Kommandón, festői környezetben és nagyon jó körülmények között szervezték meg szeptember 8–10. között az erdélyi Háló-találkozót Csobot-Györgydeák Szabolcs vezetésével Szorongás – figyelmeztető jelzés vagy rabság témával, „Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok” (1Pét5,7) mottóval. Az Erdély több szegletéből érkezett hetven résztvevő között hét gyermek és nyolc tinédzser is volt.
A találkozón sor került kiscsoportos beszélgetésekre, közös szentmisére – amelyet szombaton Ilyés Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom plébánosa mutatott be –, voltak közbenjáró imák, séta a gyönyörű környezetben, sportlehetőség várta a fiatalokat és a már régebb óta fiatalokat, esténként pedig lelki és szórakoztató programok, kötetlen beszélgetések zajlottak.
A Kommando Camp házigazdája, Gáj Nándor lélekmelegítővel fogadta a vendégeket, majd később kitűnő szakácsnak bizonyult az esti grillezés alkalmával. Sétán mutatta be a település érdekességeit, a régi kisvasút nyomait, s számos érdekességet mesélt a település múltjáról és jelenéről. De részt vett a kiscsoportos beszélgetéseken is, ötleteivel előbbre lendítve a jövőre vonatkozó tervezéseket. Hajdu Laura és András rapid randi játékkal segítette a résztvevőket, hogy egymásról több mindent megtudhassanak és feloldják az érkezés körüli feszültségeket. Az elcsendesedést imával a gyergyószentmiklósi Molnár Margit segítette, akire mindannyian felnéznek, mivel időskora ellenére számos lelkiségben aktívan tevékenykedik, és nagy természetbarát, EKE-tagként korát meghazudtoló lendülettel járja a hegyeket-völgyeket. A pénteki nap szabad találkozásokkal, Hangolóval és más társasjátékokkal ért véget.
A találkozót másnap reggel a négygyermekes, Sepsimagyaróson és Sepsiszentgyörgyön élő Parajdi Margit tornával indította, majd a sepsiszentgyörgyi Aczél Cecília reggeli imával folytatta. Meghívott szakember segített megérteni és feldolgozni a nehéz témát, mely mindennapi életünk része: Cosma István pszichológus, családterapeuta interaktív előadásában hangsúlyozta, fontos a cselekvés, nem szabad beletörődni, hogy a szorongás rabjaivá váljunk. A figyelmeztető jelzéseket észrevéve, ha nem tudunk kilépni belőle, forduljunk szakemberhez.
A Háló-találkozók egyik legjobban kedvelt eseménye a kiscsoportos beszélgetés, ahol védett környezetben, bizalmi légkörben mindenki elmondhatja gondolatait, meglátásait, tapasztalatait az adott témával kapcsolatosan. Így sok gyógyulás történhet, miként történt is. Erről tettek tanúságot a könnyek és a nevetések.
Molnár Margit: „Kiscsoportom és több társam egyöntetű véleménye, hogy minden jó volt. Jó körülmények között, szép környezetben, lélekhez-szívhez szóló szentmise és prédikáció, tartalmas program, élénkítő és vidámító játékok, imák, nagyszerű előadás, remek kiscsoportom, sétás ismerkedés a helységgel… Jó emberekkel, jó időben, jó helyen voltam. Kedvemre való, egygusztusú emberek társaságában mindig jól érzem magam a Hálóban. Mostani találkozónkon is ajándékként fogadtam a népes gyermeksereget, tiniket és fiatalokat. Nehezebb kérdés a Hogyan tovább? Mert feltétlenül szükséges a folytatás. Újfajta életvitel kezd kialakulni, és ehhez szemüvegcsere szükséges. Nem hiába került napirendre a műhelymunkán a pénz és az emberi-személyiségi minőségek kapcsolata. Kell-e pénz ahhoz, hogy jó és szellemileg-lelkileg-tudatilag képzett emberré növekedjünk? Az első válasz zsigerből jött: nem! De jobban belegondolva, bizony igen! A legtiszteletreméltóbb szentjeinknek is lakni, létezni, elég jól élni stb. kellett ahhoz, hogy megvalósíthassák önmagukat és segíthessenek másokat. Be kell építenünk a módszereinkbe és személyiségünkbe is az igét: »kérjetek és megadatik«, kopogtassatok. Biztonságot adjon a tudat, hogy jó dologra kérünk segítséget a többletből. Nehéz nekem, mert még segítséget sem tudok kérni erős szorongás nélkül, hogyan kívánjak bármit is a többletből? Egyetlen mankóm az, hogy közösségért tenném. Kiscsoportom szeretné, hogy induljanak férfiaknak szóló programok, ahol a fiúgyermekek tanulhassanak a férfiaktól… és párhuzamosan persze női program is legyen. Kívánjuk, hogy játékok mindig legyenek, még karaoke is. Továbbá indulhatna Háló-iskola. Mindenki tud valamit, és itt alkalma lenne továbbadni, akár online is, hasonlóan az imaórához. Szeretnénk, hogy legyen téma a konfliktusmegoldás, főleg a fiataloknak, de mindenkinek jól jöhet. Hálát adok Istennek, és köszönöm minden szervezőnek és segítségnek, hogy életemhez tartozik a Háló.”
A délutáni műhelymunkát Kerekes István János (becenevén Mókus) szervezetfejlesztő, tréner vezette. Nagy empátiával, odafigyeléssel vezette rá a hetvenfős csoportot a pénzhez való helyes viszonyuláshoz, a Hálóban megtalálható értékekre és az ezek közti összefüggésekre. A gyerekekkel és ifikkel a gyergyószentmiklósi Szabó Enikő „gyermekfelügyelő”, a tábor egyik szervezője foglalkozik évek óta, aki empatikus ráfigyeléssel, hozzáértéssel készül mindig lefoglalni a fiatalságot, amíg a szülők más helyen előadásokkal, kiscsoportokban vagy szabad beszélgetésekben töltődnek. Férjével, Szabó Lóránttal együtt az erdélyi Háló alapembereinek számítanak.
A szombat este fergeteges karaokepartival ért véget, amelyen teljesen felszabadult a társaság. A karaoke japán vegyülékszó, jelentése: „üres zenekar” (az oke az angol orchestra, ókeszutora rövidülése). Lényege, hogy egy zeneszámot az eredeti előadó helyett valaki más énekel. Öröm volt látni, ahogy a szorongás, szomorúság átalakul, együtt bulizik idős és fiatal. Jutalomként, ráadásként a Gelencén élő Ilyés Anita és férje, László által készített ropogós kürtőskalácsot kaptak.
A csíkszeredai Adorján Teréz számára ez a találkozó egy újabb felemelkedést és ajándékot jelentett. „Felemelkedés fizikailag a hegyre, még közelebb lenni az Istenhez, felemelkedés lélekben a találkozások, beszélgetések által. Ajándék, hogy eljuthattunk erre a csodás helyre, csodás emberekkel találkozni és lelkileg gazdagodva újból hazatérni, hogy egy következő útra legyen, ahonnan elindulni és további fizikai/lelki találkozásokban részt venni. Hála és áldás mindenkire!”
Parajdi Margit így élte meg a találkozót: „Az erdélyi, ezen belül a székely emberekről köztudott, hogy a jól bevált utakon járnak. Nehezen megy számukra a változtatás. De vannak mégis, akik képesek a megújulásra. Néhányan közülük eljöttek az erdélyi Háló-találkozóra is. Úgy éreztem, ha mi itt, a Kárpát-kanyarulatban képesek voltunk nevetni a hagyományos családi rendszerben felismert negatív mintákon, értékét felfedezni a pozitívumainak is, tudatosítva ezek jó és rossz hozadékait, akkor életképes, fejlődőképes nemzet vagyunk. Ha nyitottak tudtunk lenni a változásra, akkor hiszem, hogy jó hely a Háló közösség, ahol tanulhatunk egymástól, egymásról. Fejlődhetünk testi-lelki és mentális egészségünket illetően. Egy olyan találkozón vehettem részt, amelyre sokáig szívesen, örömmel emlékezem vissza, az újabb kínálkozó lehetőségekre várva. Hálás köszönet a szervezésért. Nemcsak a csodaszép helyért, jó emberekért, megélésekért, játékért (méta közösen a gyerekekkel), a kacagásért (karaoke éjjelig), a tornáért, az önismeretért, a tanulásért, a lelkigyakorlatért és imáért. Csodaszép, színes füzér. Ki-ki nyakláncára annyit fűzött, amennyit szeretett volna vagy épp megengedhetett magának.”
A brassói magyar szórványból érkező családok mindig értékes gyöngyszemei a Háló-találkozóknak. Magyari Gyöngyvér és férje, Levente az egyik legrégebbi hálósok, lányukkal, Tímeával együtt, aki az ificsoport erdélyi vezetője. A Kató család, Csaba és Katalin később csatlakoztak gyerekeikkel, Hunorral és Szabolccsal Négyfaluból, majd Katalin édesanyja sem akart lemaradni tőlük. Ragyogó szemmel, feltöltődve ment haza, hiszen a karaokepartin nemcsak énekelt, hanem táncolt is egy középkorú hölggyel. Ők a legszebb példái annak, hogy a Hálóban három generáció együtt is jól érezheti magát.
