Találkozás, kapcsolat, közösség

Február 13-án Nagyszalontán tartottuk a partiumi farsangi Hagyományőrző programot, mely nagy sikert aratott a résztvevők körében. Nagybányáról, Aradról, Nagyváradról, Tenkéről, Károlyból, Gyuláról és Szalontáról nagyon sok bogozó és nem csak bogozó vett részt a rendezvényen. Személy szerint nagyon örültem a program sikerének és a pozitív visszajelzéseknek.


A program elején meghívottaink: Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet Nagykövetné Asszony, Török László polgármester, a házigazdák részéről Gyenge Béla atya, és Konrád Katalin Partiumi Háló Egyesület vezetője köszöntötte a vendégeket.
A műsorok sorát a Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek remek előadása nyitotta, melyet a nagybányai frappáns verses bemutató követett, majd a nagykárolyi jelmezes verses műsor, és a felejthetetlen szalontai vidámperces farsangi lakodalom, mely mosolyt csalt az emberek arcára.
Programunkat ünnepélyessé varázsolta Benedek Árpád a nagyváradi Csillagocska gyermek és ifjúsági táncegyüttes vezetőjének magával ragadó előadása a farsangi népszokásokról, a jegykendők cseréjéről, vízkereszt idején a fiatalok házasságkötéséről, amely mindenki szívébe csalt egy kis meghittséget, egyben emlékeket a régmúlt szokásokról.
A Csillagocska néptánccsoport előadását szavakkal le sem írhatom. Színvonalas műsornak lehettünk tanúi, melyben minden produkciónak megvolt a maga helye és lelke.
Nem maradhatott ki a farsangi jelmezbemutató sem. Gyermekek, fiatalok, felnőttek, mindenki vicces és ötletes produkciókkal és jelmezekkel készült.
A tombolasorsolás után következett a táncos mulatság, ahol a résztvevők apraja nagyja egy óriási farsangi vigadalom alatt bevetette minden tánctudását.
Köszönöm ezúton a szalontai hálós társaknak az odaadó együttműködést, lelkesedést, munkát és szervezést, remélem sok emlékezetes programot szervezünk még a jövőben.
Nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt a következő programjainkra: március 6-án nők napja alkalmából a Debreceni rendezvényünkre, illetve április 10-én Szentjobbra a húsvéti hagyományaink felelevenítésére.

Dulău Dianna

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Áprilisban Háló-találkozó Csernakeresztúron, Csíksomlyón, Budapesten és Csókán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók