Találkozás, kapcsolat, közösség

A tegnap volt advent 4. vasárnapja, meggyújtottuk immár a negyedik gyertyát is az ádventi koszorún. Különben nem erről szeretnék beszámolni, hanem inkább arról az elményről, amelyben néhány bogozó részesedett ádvent 3. vasárnapján, Csíksomlyón. A Jakab Antal Tanulmányi ház újra befogadott és lehetőséget nyújtott egy teljes elcsendesüléshez. Mindazok, akik részt vettünk a mindennapi zűrzavarban, zajban, rohanásban, vágytunk arra a lelki elcsendesülésre, megújulásra és békére, amit egy ilyen lelkigyakorlat nyújthat.

A Szent Ignáci lelkigyakorlatot Sebestyén Ottó vezette. Kétféle imatapasztalattal gazdagodhattunk. Szentíráselmélkedést is lehetett választani. Kik emellett döntöttünk, félrevonulhattunk egy általunk választott csendes helyre, ami egyáltalán nem volt nehéz, hisz ott voltunk Mária ölében. A Csíksomlyói nyereg, a hely késztet az elcsendesedésre, imára. Napjában kétszer beszámoltunk az addigi imagyakorlatos tapasztalatainkról. Szerintem a megosztás volt az egyik legmélyebb pillanat  a napból, hisz ekkor derült ki, mi minden került felszínre. Valójában: Mennyire értékes az ember, mennyire értékesek vagyunk.

A Jakab Antal Tanulmányi házban a kápolnát kaptuk meg használatra, melybe kétnapra úgymond „beköltöztünk”. Bár inkább azoknak a bogozóknak vált otthonává, kik a kép és gondolat nélküli szemlélődő imamódot választották.

Péntek este 7 órára gyűltünk össze. A ráhangolódás nem volt nehéz. Mindenki megosztotta pillanatnyi lelkiállapotát és pár szóban azt is, honnan, miből csöppent oda. Vasárnap pedig  távozás előtt a zárószentmise keretei között, hogy mit visz magával és mennyire sikerült elmélyülni az imában, ill. milyen tapasztalatokkal tér haza.

Végezetül azt mondanám: egy valami biztos a Hálóban és ezt újra megtapasztalhattuk , hogy sok jó ember egymásra tudott hangolódni, akkor is ha különböző közegből érkezett, és tudtunk együtt egymásért imádkozni. Együtt megtapasztalhattuk Isten szerelmes szeretetét. Köszönöm mindnyájatoknak.

Kellemes ünnepeket kívánok Mindenkinek.

Palkó Anna

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Nov. 14-16: Délvidéki Háló-találkozó

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.11.17. 8:30 és 11.19. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.11.19. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.11.19. 17:30 Józsa Attila Tisztítótűz c. regényének bemutatója

részletek fb >>

 

2025.11.19. 19:30-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek.

 Részletek: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.11.19. 19:30-22:00 Szépszerével - moldvai táncház minden szerdán


Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

 

2025.11.20. 10:00-12:00 Szenior táncház minden csütörtökön

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.11.20.18:00 Kolta Galéria kiállításmegnyitó

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

2025.11.20. 18:00 Szent Erzsébet kultusza Wartburgtól Marburgig - Horváth Zoltán György vetített képes előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1500 Ft

 

2025.11.21. 17:30 Dalkör mindenféle hangszerekkel

Részletek Fb >>

 

2025.11.24. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 9/10.

Sorozatszerkesztő: Dr. Kormos Ildikó
A vetítés után beszélgetés az alkotókkal.

Elveszett erdők (2021 72 perc, rendező Fehér Zoltán) Az erdő gazdag, rejtélyes élőhely, ahol minden faj – állat, növény vagy gomba – összeköttetésben van. Ma utak és lakóövezetek szabdalják, a fakitermelés nyomán teljes erdők tűnnek el. Ijesztő, hogy erdeinknek csak 2 százaléka öregebb 120 évesnél. Jöjjön hát egy érdekes időutazás, ahol a régmúltra és a hegyi erdők megmaradt életközösségeire csodálkozhat rá a néző, de szembesülhet a 21. századi a Kárpát-medencében rájuk leselkedő fenyegető veszélyekkel is. 

Ingyenes

Következő alkalom: dec. 1.

 

2025.11.24. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata

Csörgei Anna

Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.11.25. 19:00 Jazz a Hálóban - Horváth Balázs Quartet

 Facebook részletek >>

 

2025.11.28. 18:00 Lengyel-magyar Kárpát-koszorú - zenés, táncos est


Lengyel népzenei koncert: Pawel Iwan és a Kapela Ozimkowicza Jarosławból (Konrad Ozimek - hegedű, Paweł Iwan - cimbalom, ének, Anna Iwan - cselló, ének, Michał Biel - dob)

Beszélgetés a közép-európai együttműködés perspektívairól

Lengyel táncok tanítása

Moldvai csángó körtáncok: Szépszerével együttes (Gyulai Farkas - hegedű, Sámsondi Kiss Gergely - koboz)

Paweł Iwan tavalyi S4-beli fellépéséről a Tarsoly 2024. augusztusi számának 5.oldalán olvashatunk
Meghívó a Folkrádió honlapján
Szervező: Szépszerével.hu 
Támogató:  Wacław Felczak Alapítvány
Önkéntes adományokat köszönettel elfogadunk
Bővebben Fb >>

 

2025.11.30. 17:00 Nádmesék XL. - kamarakoncert

A koncert alatt kézműves foglalkozás: kicsiknek és nagyoknak, Széplaki Marika vezetésével.
 

 

2025.12.01. 17:00 Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának ismeretterjesztő filmklubja 10/10.

 

Kiállítások

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók