Rendkívüli év, rendkívüli helyzet, rendkívüli tábor
2020 olyan évként vonul be emlékezetünkbe, amikor a leggyakrabban használt szavak közé bekerült a koronavírus, a szájmaszk, a távolságtartás. Egy ilyen évben megtalálni a megoldást arra, hogy miként tudjuk a Háló legfontosabb alapelveit megvalósítani, úgy vélem komoly és megerőltető kihívásnak számít, számított. Emlékeztetőül a Háló küldetésnyilatkozatában szereplő három kulcsszó: találkozás, kapcsolat, közösség.
Nos, erre legyinthetnénk is egyet. Sőt, néhányan felhördülten mondhatnák, hogy mindez megvalósítható az online térben is. Igazuk is lenne, csakhogy a Hálóban fontos a személyesség is. Három hónapos karantén-tapasztalatunk e téren, éppen abban erősített meg, hogy a személyesség csakis azonos térben tartózkodó emberek között valósulhat meg igazi és elmélyült lelkületben. Együtt lenni, együtt imádkozni, együtt osztozni örömben és bánatban, együtt vigadozni, csakis személyes találkozásban lehetséges.
Ilyen előjelekkel, ilyen aggodalmakkal, ilyen feltételek mellett, szerveztük meg az idei Háló KaranTábort, amely egy újabb manapság divatos szóval élve, hibrid tábor volt. Mi erdélyiek fizikailag is együtt lehettünk. Együtt imádkoztunk, együtt kirándultunk, együtt zarándokoltunk, együtt étkeztünk és még sorolhatnám, hogy mi mindent tettünk közösen. Egy évvel ezelőtt, ezek a cselekedeteink természetesek voltak és nagyon ritkán ismertük fel bennük az igazi értéket. Most már úgy gondolom, hogy mindenki másként vélekedik mindezekről és mélyebb értelmet, értéket tulajdonít a személyes együttlétnek.
Erdélyi táborunk egybehangzó következtetése az volt, hogy mindaz, amit e személyes találkozás jelentett, semmilyen online felület nem tudja pótolni, helyettesíteni, megadni. Mégis a Kárpát-medenceiség érzését idén, csak ily módon tudtuk megélni. Örültünk egymás arcának, hangjának, a virtuális felületek segítségével, de hiányérzetünk maradt, hisz nem tudtuk rég nem látott ismerősünket megölelni, megpuszilni. Nem rázhattunk kezet délvidéki, kárpátaljai, felvidéki, magyarországi, partiumi hálós barátainkkal. Reményünk abból fakad, hogy jövőre majd együtt lehetünk Békés-Dánfokon és minden elmaradt ölelést, kézfogást, közösségi eseményt együtt élhetünk át, úgy, mint ahogy ezt az elmúlt 30 évben tettük.
Félelem nincs bennünk, csak bizakodás, remény és vágy.
Csobot Györgydeák Szabolcs