Ismeritek azt az érzést, amikor az egész világot megölelnétek? Marcsók Vilma írása
2012. február 25-én került sor a törökbecsei Háló találkozóra. A kemény tél zord hidege még megvacogtatta az embereket, de az áradó szeretettől gyorsan fölmelegedtek a szívek, a kinti fagytól meggémberedett végtagok. Üdvözlések, kézfogások, ölelés. Hogy vagy?-ok röpködtek mindenfelé, s áradt a mosolyok fénye. Sérült lábam sajgását feledve nem pillantgattam többé sóváran a kályha felé, hisz a szívmelegnek sokkal nagyobb a hőfoka, mint egy fűtőtestnek.
Örömmel hallgattam a régen látott Micsik Bélának, a törökbecsei kerület bogozójának, a Háló találkozó szervezőjének szavait. Mellár József törökbecsei plébános, általános helynök az otthont nyújtó házigazda gondviselésével, figyelmével köszöntött minden résztvevőt. Halmai Tibor, a délvidéki Háló régióvezetőjének ismertetője után Szegedről érkezett vendégünk, prof. dr. Benyik György atya előadását hallgattuk a barátságról. A Bibliából merített tanulságos példákat fejtegette. A barátság értelmezésének, meghatározásának, etikai értékelésének egyik megnyerő módja volt, hogy világirodalmi idézeteket, filozófusok bölcs gondolatait fedte föl előttünk. S hogy mi, a hallgatóság ne legyünk csak passzív befogadók, a professzor úr közreműködésre kért fel mindannyiunkat. Kézfelnyújtással osztályoztuk az idézeteket. Az én kedvencem, melyet a szegedi csípőműtétem előtt a klinikai ágyamra erősítettem, hogy ?az igazi barát az, aki akkor jön, amikor a többi megy? szinte mindenkitől ötöst kapott.
Az utána következő rövid szünetben üdvözölhettük a késve érkezőket, és kortyolgattuk az ízes teát, aromás kávét, ettük a finom péksüteményeket.
Következett a kiscsoportos munka, melyet mindannyian kedvelünk. A 6-8 fős beszélgetéseket egy-egy vezető koordinálja. A barátsággal kapcsolatos véleményünket mondtuk el, s feleletet kerestünk az előre elkészített, gondolatébresztő kérdésekre. Hol egyetértésben, hol föl-fölcsapó vitában, hogy a végén mégis közös nevezőre jussunk. A mélyebb ismerkedésnek ezek a fölbecsülhetetlen percei. Az őszinteség, nyíltság a legközelebbi út ?lélektől lélekig?, szívtől szívig. Kikerülhetetlen, hogy a véleménynyilvánításba ne szövődjön bele a beszélő élete is, lett légyen az örömteli vagy épp gondterhes, akár tragikus mozzanat, tapasztalat sőt esemény is.
Ebéd előtt egy röpke ünnepi pillanat. Felköszöntöttük Palkovics Máriát, akinek születésnapja volt. Szép csokor, kedves szavak. Marika hősiesen küszködött a meghatottság könnyeivel. Taps, gratulációk, s máris az öröm lett az elsődleges.
A finom közös ebéd és a kiváló torta Kürti Erzsébet szakácsi, cukrászi tudását bizonyította. Meg akartuk neki is köszönni a fáradozását, de alig volt ideje közénk jönni. Több mint félszáz embert lakatott jól, mégis olyan szerény, hogy amikor tapssal jutalmaztuk, csak szabadkozott. Professzor úr kézcsókja még nagyobb zavarba hozta.
Asztalbontás után egy röpke szünet, majd folytattuk a délelőtt félbeszakadt beszélgetéseket. Odaléphettünk azokhoz is, akiket még nem ismertünk. Hisz minden percben bogoztuk a Hálót, a hálót mely összetart, a hálót, mely megtart.
Következett a magyar keresztút. A kiscsoportos beszélgetések folytatása, majd gyónási lehetőség. Megkönnyebbülve, vétkeink terhétől szabadulva foglaltunk helyet, hogy a számunkra készített kultúrműsort végignézhessük.
Törökbecséhez fűződő aradi vértanúnkról, Leiningen-Westerburg Károlyról Király Noémi olvasott föl történelmi bemutatót. Húgától, Király Rékától két verset hallottunk a barátságról. Megismerhettük Becsei Szilvesztert, a kis hegedűművészt, akinek neve bizony túlszárnyalja majd szűkebb pátriánkat. Gitáron kiválóan közreműködött Zséli Zoltán, a szóló énekével Varga Dávid ragadtatott el bennünket. Micsik Bélánknak is tapsolhattunk, aki a magyar kultúra apródja, de a tekerőnek lovagja.
Hadd említsem azok nevét is, akiknek fáradhatatlan munkája hozzájárult, hogy a találkozó zavarmentes lehessen. Köszönet a népművészünknek, a gyöngyfűzés mesterének, Micsik Zitának; Király Csabának, a négygyermekes családapának, aki mindig szerényen mosolyogva épp azt tette, amit a helyzet megkívánt.
A művelődési programot követte a szentmise a plébánia templomban, majd a találkozó záró gondolatai. S elérkezett a búcsú, az a pillanat, amikor az építő jellegű együttlétnek fizikailag vége lesz. Szerencsére ilyen határt a gondolatoknak nem lehet szabni.
S még valami: Ismeritek azt az érzést, amikor az egész világot megölelnétek? Ezt szerettem volna én a Háló találkozó végeztével, pedig a sérült lábam már szinte elviselhetetlenül fájt, de gyógyírnak ott a tartalmas nap, értékes előadás, drága hálós társaim, akiktől figyelmet, szeretetet kaptam, és akiknek viszonzásul adhattam is. Ez mind-mind bog a hálón. A Háló pedig természetesen megtart, fenntart, összetart...
Marcsók Vilma