Találkozás, kapcsolat, közösség

fotók Margitfalvy György
 
Bogdán József törökkanizsai plébános, papköltő előadása elgondolkodtató volt számomra. A saját életében megélt és a magyar költők verseiben fellelhető Istenképről beszélt.
Eszembe jutott, hogy mennyit változott a saját képem Istenről az utóbbi időben. Már nem tartok attól, hogy megoldjak egy problémát, hisz tudom, hogy Ő mindig mellettem van. Ráébredtem arra, hogy minden egyes Háló találkozón növekedni tud a hitem és egyre nagyobb szeretettel fordulok mások felé. Már nem okoz gondot, hogy felhőtlenül elbeszélgessek az emberekkel a hitről. A mai napon tudatosult bennem igazán, hogy nem számít a korkülönbség, mindenkivel jól tudom magam érezni. Mivel mindannyiunkat, akik egy-egy Háló találkozóra elmegyünk, egy dolog vezérel, a szeretet. Csak az szomorít el, amikor a nap végén búcsúzkodni kell. Azt hiszem, hogy minden résztvevő számára nagy lelki felüdülést és feltöltődést jelentett a mai nap. Köszönettel tartozunk ezért elsősorban Istennek, aki erőt és kitartást adott a szervezőknek a mai nap megszervezéséhez, valamint mindazoknak, akik a legcsekélyebb hozzájárulást is tanúsítottak ehhez az élménydús naphoz.

Gál Lívia
 
A Háló Közösségi Klub énekelt versek koncert sorozatának március 17-i Zyntharew koncertje, amelyen délvidéki költők és Petőfi versek hangzottak el, jó hangulati felkészülés volt a közép-bánáti Háló találkozóra.
A március 21.-i Nagykikindai Háló Találkozó bevezető előadását Isten a magyar költők verseiben címmel Bogdán József törökkanizsai plébános, papköltő tartotta.
Az előadás elején gyerek- és fiatalkoráról beszélt. Elmondta, szüleit korán elvesztette, testvérei szétszóródtak a világban, hitetlen nevelőszülők nevelték, kétszer is az éhhalál közelében volt. 1983-ban szentelték fel. A gyerekkorában benne élő homályos Isten-képet Berzsenyi szavaival idézte fel. "Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér, / Csak titkon érző lelke óhajtva sejt: / Léted világit, mint az égő / Nap, szemünk bele nem tekinthet." (Berzsenyi Dániel: Fohászkodás) Fiatalként személyes Istenképre vágyott, erről József Attila soraival szólt: "Meghalni lélegzetemet / fojtom vissza, ha nem versz bottal / és úgy nézek farkasszemet, / emberarcú, a hiányoddal!" (József Attila: Bukj föl az árból) Bogdán József atya ember által, az őt befogadó közösség révén kezdett felnőtten hinni Istenben, találta meg a személyes Isten-képét. Mindig arra törekedett, hogy itthon legyen a világban, "ahol az angyalok föl-le járnak". Számára a legszebben József Attila sorai fejezi ki hogyan legyünk társai Istennek. "Istenem, én nagyon szeretlek. / Ha rikkancs volna mesterséged, / segítnék kiabálni néked." (József Attila: Istenem) Ahogy másokban meg kell látnunk, úgy magunkban is az Isten-képet. Sokszor nincs önbecsülésünk, nincs önértékelésünk, mondta és szavalta Ady sorait. "Uram, háborúból jövök én, / Mindennek vége, vége: / Békíts ki Magaddal s magammal, /Hiszen Te vagy a Béke." (Ady Endre: Imádság Háború után) Számára az utat Istenhez Weöres Sándor tömör sorai fejezik ki legjobban versben. "Alattad a föld, / Fölötted az ég, / Benned a létra." (Weöres Sándor: Teljesség felé) Bár az előadás címében versek voltak, Kosztolányi kapcsán nem csak verseiről szólt, hanem egy novellájáról is, amit már az érett csokornyakkendős Kosztolányi gyerekkoráról írt, ami az előadót jobban ismerőket nem lepte meg, hiszen ő maga lelkes Kosztolányi kutató. Minden szép vers Isten tükre mondta és végül példákat hozott Balassi Bálint, Kányádi Sándor, Váci Mihály, Pilinszky János istenes és istenkereső költészetéből.
A kiscsoportos beszélgetésen a bennünk élő Isten-képről beszélgettünk, a kulturális program keretében az ifjúsági gitáros kórus műsorán kívül elhangzott egy rövid Bogdán József vers is.

Margitfalvy György


Osztályfőnöki óra a Háló találkozón

A nemrég megtartott nagykikindai Háló-találkozó résztvevői között egy lelkes kis csoportra lettem figyelmes. Kiderült, hogy a Szent Száva Általános Iskola nyolcadikosai Szabó Anikó tanárnővel együtt érkeztek a találkozóra, a részvételt amolyan rendhagyó osztályfőnöki órának tekintik. A tagozatnak 15 diákja van.
Célunk az volt, hogy a találkozón előadóként szereplő Bogdán József író, költő és pap személyiségét megismerjük. Látom a gyerekekről, hogy örömmel élik meg az alkalmat, és érdekli őket az előadás témája is, amiről majd az iskolai órán még beszélgetünk.
A diákok közül néhányan részt vettek a tavalyi találkozón, és az ilyenféle összejöveteleket nagyon jónak találják. Elmondásuk szerint barátságok születnek, alakulnak és erősödnek.
Még sosem voltam Háló találkozón. Nagyon tetszik, lehet, hogy máskor is eljövök. Szeretem a magyar irodalmat, főképpen a verseket - mondta Szabó Mónika, az osztály elnöke, aki figyelmesen hallgatta végig az Isten a magyar költők verseiben című előadást.
Te is szoktál írni verseket?
Nem, de szeretem József Attila és Ady Endre verseit.
Raffa Roland is először van a Hálóban.
Szerintem a közösség az, ami megfog. Együtt vagyunk, beszélgetünk.
Ismét az osztályfőnöknőhöz fordulok. Elmondja, hogy az iskolában ez az osztály a legjobb tanulmányi eredményt érte el a felső tagozatok között.
Mi nagyon szeretünk beszélgetni, társalogni. A közösségünk nagyon jó. Ritka osztály, amely ennyire összetartó. Csak egy szavamba került, hogy jövünk-e szombaton, és íme, itt vagyunk - mondta az osztályfőnök.

István Márta (a Hírvivő című lapból átvéve)

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.12.03. 17:00 Kerekasztal beszélgetés a keresztényüldözésről


BETEGSÉG MIATT ELHALASZTVA
Részletek fb >>

 

2024.12.04. 14:00 MMT konferencia és filmvetítés

 

2024.12.04. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2024.12.04. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
facebook esemény >>

 

2024.12.02. 8:30 és 12.04. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.12.04. 19:30-20:30 Női tánckör szerdán

Minden nő számára, aki szeretné kipróbálni a hastánc alapjait. A tánc öröme által testi-lelki újjászületés, ősi női mozdulatokkal, jótékony hatású testgyakorlatokkal.
Ajánlott életkortól és testalkattól függetlenül minden nőnek.

 Részletek: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.12.04. 19:30-22:00 Szépszerével - moldvai táncház minden szerdán

Szépszerével.hu >>

Táncot tanít: Boros András

A Folkrádió ajánlója >>

 

2024.12.05. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.12.05. 19:00-22:30 Kárpát-medencei fiatalok találkozóhelye (KMFT)

Maradj talpon a Kárpát-medencében!
Budapesten tanuló és dolgozó külhoni fiatalok találkozója


Az eseményhez 500 Ft hozzájárulást mindenkitől szívesen fogadunk
Szervező: a HÁLÓ IFI

A Kossuth Rádió riportja a 2020.januári összejövetelről >>

 regisztráció és facebook esemény >>

 

2024.12.05. 18:00 Bibliaiskola Ádám Miklós atyával 6/2

Előadó: Ádám Miklós római katolikus pap, teológiai tanár az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, a papi továbbképzés referense.
Az ókori Izrael története és történelme
Ajánlott adomány: 2000 Ft

További részletek FB >>

 

2024.12.07. 19:00 Műfordítói est

részletek fb >>

 

2024.12.08. 15:00 Hangszínház - Berta, ahogy Rák Kati elmeséli

 részletek fb >>

 

2024.12.09. 18:00 Gondos Béla vetitett képes előadása Georgia/Grúzia

facebook esemény >>

A belépés ingyenes, adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk

 

2024.12.09. 18:00 Könyvbemutató

részletek fb >>

 

2024.12.10. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 152.


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2024.12.12. 18:00 Könyvbemutató

 facebook esemény >>
 

2024.12.15. 19:00 Az Albinoni kamarazenekar adventi koncertje

Belépődíj: 2000 Ft

Facebook esemény >>

Albinoni Kamarazenekar Facebook oldala >>

 

2024.12.18. 19:30 Nacsinák Gergely előadássorozata 5/4

részletek fb >>

 

2024.12.19. 19:00 Eljöttünk hozzád - dalok az első karácsonyről


Dalok az első karácsonyról - rockzenei feldolgozásban
Bayer Róbert szövegéből és Fodor Tamás(1968-2022) zenéjéből 35 évvel ezelőtt született produkció felújított változata
A zeneszámok között Lukács evangéliumából olvassák fel röviden a születéstörténet egy-egy részét, a dalok pedig kommentálják, vagy éppen továbbgondolják a felolvasott részt.  zenei kóstoló >>

Támogatás 3500 Ft. Helyfoglalás érkezési sorrendben

részletek fb >>

 

2024.12.20. 18:00 Könyvbemutató

Út a szemedben, cél a szívedben - Dr. Kelemen András könyvének bemutatója
A könyvet bemutatja és a szerzővel beszélget:  Dr. Raffay Ernő

részletek fb >>

 

2024.12.21. 17:00 Karácsonyi koncert

 

2024.12.28. 19:00 Makám Quartet - Senki sem árva

Borostyánének c. új lemezükön a mai költőgeneráció munkáit kötik egy csokorba.
Belépő: 3500Ft, nyugdíjas: 3000Ft, diák: 1500Ft

Részletek Facebook >>

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

Bálint Zsigmond kiállítása fotóinak egy része az interneten is megtekinthető >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók