2009. március 6-8. között rendeztük meg Beregszászban a kárpátaljai Háló találkozót „Szót érteni Istennel” címmel.
Az itthoni résztvevők mellett Budapestről, Nyíregyházáról, Szatmárnémetiből is voltak vendégeink.
Béres István atya, lelket építő, elgondolkodtató előadása, – melynek témája megegyezett a találkozó mottójával – igazi ajándék volt mindannyiunknak. Tisztán, érthetően, a maga egyszerűségében is hatásos gondolatai arra vezettek rá, mit is jelent számunkra az ima, a szentmise, az együttlét Istennel, a csend, melyben az ember felismerheti önmagát.

Miközben a gimnázium felé sétáltam, az égből néhány derűs esőcsepp simogatta meg a földet. Olyan izgatott voltam, hogy újra láthatom azokat, akiket már nagyon rég nem láttam. Így is történt. Nagyon jó érzés volt. Afféle lélekemelő.
Naplemente után, mivel ez egy pénteki nap volt, bűnbánatra indítottuk a lelkünket. Sikerült magunkat megszólítani, a gondolatok által, amiket egymásnak olvastunk fel, és a csend által, ami egy erős összekötő kapocs, bár gyakran alulértékeljük a fontosságát... Ezen az estén egy kicsit megfürödtünk a Jóisten tenyerében. A másnap kezdetén újra a gondolatainkba hívott meg minket Béres István atya. Megkért minket, hogy gondolkozzunk el azon, mit jelent számunkra a csend, a másikra való odafigyelés, a megértés. Talán sokszor ezeket a fogalmakat csak a szavak szintjén szeretjük megérteni és nem akarjuk őket közelebb engedni, pedig milyen erejük van... Az előadás után beszélhettünk másokkal és magunkkal is. Közelebb kerültünk egymáshoz az együtt örülés, az együtt játszás által. Örülök neki, hogy együttlétünk a beregszászi római katolikus templom vasárnapi miséjével ért véget, mert így egy kicsit adhattunk az örömünkből másoknak. Megéreztethettük másokkal is, milyen jó együtt lenni, milyen jó őszinte mosolyokban füröcskélni.... Köszönöm, hogy eljöttetek hozzánk és otthagytatok valamit magatokból!

Kujbus Márti beszámolója:

Hangulatunk Petőfi tájlíráját idézte úton Beregszász felé. Kárpátaljai régiós Háló találkozóra kaptunk meghívást, amit lelkesen el is fogadtunk több okból is: először is nagyon kedvesen hívott Viola, mint főszervező, aztán közel vagyunk egymáshoz: Beregszász és Szatmárnémeti, továbbá azért is, mert még nem mindenki volt Kárpátalján, de nem titkolt vágyunk volt bepillantani a kárpátaljai PMCs munkájába is. Viszonylag korai megérkezés, majd városnézés után kedves fogadtatásban volt részünk és este a köszöntés után könnyed ismerkedő játékok segítettek kapcsolatba lépni egymással: semmi teljesítmény, koncentráció, feladatmegoldás – egyszerűen csak magunkról beszélgettünk játékos keretben. A péntek este a bűnbocsánat szentségéé volt meghittségben, csendben, gyertyafényben.
Másnap délelőtt szokás szerint reggeli ima (Istenszülő akatisztosz – állva!), majd reggeli után a főelőadás következett: „Szót érteni Istennel” – egy fiatal atya előadásában, aki mindamellett, hogy az imáról nagyon sok újat mondott, lépten-nyomon megtűzdelte személyes tapasztalataival. IDŐ, CSEND, MEGSZÓLITÁS – olyan fogalmak, amelyek manapság komoly kihívást jelentenek. Kiscsoportban arról beszélgettünk, mit jelent számomra csendben lenni; milyen volt, amikor nem hallgattak meg; „hétköznapi imáim”. Ezt követte egy másik előadás az abortusz megrázó lelki hatásairól, a lehetséges segítségről. Délután, talán először történt meg, hogy a Háló bemutatót feláldoztuk a személyes kapcsolatépítés érdekében: Iván Évával, helybeli házigazdával elmentünk Munkácsba, mert egyszerűen nem lehetett kihagyni a munkácsi várat. Romantikus volt, hideg és nedves (zuhogott az eső), de mi töretlen lelkesedéssel, Éva lelkes történelmi magyarázatai mellett róttuk a macskaköves utakat. Tudom, hogy rövid egy találkozó és nem fér bele minden, de az ilyen élményeket nem lehet kihagyni.
Vacsora előtt munkacsoportos beszélgetések: PMCs, HGT, közösségépítés – élmények és érzések megosztása, tervezés – után szívet-lelket melengető kulturális előadásban volt részünk. A szomszéd faluból gyermektánccsoport lépett fel, számunkra külön szívmelengetőek voltak a szatmári táncok. Másnap megtudtuk, hogy a gyerekek hazafelé menet elmondták oktatójuknak, hogy ilyen kicsi közönség előtt még nem táncoltak, de ilyen lelkes közönség előtt sem. Egy nagyon szép verset is meghallgattunk, Sajó Sándor: Magyarnak lenni, egy kilencedikes fiatalember előadásában. Beregszászban a szónak más hangsúlya, íze és jelentése van: „magyarnak lenni” vagy „nyár óta van internetünk” – el kell ide jönni megerősödni. A nap beszélgetéssel, borozgatással, hagymás zsíros kenyérrel zárult.
Másnap megosztottuk kinek, milyen élmény volt a találkozó. A lelkesedés mellett a helybeliek építő kritikáikat is elmondták, pl. azt, hogy lehettek volna többen is (50 fő volt a maximum) – többet kell dolgozni a személyes megszólításon. De hát melyik kerületnek, régiónak nem… Szentmisével, búcsúzkodással zárult a találkozó és a napnak még nem volt vége. Hazavittük Gaga Zsuzsát Nyírszőlősre és fejedelmi ebéd volt a jutalmunk, kellemes háromórás beszélgetéssel, kertszemlével (szintén zuhogó esőben) –, hogy erőnek erejével kellett felállnunk a székről, mert reggelig beszélgettünk volna.
Ilyen hosszan sosem írtam még, de ez kikívánkozott, nézzétek el és nem is írtam le mindent, ami bennem van.
Had idézzem Hegyi Julikát, aki először volt velünk (Somogyi Marika volt osztálytársnője): ilyen élményben, hangulatban soha nem volt részem, amit ezen a hétvégén tapasztaltam – egész életemben az alakoskodást tapasztaltam, de itt, Beregszászban láttam azt az egyenességet, amire csak vágyni lehet.

Iván Éva beszámolója:

2009. március 6-8. között rendeztük meg Beregszászban a kárpátaljai Háló találkozót „Szót érteni Istennel” címmel.
Az itthoni résztvevők mellett Budapestről, Nyíregyházáról, Szatmárnémetiből is voltak vendégeink. Mindannyian keresztúton, szentmisén és bűnbánati liturgián vettünk részt, meghallgathattuk Popovicsné Palojtay Márta előadását az abortuszról, annak lelki, pszichés következményeiről.
Béres István atya, lelket építő, elgondolkodtató előadása, – melynek témája megegyezett a találkozó mottójával – igazi ajándék volt mindannyiunknak. Tisztán, érthetően, a maga egyszerűségében is hatásos gondolatai arra vezettek rá, mit is jelent számunkra az ima, a szentmise, az együttlét Istennel, a csend, melyben az ember felismerheti önmagát. Ebben a kapcsolatban nem az a legfontosabb, hogy kérjünk, hanem a megélt szeretetre szeretettel válaszoljunk. „Ó, élő láng, szent szeretet, mily gyöngéden sebzed meg lent lelkem legmélyebb központját” – juttatta eszünkbe egy középkori himnusz sorait. Lelkünket füröszthettük, napoztathattuk az igazi keresztény értékek, a csönd művészete hallatán.
A lelki épülés mellett jutott időnk sportolásra, városnézésre is, sőt határon túli szatmárnémeti vendégeinket meginvitáltuk egy kirándulásra a munkácsi várba. Néhányan most először tekinthették meg e méltán híres, évszázadok óta álló, a magyarok számára oly sokszor dicsőséget hozó, helytállásról példát mutató várat.
A kultúrprogram keretében, a derceni Gyöngyösbokréta Néptáncegyüttes kápráztatott el bennünket, fergeteges táncaival, s ezt színesítette Kopasz Norbert versmondása és a Szabó Gyula által előadott dalok a magyarságról, a szeretetről. A spontán, kötetlen beszélgetések is azt bizonyították, hogy nagy öröm adni, de ahhoz, hogy adni tudjunk, nekünk is fel kell töltekeznünk.
Erről a találkozóról őszintén elmondhatjuk, hogy – a hideg eső ellenére – napoztattuk a lelkünket. Mi az, amit mindannyian leszűrhettünk, hazavihettünk?! „Haladj nyugodtan a lárma és sietség közepette és emlékezz arra a békére ami létezhet a csöndben. Találd meg a békét Istennel, bármi legyen az elképzelésed róla, és bármilyen munkáid vagy álmaid legyenek. Őrizd meg az élet hangos zűrzavarában a békét a lelkedben! Figyelj! Törekedj a boldogságra!”