A Háló szervezése által csodálatos léleképítő három délutánt élhettünk meg február 26-28. között. A lelkinapoknak a zentai Kis Szent Teréz templom adott helyet. Meghívott előadó Sebestyén Ottó Csíkszeredáról érkezett jezsuita atya. Aki szelíden, néha székely humorral fűszerezve ecsetelte a jelenlevőknek keresztény lelki életünk buktatóit. Így segített felismernünk, mi az amit az életünkben el kell hagynunk most a Nagyböjt idején a keresztutat járva Jézus Krisztussal.
Csütörtök este 18 órától a megtelt kis templomban félórás csendes szemlélődő szentségimádással tártuk ki a lelkünket befogadó szóra. Majd Ottó atya buzdított arra bennünket, hagyjuk, hogy Isten átjárjon minket. Legyünk befogadó emberek, mint Mária vagy József, aki érti az üzenetet. S ne értelmileg leszegényedett emberek, mint Heródes és az ő udvartartása, akik Jézus születésekor megijedtek és a megváltásról szóló üzenetet nem tudták befogadni. Ezután a keresztény lelkiségről beszélt nekünk. Amikor Isten megteremtette az embert, lelket lehelt belé, ezáltal lélekhordozóvá vált. A lelkes emberek a lelket megjelenítik, ezért jó mellettük lenni. A lelkiség keresztény szintje az, amikor tudatosul bennünk, hogy Jézussal kapcsolatban vagyunk. Ehhez kell a csend, hogy rendet tudjunk teremteni magunkban. Az aki sokfelé figyel, szétforgácsolódik. Fontos, hogy mi az ami leköti a gondolatainkat, mert az irányítja tetteinket is. Majd rátért, hogyan hat a 7 főbűn a lelki életünkre.
Péntek este ismét szentségimádással indult a bűnbánati liturgia. Ekkor a tízparancsolatot végigjárva az előadó rávilágított, mi az amit meg kell bocsátanunk, el kell engednünk másoknak. A szavakat hallva egyre több résztvevőt indított meg bűnbánatra. Négy lelkipásztor állt rendelkezésére a gyónni vágyóknak. A szentmisét Ottó atya vezette ft. Szeles Oszkár segédletével. Amikor a könyörgés részhez értünk, szavak helyett csendben fohászkodtunk az Úrhoz. Az elbocsájtó áldás előtt még felidéztünk magunkban a nap legszebb érzését, amit megtartottunk és magunkkal vittünk az otthonainkba.
Szombat délután vidéki Hálósok is érkeztek a találkozóra. Újra megtelt templomunk. Elsőként Csúzdi István, adai Háló vezető röviden bemutatta a Hálót. Elmondta: az első vajdasági Háló találkozó 1994-ben Zentán volt. Minden Háló találkozó hozzá szeretne járulni lelki templomunk építéséhez, legalább egy téglával. Én azt hiszem ez a mostani ezt mindenképpen megtette, nekem az az érzésem. Vreckó Ferenc gunarasi Hálós plébános is szólt pár köszöntő szót az egybegyűltekhez.
Majd Sebestyén Ottó atya utolsó előadása következett: Mi táplálja életünket? címmel. Ebben rámutatott arra, hogy néha hagyjuk magunkat sodródni. Elmegyünk az élet mellett, s amikor el tudunk távolodni az élet sodrásától, akkor kezdjük tudatosan megélni életünket, Jézus Krisztus feltámadásának fényében. Sebeket mindig kapunk, de ha Krisztus feltámadásának tükrében éljük meg, sokkal mélyebb lesz a gyógyulás. A lelkinapok zárószentmiséjét ft. Mellár József csókai plébános celebrálta 4 paptestvérével. Szentbeszédet a vendégelőadó jezsuita atya mondott. Az evangéliumi részből ( Lk: 5, 27-32), ami Lévi meghívásáról szólt, három dolgot emelt ki életünkre vonatkozólag: a meghívás, a megtérés és végül a meghittség. Ebben elüldögélhetünk, de ne akarjunk két kézzel kapaszkodni bele, hanem vállaljuk a kihívásokat. Ha ezt nem tudjuk megtenni, elveszítjük a meghittséget. Az élet nagy biztonsága, hogy nem kell keresni Jézust. Ő itt van! Hogy Jézus köztünk volt, éreztük mindannyian, amikor boldogan énekeltük áldozáskor a gyönyörű, megható dalt: Ó, a szívem kincset talált / Fénylőbb csillagnál, napnál. / El nem veheti senki már, / Mit mélyen a szívem bezár.
A záróáldást agapé és kötetlen beszélgetés, barátkozás követte.
Köszönjük a lélekkel teli csodálatos előadót, aki által megtölthettük lelki edényeinket a Nagyböjt kezdetén.
Végül én magam is köszönöm a Jó Istennek, hogy ilyen szép számban összegyűjtött bennünket és gazdagíthattuk lelki életünket.
Tóth Piroska
