Találkozás, kapcsolat, közösség

A személyes és közösségi együttlétek adják a Háló lényegét. Egy határok nélküli Európában, vigyázza hitedet, magyarságodat és elvezet a Kárpát-medencében élő testvéreidhez, biztonságot ad és erősít. Ez volt a negyedik nagybányai Háló találkozó, amelynek november 8-án, a Szentháromság templom volt a helyszíne, több mint 100 résztvevővel.

Uglár Sándor és Gaga Zsuzsa bemutatják az érkező csoportokat, akik tizenhat településről érkeztek. A találkozón részt vesz nyolc lelkipásztor, köztük református és baptista is.
Gyenge Béla atya a partiumi Háló lelki atyája beszédében, pár szóban kifejti a Háló fő jellemvonásait: gazdagítani egymást, építsük egymásban az összetartozást, erős összefogásra buzdít; erősödni kell hitünkben és magyarságunkban.
Csató Béla atya ?Test és lélek összefüggése, ápolása? címmel, előadása érdekfeszítő, lenyűgöző. Rövid tő mondatokban beszél, hosszasan magyarázva érveit.

Az ókorban az egész embert vizsgálták. Hipokrátész ókori görög orvos híres volt ? ?étked legyen a gyógyszered? ? vallotta ami a mai ember számára nagyon világos. Anzelm Grün, kortárs bencés szerzetes, ?az egészség és betegség mint esély? értekezése érdekfeszítő.
A XIII. században szétvált a teológia és a gyógyítás. A lelkiek elhanyagolása összefügg a betegséggel. A mai orvostudomány újból felfigyelt a lelki egészség fontosságára. Ismerjük meg magunkat, érzéseinket, gondolatainkat, álmainkat. Az álmok képekben fejezik ki mire van szükségünk. Nem robot vagyok, ember vagyok. Nézzünk szembe testi gyengeségeinkkel. Ha lelki-testi szenvedéseinket fel tudjuk dolgozni ?érett emberek vagyunk?. A betegséget fogjuk be: önszeretet helyet embertársi szeretetre, összpontosítsunk az Isten szeretetre. Képességeink: értelem, akarat, érzelem. Aki embertársával találkozik, Istennel találkozik. A lélek az ami az emberi életre hatással van. Az ember környezete nagyon fontos: úgy mint levegő, élelem, ital, mozgás és nyugalom.
Ébrenlét-alvás, lelki és érzelmi életünk. Az épületek helyes elhelyezése, napos fekvés, lakáskultúra.
Isten-kapcsolat nélkül, nem lehet sehonnan sem menekülni: drog fogyasztók, függő betegek, Istenben bízva szabadulnak betegségükből. Fontos a bioritmus, Szent Benedek regulája egészséges életre tanít. Akarjátok szeretni. Ne az akaráson álljon az életünk, hanem hogy szeressünk. A csend az Istentől eljuttatott szó felém. A szexualitás egy örök csoda, megélése lelki öröm, ezen keresztül éljük meg az Isten utáni vágyat. Minden tiszta házasság idős korra szűziesedik. Negatív és pozitív gondolatok fontossága. Érzelmi gondolataimért nem vagyok felelős. Az önsajnálat hihetetlenül rombol.

Ezt követően kiscsoportos megbeszélés volt. A csoporton belül bemutatkozás és személyes élményeink elmondása. A beszélgetés tárgya az elhangzott előadás volt. A csoportbeszélgetés tanulságos volt és egymás épülésére szolgált.
Az ebéd után folytatódott az előadás, ahol Cziple Aurél tanár úr tart rövid magyarázatot és vetítéses bemutatót ?Szent Imre, ifjúság és egyház? címmel.
Ezután tanúságtételek következtek, ?A Háló az életemben? címmel, ahol:

  • Bittsánszky Géza (Budapest), tudományos kutató, a mérnöki munkában fontos a szakértelem és a megbízhatóság, példa: egy viadukt megtervezése biztonságos kell legyen. Beszél a szeretet hiányáról mai társadalmainkban. Világválság gazdasági téren a bizalom hiánya ? ?a bankok nem bíznak meg egymásban?, nekünk bízalmat kell sugározni akik a Háló-ban munkálkodunk.
  • Nyiri Szabolcs (Budapest), három gyermek édesapja; a mai életfelfogás negatívumáról beszélt; lesajnáló megjegyzéseket kap, mint nagycsaládos. ?Nem tudtatok vigyázni??. A Háló az erkölcsi normákhoz add erőt.
  • Simai Eva (Szatmárnémeti): a Háló segít engem, hogy megerősödjek abban, amit fontosnak tartok.
  • Gaga Zsuzsa (Nyíregyháza): aki a budapesti Háló Központban dolgozik, mint szervező, gyermekkori élményei szerint, a cirkuszi artistákat munka közben a kifeszített háló védi, ez vonatkozik a Hálóra is.
  • Gyenge Béla atya: 1999-ben találkoztam először a Hálóval Homorodfürdön, 600 személy volt jelen. A Háló alulról épülő közösség. Milyen csodálatos, hogy az egész Kárpát-medencét átfogja, hogy megismerjük Szent István országát. Ahol nincsenek határok, hogy egymást lelkileg erősítsük hitünkben, történelmünkben, erkölcseinkben és tudásunkban. Az élet több a halálnál. Mi Krisztus fegyverzetével küzdünk.

Ezután Turtureanu Róbert (Nagybánya), 10. osztályos tanuló Szent Imre hercegről tart rövid előadást. Végső akkordként szép szavalások hangzottak el, majd nem utolsó sorban Gallov Rita (Máramarossziget) csengő hangja bátorította éneklésre a résztvevőket ami színesebbé tette a befejezést.

A Háló találkozó szentmisével végződött, Czol Ernő karnagy úr által vezetett ?Schola Rivulina? ifjúsági kórus kíséretével tette ünnepélyesebbé a szentmisét. Az idei találkozó a ?Boldogasszony anyánk? énekkel zárult.

Erőss Endre

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Közös hálós ima lehetőség csütörtök esténként >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

A Tarsoly következő, 28 oldalas száma február végén jelenik meg

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

S4 Háló Közösségi és
Kulturális Központ

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, s4&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 12 éves az S4
2014.01.24-én kaptuk meg az S4 kulcsait

Az utcafront 2014. áprilisában

S4 programok

2026.02.16. 8:30 és 02.18. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2026.02.16., 18. és 20. 18:00 Mozdulat-színházhoz táncos képzés

Mozdulat-színházhoz táncos képzés Margó Erzsóval

minden hétfőn, szerdán és pénteken 18:00 - 19:30

+36 20 230 5303 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2026.02.17. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden második kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2026.02.17. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

Szent László emlékezete (folytatás)
Előadó:  Gondos Béla

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Következő alkalmak:
márc.3. Harsay Mária: A Szent Korona története mentén a történelemhamisításról
ápr.7. Reinisch Egon: Mohács 500
ápr.21. Váry István: A TÖVISKERESZT TITKA I.: A szántói keresztes kő (a kő szimbolikája, története,
az ábra összevetése a Pilissel)
máj.5. Fejes Zsolt: II. Rákóczi Ferenc élete

2026.02.17. 19:00 Keddek a lelkeknek

PálFeri.hu >>

Jegyek ITT! 

Részletek fb >>

 

2026.02.18. 19:30-22:00 Szépszerével - moldvai táncház minden szerdán


Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

 

2026.02.18. 19:30-20:30 Női tánckör szerdán

Az ősi női tánc örömével az egészséges női testért és lélekért. Gyere el és éld át a mozdulatok és a hastánc jótékony hatását, és a női közösség erejét! Jelentkezés és információ

Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek.

Részletek: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2026.02.19. 10:00-12:00 Szenior táncház minden csütörtökön

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2026.02.20. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2026.02.23. 18:00 Gondos Béla vettett képes előadása - Málta

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1500Ft

 

2026.03.04. 17:30-19:00 Dúdoló Navratil Andreával

Navratil Andrea Fb oldala >>
Fb esemény >>

Magyar Örökség Díj 2024.
Laudátor: Agócs Gergely >>

Következő alkalmak:
április 15.  17:30 - 19:00
május 6.  17:30 - 19:00
június 10.  17:30 - 19:00

 

2026.02.26.18:00 Kolta Galéria kiállításmegnyitó

Hamarits Zsolt és Steiner Villő kiállításának a megnyitója

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Kiállítások

 

A kiállítások az esti programok előtt és után látogathatók. Más időponthoz egyeztetés: +36 20 351 5375

* * * * * * *

Feliratkozás S4 hírlevélre

 Itt lehet Hírlevélre feliratkozni >>

Adatkezelési nyilatkozatunk >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók