Találkozás, kapcsolat, közösség

A Délvidéki Háló bogozók (hálós szervezők) és segítők találkozójának 2024. március 23-án a csókai Szentháromság római katolikus plébánia hitterme és plébániatemploma adott otthont. Az önkéntes területi felelőseink és legközelebbi munkatársaik huszonöten Délvidék 11 helységéből érkeztek.
A találkozó jelmondata „Az eucharisztia a keresztény közösségek szíve” volt. Ft. Koncz Tibor plébános atya a szervezők nevében üdvözölte az egybegyűlteket, röviden felvázolva az eucharisztia szerepét a keresztény közösségek életében. Megáldotta a bogozók tevékenységét és gyümölcsöző munkát kívánt a jelenlévőknek. Az oltáriszentséget a hittanterem kápolnájába helyezte szavainak megerősítéseképpen. Ezután Halmai Tibor a Délvidéki Háló vezetője megismertette a résztvevőket a Kárpát-medencei Háló vezetőségének átalakulásával, amely operatív és stratégiai részre tagolódott. Munkájukat ezután 7 munkacsoport is segíti. Ezekben a délvidéki bogozók is szerepet vállaltak. A rövid bemutatást az elmúlt hálós év délvidéki történéseinek áttekintése követte. Különös nagy érdeklődéssel és örömmel hallgattuk meg az ifi hálósaink önálló tevékenységeiről szóló beszámolót, amelyet Szakács Emese, ifi bogozónk tárt elénk.
A szünetben személyes élményeink és érzéseink megosztására került sor.
A délelőtt második részében közösen terveztük meg a Délvidéki Háló eseményeinek, rendezvényeinek időrendi sorrendjét és helyszíneit a 2024-es évre, majd felvázoltuk azt a két Kárpát-medencei hálós rendezvényt: a nyári családos tábort és az őszi nyílt Háló-találkozót, amelyre közös szervezett utazást biztosítunk bogozóink részére. A találkozó fénypontja a Szentháromság plébániatemplomban bemutatott szentmise volt. Ft. Koncz Tibor mutatta be Ft. Vreckó Ferenc, zentai esperesplébánossal együtt, amelyen a Háló bogozói a csókai hívekkel együtt vettünk részt. Szentbeszédében Tibor atya az eucharisztia bátorító, támogató, megerősítő, összetartó és üdvözítő szerepéről elmélkedett. Mély gondolatai rádöbbentettek minket arra, hogy csak akkor maradhat fenn egy keresztény közösség, ha működésének középpontja, célja az isteni úton való haladás. Mindezt az oltáriszentség gyakori vétele által kapott kegyelem biztosítja.
A találkozó agapéval zárult. A rendezvényt a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

Halmai Ágnes

Halmai Ágnes írása és fotók a Nagybecskereki Egyházmegye honlapján >>  

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.06.24. 8:30 és 06.26. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.06.25. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2024.06.27. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.06.27. 17:30 Blockflöte hangverseny

facebook esemény és részletek >>

 

2024.06.28. 19:00 Szembejött versek - Schön György zenés irodalmi estje

"5 év után, néhány nappal a születésnapom előtt ismét fellépek az S4-ben (hazai pályán), saját dallamra ültetett magyar költők verseivel. Énekelek, gitározok."
A belépés ingyenes, önkéntes adományokat az S4 fenntartására köszönettel elfogadunk.

 facebook esemény >>

 

2024.06.29. 19:00 Zurgó táncház

facebook esemény >>

 

2024.07.06. 19:00 Jazz a Hálóban - Roby Lakatos & Gipsy Jazz Band

 facebook esemény >>

 

2024.07.12. 17:30 Dalkör pengetős és más hangszerekkel

Részletek fb >> 

 

Kiállítások

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás nyitva jún. 28-ig,
hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók