Találkozás, kapcsolat, közösség

Tartalomjegyzék


Nagy öröm számomra, hogy ?rövid" szünet után, január 23-án a nagybányai Szentháromság templomban sikerült újra összejönnünk a Háló Klub keretén belül és megkezdenünk az új hálós évet 2010-ben.


Nagyváradon tavaly novemberben a ?Hagyományőrző program" nyitókonferencián hoztuk meg a döntést, hogy újra felvállaljuk a Háló Klubok megszervezését. Van rengeteg téma, amit meg kell beszélnünk, és ha sikerül, értékes előadásokat fogunk hallgatni. Szeretnénk mindegyik plébánián tartani egy-egy bemutatkozást vagy folytatni a beszélgetéseket a Háló iránt érdeklődő hívekkel.
Januárban Lieb József atya elfogadta a felkérésünket, és egy érdekes beszélgetős előadást tartott számunkra. Körülbelül tizenötenen voltunk jelen, de nagyon jó volt együtt lenni.
Hagyományosan imával és énekléssel kezdtük a találkozást. Aztán Uglár Sándor, nagybányai bogozó bemutatta a 2010-es Háló találkozók programját, megtűzdelve a helybeli klub-összejövetelekkel is.
Vitatkoztunk és jóváhagytunk. Az atya észrevételeit is elfogadtuk. Sok mindenre rávilágított, amit ő mint kívülálló sokkal jobban lát, mint mi, akik sok mindent természetesnek veszünk hálós berkeken belül. Következett az atya előadása szentekről, a két remetéről: Remete Szent Pálról és Remete Szent Antalról, akikről megemlékezik az egyház minden év januárjában.
Következő témánk volt a farsangi bál, ami első alkalommal lesz Nagybányán (február 6-án). Tájékoztattuk a résztvevőket a Háló-klub következő alkalmairól, témáiról és helyszíneiről. Lieb atya felhívta figyelmünket a lelkiségek bemutatkozásának fontosságára a Háló Klubok alkalmával.
Következett egy rövid beszámoló a szatmárnémeti karácsonyi hagyományőrző találkozóról, ami 2009. december 12-én volt megtartva. Itt több mint húszan vettünk részt Nagybányáról és Felsőbányáról. Voltak sokan, akik sajnálták, hogy nem lehetek velünk ezen a szép rendezvényen. Sikeres volt a kirakodóvásár is, meg a kézműves-foglalkozás, ami párhuzamosan folyt a programmal a gyermekek nagy örömére. Láthattunk nagyon színvonalas előadásokat, kicsiktől és nagyoktól egyaránt.
A Háló Klubot nagyon szép imával és áldással zárta Lieb József atya. Februárban két alkalommal találkozunk: február 6-án farsangi bál a Teleki Magyar Házban és február 23-án a Háló Klubon a veresvízi Krisztus király-templomban Szmutku Róbert plébános előadásával, amivel már ráhangolódunk a nagyböjtre.

Fenyák Ágota

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.12. 8:30 és 05.14. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.12. 18:00 Gondos Béla előadása Mongóliáról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.05.13. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 157.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.14. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.15. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.16. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

2025.05.30. 19:00 Műfordítói est

részletek fb >>

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, május 23-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók