilyen egyszerűen kerültem a Hálóba!
Milyen volt az első találkozóm? Tömören, egy szóval fogalmazva: felejthetetlen. 2008 szeptember 6-án a nagykárolyi Háló találkozón vettem részt. A helyi rendezők, szervezők nagy szeretettel fogadtak minket. Egy összetartó közösségben találtam magam, ahol mindenki figyel mindenkire. Házigazdáink gondoskodtak a jó elszállásolásunkról, ellátásunkról és kitűnő programokról. A szervező és résztvevő személyek együttesen, a programok összességében – a találkozó teljes egészében – gyakorolta rám a legnagyobb hatást. Gondban lennék, ha név szerint ki kellene emelni egy valakit a lelkes és odaadó szervezők közül, vagy egyet a szép események, az érdekes programok közül. Sok személyt és sok programot kellene kiemelni, ugyanakkor egyet sem tudnék kihagyni!
Az élményeimet összefoglalva, számomra az volt az egészben a legjobb, hogy éreztem az erőt, ami minket összetart, és ezt az erőt ugyanonnan merítjük mindannyian.
Köszönöm mindenkinek, akik ebben a felejthetetlen élményben részesítettek.

Harmadikként Somodi Nándi beszámolóját olvashatjuk.
Szeptember első hétvégéjét jegyeztük a naptárban, de valahogy az időjárás nem az őszi arcát mutatta nékünk. Sokkal inkább nyári idő volt, s ilyen időben vágtam neki Nagykárolynak (Puchard Zoli, egy szociális testvér, ki Szegedről volt, s két úr társaságában) még a pénteki nap folyamán. Estére már partiumi levegőt szívhattunk, s fogadtak nagy szeretettel minket a lelkes szervezők. (A nagy távolság miatt például a temesváriak, s pankotaiak is péntek este érkeztek meg.)
Kipihenten virradtunk szeptember hatodikára, s jött az, amit már nagyon-nagyon vártunk. Érkezésünk pillanatában megpillantottam a három bihari rendszámú autót, amiből rájöttem, megjöttek a Nagyváradról, s Nagyszalontáról érkezettek. Hevesebben is vert a szívem, hiszen odafent a Szent László közösségi házban, már ott voltak az imént említett területekről a testvéreink. Oly annyira elsietett az idő, hogy azon vettük észre magunkat, amint Pakulár Judit felkéri Puchard Zoli testvérünket, hogy kicsit beszéljen a Hálóról. Zoli kisebb beszéde után következett Sebestyén Ottó jezsuita atya nagyon szép előadása a „Kommunikáció a családban" címszó alatt. Előadása játékokkal kezdődött, melynek nagyon jó bemutató jellege volt a témával kapcsolatban. Ottó atya előadása mindannyiunk nagy figyelmével zajlott le, s sajnos véget ért elég gyorsan. Az előadást követte a találkozók legszebb dolga, a kiscsoportos beszélgetés. Itt Nagykárolyban is volt ifjúsági kiscsoport, mely Tóth Anikó (Nagyvárad) vezetésével működött. A kérdéseket is sikerült megbeszélnünk, melyeket az előadás végén tett fel az atya. Bizton állíthatom az ifjúsági csoport megint megmutatta, hogy milyen rendezetten, s értelmesen meg tud beszélni ilyen kimagasló témákat is, mint a „Kommunikáció a családban". Mindenki még beszélgetett volna, de eljött az ebéd ideje, s az étteremben, ahol táplálékot vettünk magunkhoz, nem tudott mindenütt együtt maradni a kiscsoport, igaz étkezést követően még folytatódtak a beszélgetések. Délután 3 óra tájékában igen magas színvonalú kultúrműsort láthattunk, melynek során koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottunk azon a ponton, ahol Petőfi Sándor megismerte Szendrei Júliát. Ezt követte a Károlyi Kastélyban egy örök élményű palotás tánc, amit helyi fiatalok táncoltak el. (Jó érzés, hogy azért a mai világ ostoba dolgait tudja mellőzni egy réteg.) A nagyon szép műsort követte egy munkacsoport, melyet Ft. Néma Sándor atya tartott meg "Biblia a családban" címmel. Ezt követte a megbeszélés, a továbbiak megbeszélése. Annyira elsietett az idő, hogy már a szentmisével véget is ért ez az újabb felemelő nap.
Nagyon magas színvonalon rendezték meg károlyiak ezt a találkozót, - melyet mindenki nevében, aki részt vett rajta -, nyugodt szívvel megköszönhetek. Bámulatos, mennyire szépen ötvözték a keresztény értékrendeket a világi értékrenddel.
Isten áldását kérjük a szervezőkre, s mindazokra, akik hozzájárultak életünk egy újabb jelentős napjához.