Találkozás, kapcsolat, közösség

"Kelts életre engem ígéreted szerint...” (119. Zsoltár) mottóval szervezték meg szombaton Gyergyószentmiklóson a Szent Erzsébet Öregotthonban az idei első körzeti Háló-találkozót. Az eseményen többtucatnyi katolikus, és néhány protestáns meghívott vett részt a környező falvakból, de Csíkszeredából és Szovátáról is jöttek érdeklődők.

A jelenlévőket Hideg Csaba és Pázmán Attila hálóbogozó köszöntötte, majd Sebestyén Ottó jezsuita szerzetes, az erdélyi Háló-mozgalom fő mentora és elindítója szólt az egybegyűltekhez. “Az élet működéséhez szükség van a szeretetre, szükség van arra, hogy szeressünk és szeretve legyünk” – hangoztatta Ottó atya arra is kitérve, hogy mindenki egyéni módon éli meg a saját adottságait, azonban mindenki számára fontos egy olyan közösség, amelyben önmaga lehet. Az üdvözléseket követően Baricz Erzsébet hálóbogozó vetítéssel egybekötött beszámolójából rövid történeti áttekintést nyerhettek az érdeklődők a Háló-mozgalom elmúlt éveinek tevékenységéről. “Több mint 21 évvel ezelőtt Budapesten ismerték fel, hogy a különféle lelkiségi csoportokban keresztényi életet élő, kereső emberek alig ismerik egymást, alig tudnak egymás tevékenységéről” – hangoztatta Baricz Erzsébet, arra is kitérve, hogy Erdélybe a mozgalom később gyűrűzött be, az első találkozót 1996 októberében tartották. Azóta az egész Erdélyt behálózta, sőt kiterjedt a teljes Kárpát-medencére. A Háló közössége évente három körzeti találkozót szervez és egy-egy erdélyi, illetve Kárpát-medencei szintűt. Ezen kívül minden évben megszervezik a nagy népszerűségnek örvendő Háló-tábort is. A gyergyószentmiklósi körzeti Háló-találkozó főelőadója Darvas Piroska segítőnővér volt, aki az Életünk a feltámadt Krisztussal című előadásában a hála és Isten akaratának keresése kérdéskört boncolgatta. Az előadás után a résztvevők kiscsoportos műhelymunkák keretében vitatták meg a hallottakat.
 

Jánossy Alíz

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Májusban Háló találkozó Csókán,
hálós esemény Nagyváradon és Csíkszeredán


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.05.19. 8:30 és 05.21. 18:00 Gerinctorna

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.20. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András és Varga András

A Szent Koronáról mérnöki (realitásra törekvő) megközelítésben
Előadó: Fabó László

Az érdeklődők távolról is csatlakozhatnak, ITT!

 részletek fb >>

Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2025.05.21. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2025.05.22. 9:30-11:30 Szenior táncház minden csütörtökön nagycsütörtök kivételével

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2025.05.22. 18:00 Horváth Zoltán György előadása

 Részletek fb >>

 Ajánlott támogatás 1000 Ft.

 

2025.05.24. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 158.


Facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3500 Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2025.05.26. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Előadó: Szeibert András
Az örök ifjúság vize II.
Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.05.27. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével  minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2025.05.27. 19:00 Keddek a lelkeknek

PálFeri.hu >>

Részletek fb >>

 

2025.05.30. 19:00 Szálltam rózsaszín lovon - két nyelvű verses-zenés est Szergej Jeszenyin verseiből

részletek fb >>

 

Kiállítások

A kiállítás május 22-ig látogatható, hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók