A múlt szombaton néhány autó gördült be a kelet-felvidéki Bodrogköz Rad községébe. A pici falu csendessége ideális környezet volt egy olyan találkozó számára, amire készültünk...
Senki nem tudta, pontosan mi is a jövetel célja, csak annyit tudtunk, hogy egy fiatal hölgy, Kosztura Erzsébet, a körtvélyesi görögkatolikus papné szervez számunkra egy olyan találkozót, amitől többet remélhetünk, és köze van a magyarországi Hálóhoz. Erzsókában mindenki feltétel nélkül megbízott a jelenlévők között, ezért vágtunk bele az ismeretlenbe és szántuk rá a délutánunkat valamire, amiről nem tudtuk, milyen élményekkel fogunk hazajönni. Néhányunk közösséghez tartozik, néhányunk nem, de nem értettük, hogyan függ össze a találkozó a mi közösségeinkkel, esetleg személyiségünkkel....
A megérkezés pillanatában rádöbbentünk, hogy szinte alig ismerünk valakit. Ismeretlen emberek vettek körül ismeretlen embereket, ezért kezdtük úgy érezni, hogy itt valami nagyon mű dolog fog kialakulni, ha egyáltalán kialakul valami... Első ránézésre látszott az embereken, hogy semmihez nem fűznek sok reményt, a lényeg, hogy minél hamarabb kezdjünk, és minél hamarabb be is fejezzük az egészet...
A tanácstalanság eluralkodásának ködében hirtelen nyílott az ajtó, és a mindannyiunk számára jól ismert Erzsóka mindig vidám, mosolygós, kedves arca jelent meg az ismeretlenek forgatagában, valamint János, a férje, aki szintén erőt ad másoknak már csak megjelenésével is.
A házaspárral három ? többek számára ismeretlen ? személy lépett be, akik szintén tanácstalanul álltak először, hogy mégis mivel kellene kezdeni az előkészületek hatalmas sorát... (Orosz Rita, Lotti, Szeibert András) Kört alakítottunk ki, mindenki leült egy székre, és vártuk, hogy mi az, ami itt el fog hangzani.
Először bátortalanul fogtunk hozzá az ismerkedéshez. Erzsóka megkért minket, hogy menjünk oda egy számunkra ismeretlen emberhez, és meséljünk magunkról, egyik kedvenc közösségi élményünkről, aztán a másik tegye meg ugyanezt. Először mindig nehéz megnyílni egy ismeretlen ember számára, és miért is tennénk, hiszen ismeretlen... Viszont csodák csodája, a közösségi élmény kapcsán, hirtelen valami kedveset osztottunk meg a másikkal, a másik is velünk, egy kis szeletet az életünkből, az érzéseinkből... egy csapásra fontos volt számunkra az a másik ember, hiszen olyat tudtunk meg róla, ő pedig rólunk, amiket nem szoktunk csak úgy elmesélni. Nagyon jó beszélgetések alakultak ki közöttünk. Miután belelendültünk a beszélgetésbe, vissza ültünk a helyünkre és megosztottuk mindenkivel az adott élményt. Már nagyobb kedvvel tettük, hiszen kikívánkozott belőlünk, mert a félbeszakadt beszélgetés mindenkiben olyan érzést keltett, hogy ?be kell fejeznem", ?el kell mondanom". Egy óra múlva mindenki tudott mindenkiről valami személyeset, valami bizalmasat, valami egyedit, valami kedveset. Felhoztunk problémákat, amikre közösen igyekeztünk megoldásokat találni. Volt, amire gyorsan megtaláltuk...
A szünetben pici csoportokba verődtünk, immáron önként, és az eddig ismeretlen emberekkel most már barátként beszélgettünk. Nagyon jól alakult az este, a találkozó két órával később ért véget a tervezettnél, mindenki megkapta a jelenlévők elérhetőségét, így ha bármi felötlött bennünk a találkozó kapcsán, azonnal a számunkra szimpatikus ? most már egyáltalán nem ismeretlen ? személyhez tudtunk fordulni.
Húsvét után újra találkozunk! Már izgatottan várjuk a következő alkalmat, mert biztosan új kérdések és új megoldások fognak születni, akár a mi problémánkra is.
A közösségeink is épülhetnek ezáltal, hiszen nem feltétlenül kizárólag magunknak keresünk válaszokat, hanem közösségi szeretet is vezérel minket. Valamint múlt héten itt, most egy új közösség is született, amihez jó tartozni...
Reméljük, tartós marad, és meg tudjuk alapítani a kelet-felvidéki Háló adott közösségeit!
Kaskötő Anna
