Bekopogtunk...
Igen, bekopogtunk a szovátai ismerősök, rokonok családjaihoz a kis Jézusnak szállást keresni. Imacsoportunk minden évben felidézi ezt a hagyományt.
A Szent Család képét, amit előzőleg megáldattunk a templomban, kivittük az utcára, meggyújtott gyertyáink beleolvadtak az utcai világítás fényébe, tudatva: „Emberek! Én is veletek akarok ünnepelni!”. Már az ajtó előtt beköszönő énekkel jelentkeztünk: „Szállást keres a Szent Család, de senki sincs ki helyet ád... Legalább ti jó emberek, fogadjátok a kisdedet...”. A házbeliek ajtót nyitnak, üdvözlik Máriát, Józsefet és a kis Jézust, majd hálaadó, kérő és felajánló imákat mondanak. Ezek az imák mélyebbé teszik várakozásunkat, jobban észrevesszük milyen áldozatot hozott Mária és József, hogy a gyermeküknek meleg, szerető otthont biztosítsanak. Nekünk is kopog szívünk ajtaján. Van-e hely, hogy befogadjuk vagy mi is kiszólunk, mint a fogadós, hogy már betelt minden szállás. Tudunk-e elindulni a pásztorok hódolatával igazi célok felé, még, ha nehéz áldozatvállalás vár is ránk és addig menni a fény útján, amíg találkozunk Vele.
Mi a karácsony mélyebb, szeretet teljesebb hangulatát akartuk megszólaltatni, amikor eljutottunk a Szépkorúak Klubjába, tolószékes nénikhez, ágyban fekvő betegekhez és sietős embereket vontunk be imáinkba. Bennünk sem maradt nyomtalanul a hagyomány. Növekedtünk szolgálatkészségben, alázatosságban, együttérzésben, meghallgatásban, szeretetben. Kívánjuk, hogy a szállásadás tartson ki egész évben és legyen hely a felebarátnak is!
