Találkozás, kapcsolat, közösség

Immár ötödik éve, hogy szeptember első szombatján a csókai plébánia ad otthont a Háló találkozónak. Mintegy százharminc résztvevője volt a „Ne félj a rád váró szenvedéstől” (Jel 2,10) mottóval szervezett összejövetelnek szeptember 5-én.

A találkozó házigazdája Mellár József, helybeli plébános, általános helynök volt, aki ez alkalommal Gyenge Béla nagyszalontai (Partium) plébánost kérte fel előadónak. – Nem kerülhetjük el a földi keresztre feszítést, ezért meg kell tanulnunk viszonyulni a szenvedéshez. Ha Jézussal élem meg a szenvedést, javamra válik, vagy annak a javára, akiért felajánlom. Ha Vele élem meg, a szenvedés át tud változni boldogsággá – hangsúlyozta az előadó.
A kiscsoportos beszélgetésben is a szenvedésről, annak megéléséről volt szó, s a találkozó folytatásában – a szentségimádáson, majd a Magyar Keresztút állomásainak végigjárásával – is erről elmélkedtek a csókai Háló találkozó résztvevői.
A műsorvezetői szerepet a helybeli Móra Ferenc Művelődési Egyesület elnök asszonya, Kiss Tóth
Erika vállalta, aki az összejövetel szünetében az érdeklődőket végigkalauzolta patinás székházukban, s beszélt szakcsoportjaik munkájáról. Szavalataikkal tették színesebbé a találkozó programját a negyedik osztályos Basa Eszter, az ezüstösen csillogó hajú Urbán Erzsébet és az érces hangú Tápai Tibor. Bemutatkozott a helybeli Pilike gyermekkórus és a Pro Musica Sacra vegyes kórus Rózsa Ildikó kántornő vezetésével.
Az észak-bánáti Háló találkozó szentmisével zárult, amelyet Mellár József atya és Gyenge Béla atya mutatott be, mialatt Vreckó Ferenc atya folyamatosan gyóntatott. A magyarországi Echo TV munkatársa, Prokai Edina számos témáról beszélgetett a találkozó résztvevőivel, természetesen megkérdezte azt is, miért érzik jól magukat a Hálóban.
A csókaiak egy év múlva új találkozót ígérnek, addig azonban számos programot kínál a Háló. Szűkebb pátriánkban Mohol szeptember 19-én várja az érdeklődőket, Muzslyán november 13-ától 15-éig délvidéki regionális találkozó lesz.

Kovács Szöszill

A csókai HÁLÓ talákozó képei:
Palkovics Sándor képei - megtekintés - letöltés a saját gépre
Juhász Bálint képei - itt
 

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!

Márciusban Háló-találkozó Magyarcsernyén


1%

Romániában adózók esetén >>

Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 panorámakép

 

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2025.03.24. 17:30 Népmeseelemezés

Szeibert András és Varga András meseelemző sorozata
Előadó: Szeibert András
Az örök ifjúság vize I.
I. rész

Az érdeklődők ZOOM-on keresztül is csatlakozhatnak
nincs szükség jelszóra, csak a linkre
Bővebb információ: +36 20 264 3297, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2025.03.24. 18:00 Gondos Béla vetitett képes előadása Örményországról

Facebook esemény >>

Ajánlott támogatás: 1000Ft

 

2025.03.27. 18:00 Modell és valóság XII./5.

Antall József Baráti Társaság

Modell és Valóság előadás-sorozata
A belépés ingyenes


Részletek Fb >>

 

2025.03.27. 18:00 1848 emlékezete és ünneplése Sepsiszentgyörgyön és környékén - Horváth Zoltán György előadása


Részletek fb >>

Támogatás: 1000 Ft/fő

 

2025.03.28. 18:00 Könyvbemutató

részletek fb >>

 

2025.03.31. 18:00 Hangverseny


facebook esemény és részletek >>

 

2025.03.30. 14:30 Kosztolányi zenében, prózában

részletek fb >>

 

2025.03.30. 17:30 Nádmesék XXXVII. - kamarakoncert és kézműves foglalkozás

Részletek fb >>

 

Kiállítások

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható, április 17-ig.

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók