Találkozás, kapcsolat, közösség

Háló Jazz Klub (2008. október 14. óta)

A Háló Egyesület immár több, mint 17 éve foglalkozik közösségi és kulturális programok szervezésével a Fővárosban. A Háló Jazz Klub 15 évvel ezelőtt, 2008.10.14-én indult, a Ferenciek terén levő központunkban. Azóta folyamatosan, havi rendszerességgel működik (a nyári hónapokat kivéve), 2012. májusától 2019. januárjáig a Loyola Caféban (Horánszky u. 20) működött a klub. 2019 februárjától pedig saját, új helyünkün (Háló Közösségi és Kulturális Központ – S4 1052 Bp, Semmelweis u 4.) szervezzük a klubkoncerteket. A helyszínt a Háló Egyesület a Budapest Főváros V. kerület Belváros-Lipótváros Önkormányzatától hosszú távon bérli, kulturális és közösségépítő tevékenységek helyszíneként. Ugyanitt, a Háló keretein belül működik a fotóművészeti  berkekben jól ismert Kolta Galéria is. A havi egy alkalommal (általában minden hónap második keddjén) megszervezett jazz klubesteken kívül az S4 helységei ifjúsági találkozóknak, irodalmi esteknek, kamarazenekari koncerteknek, közéleti vitaesteknek, konferenciáknak és színi előadásoknak is helyet adnak. Immár több éve helyet adunk az Ars Sacra Fesztivál és a Belvárosi Művészeti Napok ingyenes rendezvényeinek is.

A jazz klubestek-koncertek fellépői a tradicionális jazz műfajt művelő, a magyar jazz élet élvonalbeli képviselői. Időnként a feltörekvő tehetséges fiataloknak is biztosítunk bemutatkozási, fellépési lehetőséget. Az elmúlt években néhány alkalommal külföldi művészek is felléptek nálunk.

Az elmúlt 15 év alatt a Háló Jazz Klub a fővárosi zenei klubélet népszerű találkozó helyszíne is lett, ahol ismert előadó művészek és közéleti emberek rendszeresen megfordulnak, találkoznak.

A koncertek-klubestek különlegessége az előadóművészekkel való beszélgetés, amelybe rendszerint a közönség is belekapcsolódik. A klub szerkesztője, művészeti vezetője Deseő Csaba Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Artisjus- és Szabó Gábor életműdíjas hegedűművész. A tapasztalat azt mutatja, hogy a közönség részéről nagy igény van arra, hogy a művészek szóban is bemutatkozzanak, elmondják zenei pályafutásuk állomásait, tapasztalataikat és terveiket. Természetesen minden alkalommal a vendégek is  kérdezhetnek.

A Háló Jazz Klub eseményeiről rendszeresen hírt ad a MagyarJazz.hu és a JazzMa.hu internetes portálok, a Magyar Nemzet és a Demokrata – nyomtatásban is - és időnként a Bartók Rádió, a Magyar Katolikus Rádió, a Karc FM és a Bonum TV és az V. kerületi helyi sajtó.

A sorozat támogatója az NKA Hangfoglaló könnyűzene támogató programja

Háló Jazz Klub filmcsatorna >>

Háló Jazz Klub eddigi 150 koncertjének listája

Egy kis statisztika a Háló Jazz Klub 15 évéről

Deseő Csaba írása a 2022.december 13-i estünkről a jazz.hu-n >>

Irk Réka írása a 2023.február 14-i estünkről a jazz.hu-n >>

Márton Attila írása a 2023.június 13-i estünkről a jazz.hu-n >>

Martinek Imre írása a 2023.június 27-i estünkről a hetnap.rs-n >>

15 éves a Háló Jazz Klub - Margitfalvy György írása >>

Vujicsics Marietta írása a 142.klubestről a jazz.hu-n >>

Márton Attila írása a 143.klubestről a jazz.hu-n >>

Interjú a 85 éves Deseő Csabával a jazz.hu-n >>

Márton Attila írása a 148.klubestről a jazz.hu-n >>

Márton Attila írása a 151.klubestről a jazz.hu-n >>

 

2024

2024. szeptember 20.
150. Tony Lakatos Quartet
Tony Lakatos – tenorszaxofon
Szakcsi Lakatos Béla Jr. – zongora
Pecek Lakatos Krisztián – bőgő
Éles Máté – dob

2024. szeptember 10.
149. Balance Wheel Group
Dorogi Ákos – zongora
Szili Róbert – gitár
Mihálovics Dávid – basszusgitár
Kátai Tamás – dob


2024. június 11.
148. Szaniszló Richárd Vibrafon Quartet
Szaniszló Richárd – vibrafon, szájharmonika
Kormos János – gitár
Bögöthy Ádám – basszusgitár
Hidász Tamás – dob


2024. május 14.
147. Guitar Madness – Hommage á Szabó Gábor lemezbemutató
Gyárfás István – gitár
Rieger Attila – gitár
Szalay Gábor – gitár
Soós Márton – bőgő
Cseh Balázs – dob
A műsor zárószámánál közreműködött Fekete István trombitán és Schön György szájtrombitán


2024. április 9.
146. Urbán Orsi Group
Urbán Orsi – ének
Kollmann Gábor – alt- és szopránszaxofon
Birta Miklós – gitár
Hárs Viktor – basszusgitár
Banai Szilárd – dobok


2024. március 12.
145. Akárhogy, szabadon
Szirtes Edina Mókus – hegedű, ének
Nagy János Yancha – zongora


2024. február 13.
144. Soso Lakatos Avant-Garde Bop Quartet
Soso Lakatos Sándor – szaxofon
Szakcsi Lakatos Róbert – zongora
Orbán György – bőgő
Lakatos Pecek András – dob


2024. január 16.
143. Contempo
Pozsár Eszter – fuvola, szopránszaxofon, indiai nádfuvola (banszeri)
Horányi Sándor – gitár
Csurkulya József – cimbalom


2023
2023. december 12.
142. Jazz Clartet
Borbély Mihály – klarinét
Joe Fritz – klarinét
Babindák István – klarinét
Sólyomi Pál – klarinét
Szili Róbert – gitár
Radics József – bőgő
Jeszenszky György – dob


2023. november 14.
141. Karosi Júlia Quartet
Karosi Júlia – ének
Oláh Krisztián – zongora
Bögöthy Ádám – bőgő
Varga Bendegúz – dob

2023. október 10.  15 éves a Háló Jazz Klub!

140. Gyárfás István Trió (Gyárfás István – gitár, Oláh Zoltán – bőgő, Cseh Balázs – dob)

Sorozatszerkesztő, művészeti vezető: Deseő Csaba hegedűművész.
Szervező, házigazda: Schön György



2023. szeptember 12.

139. Canarro - swing manouche

Szakál Tamás – hegedű, ének
Lakatos Vilmos – szóló gitár
Marosi Zoltán – harmonika
Jakab Viktor – kísérő gitár
Soós Márton – nagybőgő


2023. június 27.

138. Lilienn & Kónyai Tibor & Vázsonyi János

Lilienn – ének
Kónyai Tibor – zongora,
közreműködött: Vázsonyi János – szaxofon


2023. június 13.

137. Fekete-Kovács Kornél és a Kalmár Zoltán Quartet

Fekete-Kovács Kornél – trombita, szárnykürt
Raboczki Balázs – szaxofon
Cseke Gábor – zongora
Horváth Barcza József – bőgő
Kalmár Zoltán – dob


2023. május 9.

136. Bágyi Balázs New Quartet

Lakatos Soso Sándor – szaxofon
Oláh Dezső – zongora
Oláh Péter – bőgő
Bágyi Balázs – dob


2023. április 11.

135. Makovics Dénes szextett

Makovics Dénes – szaxofon, fuvola
Hofecker Dániel – trombita
Schreck Ferenc – harsona
Nagy János – zongora
Frey György – basszusgitár
Molnár Mátyás – dob


2023. március 14.

134. Berki Tamás – Pintér Tibor duó

Berki Tamás – ének
Pintér Tibor – gitár


2023. február 14.

133. Hegedüs csúcstalálkozó

Antal Tibor – hegedű
Lantos Zoltán – hegedű
Frankie Látó – hegedű
Varga Tivadar – zongora
Gayer Ferenc – bőgő
Weszely János – dob


2022

2022. december 13.

132. Sárik Péter Trió X Bartók
Sárik Péter – zongora
Fonay Tibor – bőgő
Gálfi Attila – dob


2022. november 22.

131. Kollmann Gábor Quintet
Kollmann Gábor – szaxofon
Bér Zsolt – trombita
Csanyi Zoltán – zongora
Hárs Viktor – bőgő
Sramkó János – dob


2022. november 8.

130. Guitar Madness

Gyárfás István – gitár
Rieger Attila – gitár
Szalay Gábor – gitár
Soós Márton – bőgő
Cseh Balázs – dob


2022. október 25.

129. Roby Lakatos és a "Még egy kört! Gipsy Band”

Roby Lakatos – hegedű
Lakatos Myriam – ének
Bóni László – hegedű
Kárpáti Róbert – manouche gitár
Ladányi Gábor – jazzgitár
Makk András- jazzgitár
Flór Noémi – nagybőgő
Babindák István – klarinét m.v.


2022. október 11.

128. Lakatos Ágnes Special Zone

Lakatos Ágnes – ének
Pozsár Máté – zongora
Csuhaj-Barna Tibor – bőgő
Pusztai Gábor – ütőhangszerek


2022. szeptember 27.

127. Egri János Jr. 25

Trio Johnology
Egri János Jr. zongora
Jónás Géza – nagybőgő
Fazekas Tamás – dob

Trubute to Füsti Balogh Band
Pecze Balázs – trombita
Uher-Győrfi Bálint – szaxofon
Egri János Jr. zongora
Egri János – nagybőgő
Fazekas Tamás – dob


2022. július 12.

126. Varga Dávid Quintet

Varga Dávid – ének
Oláh Kálmán Jr. szaxofon
Farkas Zsolt – zongora
Orbán György – bőgő
Jónás Fülöp – dob (beugróként)


2022. június 14.

125. Borbély Műhely

Borbély Mihály – szaxofon, tárogató, dvojnice (dupla furulya)
Tálas Áron – zongora
Horváth Balázs – bőgő
G.Szabó Hunor – dob


2022. május 12.

124. Gyafi 60! – Hat évtized hat húron

Születésnap a Gyárfás Trióval (Gyárfás István – gitár, Oláh Zoltán – bőgő, Cseh Balázs – dob)
Km: Elek István – szaxofon, Fekete István – trombita
Raymond Brown Jr. ének, Schön György – szájtrombita


2022. április 19.

123. Ray Brown Jr. & Juhász Gábor Trió

Raymond Brown Jr. ének
Juhász Gábor – gitár
Kovács Zoltán – bőgő
Jeszenszky György – dob
Km: Evgeny Ponomarev – zongora


2022. március 22.

122. Lantos Zoltán Trió

Lantos Zoltán – hegedű, tarangini
Juhász Gábor – gitár
Chirayu Bhole (India) – tabla


2022. március 8.

121. Pataj György Jazz Quintet

Soso Lakatos Sándor – alt szaxofon
Molnár Sándor – tenor szaxofon
Pataj György – zongora
Jónás Géza – bőgő
Lakatos Pecek András – dob


2022. február 8.

120. Antal Tibor Quartet

Antal Tibor – hegedű
György Ákos – zongora
Sárkány Sándor – bőgő
Szendi Gábor – dob


2022. január 11.

119. Trio Midnight
Oláh Kálmán – zongora
Egri János – bőgő
Balázs Elemér – dob


2021

2021. december 14.

118. Enyedi Sugárka Jazz Tett

Enyedi Sugárka – ének
Csicsák György – gitárok, szájharmonika
Takács Donát – basszusgitár
Molnár Matyi – dobok, ütőhangszerek


2021. november 9.

117. Szalóky Classic Jazz

Szalóky Béla – trombita
Dennert Árpád – szaxofon, klarinét
Nagy Iván – zongora
Lutz János – bőgő


2021. október 12.

116. Rieger Rhodes Quartet

Rieger Attila – gitár
Horváth Albert – Fender Rhodes
Oláh Zoltán – bőgő
Richter Ambrus – dob


2021. szeptember 14.

115. Révész Richárd Urbán Orsi Latin Quartet

Urbán Orsi – ének
Révész Richárd – zongora
Vermes Gábor – basszusgitár
Czibere József – ütőhangszerek


2021. július 13.

114. Elek István Quartet

Elek István – szaxofon
Weisz János – zongora
Soós Márton – bőgő
Cseh Balázs - dob

2021.június 1.

113.

Antal Tibor  - hegedű
Gyárfás István - gitár


2021. január 12. online

112. - Joe Fritz Trió

Joe Fritz – klarinét
Szili Róbert - gitár
Radics József - bőgő


2020

2020. október 13.

111. - Bágyi Balázs New Quartet & Pocsai Kriszta: The Jerome Kern Songbook

Pocsai Krisztina – ének
Soso Lakatos Sándor – szaxofon
Oláh Dezső – zongora
Oláh Péter – bőgő
Bágyi Balázs – dob


2020. szeptember 08.

110. - Kalmár Zoltán Quartet

Raboczky Balázs - szaxofon
Horváth Balázs - zongora
Fonay Tibor - nagybőgő
Kalmár Zoltán - dob


2020. március 10.

109. - ArpiShow zenekar

Lukács Eszter - ének
Dennert Árpád - klarinét/szaxofon
Nagy Iván - zongora
Oláh Zoltán - nagybőgő
Cseh Balázs - dob


2020. február 11.

108. - Kollmann Gábor Quintet

Kollmann Gábor - szaxofon
Bér Zsolt - trombita
Csanyi Zoltán - zongora
Hárs Viktor - bőgő
Sramkó János - dob


2020. január 14.

107. - Jazzation

Várallyay Katus - szoprán
Bolyki Sára - mezzo
Kanizsa Gina - alt
Homor Máté - basszus
Fábián Attila - tenor


2019

2019. december 10.

106. - Benkó Dixieland Band

Nagy Iván - harsona, ének, zenekarvezető
Szalóky Béla - trombita
Dennert Árpád - klarinét
Kovacsevics Gábor - dob
Csikós Miklós - bőgő
Gáspár Pál - bendzsó
Nagy Iván - zongora


2019. november 12.

105. - Makovics Dénes szextett

Makovics Dénes – szaxofon, fuvola
Pecze Balázs – trombita
Schreck Frenc - harsona
Nagy János – zongora
Hárs Viktor – bőgő
Serei Dániel – dob


2019. szeptember 18.

103. - Roby Lakatos és együttese

Roby Lakatos – hegedű
Duka László – hegedű
Szakcsi Lakatos Róbert – zongora
Lisztes Jenő – cimbalom, dob
Csík Sándor – bőgő
(Az Ars Sacra Alapítvány támogatásával)


2019. júnus 25.

102. - Kollmann Gábor Quartet

Kollmann Gábor – szaxofon
Birta Miklós – gitár
FonayTibor – bőgő
Sramkó János - dob


2019. júnus 11.

101. - Hot Jazz Band

Bényei Tamás – ének, trombita, bendzsó
Kovács Tamás – harsona
Fodor László – klarinét, szaxofon
Szabó Lóránt – gitár, bendzsó
Juhász Zoltán – bőg
Galbács István - dob


2019. május 14.

100. - Háló All Stars

Gyárfás István – gitár
Szalóky Béla – trombita
Elek István – szaxofon
Orbán György – bőgő
Kőszegi Imre - dob


2019. április 22.

99. - Illényi Katica

Illényi Katica – hegedű, ének, theremin
Pintér Tibor – gitár
Cseke Gábor – zongora
Bögöthy Ádám – bőgő
Csízi László – dob
közreműködött Deseő Csaba (hegedű)

 
2019. március 12.

98. - Voice & Guitar

Micheller Myrtill – ének
Pintér Tibor – gitár
a szünet előtti zárószámban közreműködött Kőhalmi Ferenc (ének)


2019. február 12.

Új helyszín: Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4, 1052 Bp, Semmelweis u. 4.

97. - Deseő Csaba 80!

Deseő Csaba – hegedű
Gyárfás István – gitár
Szaniszló Richárd – vibrafon
Cseke Gábor – zongora
Berkes Balázs – bőgő
Jeszenszky György – dob


2019. január 8.

96. - Marching Jazz Band

Papa Fleigh – ének, trombita
Bodnár Krisztina – ének, bendzsó
Makó László – szaxofon
Tóth Péter – tuba
Zsidel Miklós – dob

Közreműködött Schön György (furulya, szájtrombita, ének)


2018

2018. december 11.

95. - Rieger Rhodes Quartet

Rieger Attila – gitár
Rozsnyói Péter – Fender Rhodes zongora
Oláh Zoltán – bőgő
Cszízi László – dob
A koncert végén a ráadásszámnál szaxofonon közreműködött Mátrai Zoltán


2018. november 13.

94. - Latin a jazzben, jazz a latinban

Urbán Orsi - ének
Révész Richárd – zongora
Tar Gergely – ütőhangszerek


2018. október 9.

93. - Szalóky Classic Jazz Quartet

Szalóky Béla - trombita
Dennert Árpád – klarinét, szaxofon
Gyárfás István – gitár
Lutz János – bőgő


2018. szeptember 18. (Helyszín: Semmelweis utca 4.)

92. - Gyárfás-Berkes-Cseh-Pocsai-Deseő

Tízéves a Háló Jazz Klub és tízéves az Ars Sacra Alapítvány
(Az Ars Sacra Alapítvány támogatásával)

Pocsai Krisztina – ékek
Deseő Csaba – hegedű
Gyárfás István – gitár
Berkes Balázs – bőgő
Cseh Balázs – dob


2018. június 12.

91. - Elek-Szalay-Fonay-Serei

Elek István – szaxofon
Szalay Gábor – gitár
Fonay Tibor – bőgő
Serei Dániel – dob


2018. április 10.

90. - Bakó Krisztina és a Juhász Attila Trió

Bakó Krisztina – ének
Juhász Attila – zongora
Molnár Péter – bőgő
Cseh Balázs – dob


2018. március 13.

89. - Joe Fritz Trió

Joe Fritz – klarinét
Szili Róbert – gitár
Oláh Zoltán – bőgő


2018. február 13.

88. - Várhatok még - Gershwin-est

Karosi Júlia – ének
Tálas Áron – zongora


2018. január 9.

87. - Hands of Passion

Szaniszló Richárd – vibrafon
Cseke Gábor - zongora


2017

2017. december 12.

86. - Berkes Balázs Trió

Berkes Balázs – bőgő
Gyárfás István – gitár
Juhász Gábor - gitár


2017. november 14.

85. - Szolnoki Dóra Jazz Gap

Szolnoki Dóra – ének
Cseke Gábor – zongora
Vidákovich Izsák – szaxofon
Fonay Tibor – bőgő
Serei Dániel – dob


2017. október 10.

84. - Ludányi Quartet

Ludányi Tamás - szaxofon
Tálas Áron - zongora
Bögöthy Ádám - bőgő
Czirják Tamás - dob


2017. június 13.

83. - Gáspár Károly trió

Gáspár Károly - zongora
Horváth Balázs - bőgő
Varga Bendegúz - dob


2017. május 16.

82. - Kollmann Gábor Quintet

Kollmann Gábor - szaxofon
Bille Gergő - trombita
Csanyi Zoltán - zongora
Jonás Ákos - bőgő
Jeszenszky György – dob


2017. április 11.

81. - Kalmár Zoltán Quartet

Cseke Gábor - zongora (beugorva Pataj György helyett)
Zana Zoltán - szaxofon
Horváth Balázs - bőgő
Kalmár Zoltán - dob


2017. március 14.

80. - Babos-Szalay-Hárs

Babos Gyula - gitár
Szalay Gábor - gitár
Hárs Viktor - bőgő


2017. február 14.

79. - Deseő Csaba 78

Deseö Csaba - hegedű
Antal Tibor - hegedű
Gyárfás István - gitár
Berkes Balázs - bőgő
Berdisz Tamás - dob


2017. január 10.

78. - Pátkai Rozina

Pátkai Rozina - ének
Ávéd János - szaxofon
ifj. Tóth István - gitár


2016

2016. december 13.

77. - Sárik Péter trió

Sárik Péter - zongora
Fonay Tibor - bőgő
Gálfi Attila - dob


2016. november 8.

76. - Szalóky Classic Jazz Quartet

Szalóky Béla - trombita, kornett
Dennert Árpád - fafúvos hangszerek, klarinét
Sidoo Attila - gitár
Oláh Zoltán - bőgő
Közreműködött:
Szalóky Balázs - trombita
Szakál Tamás - hegedű


2016. október 11.

75. - Hot Jazz Band

Bényei Tamás - ének, trombita, bendzsó
Bera Zsolt - harsona
Fodor László - klarinét ,szaxofon
Szabó Lóránt - gitár, bendzsó
Juhász Zoltán - bőgő
Galbács István - dob


2016. szeptember 20.

74. - Varga Bendegúz Quintet

Varga Bendegúz - dob
Ávéd János - szaxofon
Komjáti Áron - gitár
Dénes Ábel - bőgő


2016. június 14.

73. - Révész Richárd Latin Trió & Lili Garces

Lili Garces (Kuba) - ének
Révész Richard - zongora
Fónay Tibor - bőgő
Czibere József – dob


2016. május 10.

72. - Pocsai Krisztina & Elek István Quartet

Pocsai Krisztina - ének
Elek István - szaxofon
Weisz János - zongora
Molnár Péter - bőgő
Cseh Balázs - dob


2016. április 15.

71. - Dudás Lajos és Philipp van Endert

Dudás Lajos - klarinét
Philipp van Endert - gitár


2016. március 29.

70. - Laurent Maur & Trio Minor

Laurent Maur (FR) - kromatikus szájharmonika
Rieger Attila - gitár
Horváth Balázs - bőgő
Varga Bendegúz - dob

Közreműködött: Emilie Calmé (FR) - fuvola, Antal Tibor - hegedű 2016. március 16.


69. - Deseő Csaba 77

Deseő Csaba - hegedű
Gyárfás István - gitár
Márton Attila - jazz szakértő


2016. február 9.

68. - Gáspár Károly trió & Dresch Mihály

Dresch Mihály - szaxofon, fuhun
Gáspár Károly - zongora
Gyányi Marcell - bőgő
Czirják Tamás - dob


2016. január 12.

67. - Szalay Organ Trio

Szalay Gábor - gitár
Tálas Áron - orgona
Jeszenszky György - dob


2015

2015. december 8. (kedd)

66. - Trans-Formation

Pozsár Eszter - fuvolák, szaxofon
Eichinger Tibor - gitár
Frey György - basszusgitár
Pusztai Csaba – ütőhangszerek


2015. november 10.

65. - Trió Minor

Rieger Attila - gitár
Horváth Balázs - bőgő
Varga Bendegúz - dob
A koncert végén a ráadásblokkban fellépett Antal Tibor (hegedű)


2015. október 13.

64. - Voice & Guitar

Micheller Myrtill - ének
Pintér Tibor - gitár


2015. szeptember 8.

63. - Urbán-Kollmann-Révész

Urbán Orsolya - ének
Kollmann Gábor - szaxofon
Révész Richárd - zongora


2015. június 11. (csütörtök)

62. - Elek István Jazz Quartet

Elek István - szaxofon
Weisz János - zongora
Sárkány Sándor - bőgő
Cseh Balázs - dob


2015. május 14. (csütörtök)

61. - Bopcorn Quartet

Szalóky Béla - trombita, harsona
Juhász Attila - zongora
Molnár Péter - bőgő
Berdisz Tamás - dob
Közreműködött: Deseő Csaba - hegedű


2015. április 15. (szerda)

60. - Bágyi Balázs New Quartet

Avéd János - szaxofon
Oláh Dezső - zongora
Oláh Péter - bőgő
Bágyi Balázs - dob


2015. március 10.

59. - Sapszon Orsi és Cseke Gábor

Sapszon Orsi - ének
Cseke Gábor - zongora


2015. február 10.

58. - Deseő-Gyárfás-Berkes trió

Deseő Csaba - hegedű, mélyhegedű
Berkes Balázs - bőgő
Gyárfás István - gitár
Közreműködött Zöldi Károly (chajon-dob).
Az est moderátora Zipernovszky Kornél volt.


2014

2014. december 10.

57. - Karosi Júlia Quartett

Karosi Júlia - ének
Tálos Áron - zongora
Bögöthy Ádám - bőgő
Varga Bendegúz - dob
Az est folyamán a szerző Jávorszky Béla Szilárd jelenlétében bemutatásra került „A magyar jazz története” című könyv


2014. november 11.

56. - Kalmár Trió és Pataj György

Pataj György - zongora
Szalay Gábor - gitár
Hárs Viktor - bőgő
Kalmár Zoltán - dob


2014. október 14.

55. - Gyárfás Trió és Molnár Enikő

Molnár Enikő - ének
Gyárfás István - gitár
Oláh Zoltán - bőgő
Cseh Balázs - dob


2014. június 10.

54. - Bende Zsolt Quartet

Bende Zsolt – gitár
Zana Zoltán - szaxofon
Orbán György - bőgő
Balázs Elemér - dob


2014. május 13.

53. - Borbély Műhely

Borbély Mihály - szaxofon, tárogató
Szebényi Dániel - zongora
Horváth Balázs - bőgő
Baló István - dob


2014. április 8.

52. - Joe Fritz Trio - Amerikából jöttem!

Fritz József - klarinét
Marosi Zoltán - harmonika
Molnár Péter - bőgő


2014. március 11.

51. - Chet Baker emlékzenekar

Bacsa Zoltán - trombita
Tálas Áron - zongora, ének
Klimász Tamás – nagybőgő
Czirják Tamás - dob


2014. február 11.

50. - Ünnepi gálakoncert a Párbeszéd Háza nagytermében
25 éves a Háló - 50. Háló Jazz Klub - 75 éves Deseő Csaba

Ezen a koncerten megünnepeltük Illényi Katica születésnapját is!
Deseő Csaba - hegedű
Illényi Katica - hegedű, teremin, ének
Gyárfás István - gitár
Berkes Balázs - bőgő
Mohay András - dob


2013

2013. december 12.

49. - László Attila Trió - Mester és tanítványai

László Attila - gitár
Tóth István - gitár
Fonay Tibor - basszusgitár

Helyszín: kivételesen a REMIX (1088 Bp. Mikszáth Kálmán tér 1.)


2013. november 12.

48. - Creative B. Trió - Vukán György emlékkoncert

Balázs József - zongora
Berkes Balázs - bőgő
Balázs Elemér - dob
Külön köszönet Kiss Zoltánnak (Hagyma Produkció), aki a koncertlátogatóknak Vukán György és Szakcsi Lakatos Béla "Eclipse" (Napfogyatkozás) című kereskedelmi forgalomba nem került mini CD-jét adta ajándékba.


2013. október 8.

47. - Szőke Szandra Kvartett

Szőke Szandra - ének
Cseke Gábor - zongora
Köllner Dániel - gitár
Oláh Péter - bőgő


2013. szeptember 10.

46. - Gyárfás István Trió

Gyárfás István - gitár
Schildkraut Vilmos - bőgő
Gyárfás Attila - dob

Vendég: Deseő Csaba - hegedű


2013. június 11.

45. - Dudás Lajos

Dudás Lajos - klarinét
Philipp van Endert - gitár


2013. május 14.

44. - Gáspár Károly trió

Gáspár Károly - zongora
Barcza H. József - bőgő
Mohay András - dob


2013. április 9.

43. - Szaniszló - Nagy duó

Két zenész - négy kéz - egy egész 10. jubileumi koncert az új helyen!

Szaniszló Richárd - vibrafon, marimba
Nagy János - zongora


2013. március 12.

42. - Trió Kodály

Oláh Dezső - zongora
Erdő Zoltán - tárogató, klarinét
Tar Gergely - ütőhangszerek


2013. február 12.

41. - SPArKING zenekar

Halmos Vilmos - zongora, ének
Csikós Miklós - bőgő
Kovacsevics Gábor - dob, ének
Varga Tibor - klarinét, szaxofonok

Vendég: Deseő Csaba - hegedű


2013. január 8.

40. - Berki-Sárik Duó

Berki Tamás – ének
Sárik Péter - zongora

Vendég: Gyárfás István


2012

2012. december 11.

39. - Karosi Júlia Quartet

Karosi Júlia – ének
Tálas Áron - zongora
Bögöthy Ádám – bőgő
Varga Bendegúz - dob


2012. november 13.

38. - Voice & Guitar

Micheller Myrtill - ének
Pintér Tibor - gitár


2012. október 9.

37. - Budapest Bossanova Quintet

Hurták Gábor - ének, gitár
Tűzkő Csaba – szaxofon
Szalay Gábor - gitár
Földváry Balázs – bőgő
Bágyi Balázs - dob


2012. szeptember 11.

36. - Urbán Orsi Trió

Urbán Orsi – ének
Juhász Attila -zongora
Hárs Viktor - bőgő


2012. június 12.

35. - Antal Tibor Swing Grass

Antal Tibor – hegedű
Szalay Gábor - gitár,
Földváry Balázs – bőgő
Jeszenszky György - dob

2012. május 22.

34. - Gyárfás Trió - Gyafi 50. születésnapi koncert

Gyárfás István – gitár
Oláh Zoltán – bőgő
Cseh Balázs - dob


2012-től koncertek a Loyola Caféban (1085 Budapest, Horánszky u. 20.)

_______________________________

Koncertek a Ferenciek terén a Háló Közösségi Központban (2008-2011)


2011. december 13. (162. koncert a Ferenciek terén levő Háló Közösségi Központban, 33. jazz koncert)

33. Búcsúkoncert

Vukán György - zongora


2011. november 8.

32. Gyárfás István (gitár) Juhász Gábor (gitár) duó


2011. október 11.

31. Éjjel a Balatonon - Late Night Jazz Band

Lemezbemutató koncert
Varga Endre – fuvola
Kosz Szilveszter - zongora
Varga Dávid – altszaxofon
Juhász Zoltán – bőgő
Kőfalvi Csaba - dob

Vendégek: Cseh László - tenorszaxofon, Kormos János - gitár


2011. szeptember 13.

30. Szőke Nikoletta Trió

Szőke Nikoletta - ének
Szakcsi Lakatos Róbert – zongora
Barcza Horváth József - bőgő


2011. június 14.

29. Juhász Gábor Trió

Juhász Gábor – gitár
Papesch Péter – bőgő
Benkő Ákos - dob


2011. május 10.

28. Whiteful Jazz Quartet

C. Tardy Zsófia – ének
Csikós Attila - gitár
Oláh Péter – bőgő
Kuli Ferenc - dobok
Közreműködött: Scholz Péter - bőgő


2011. április 12.

27. 50 éve a pályán - 70 éves születésnapi koncert

Dudás Lajos – klarinét
Philipp van Endert - gitár

A koncert támogatója a budapesti Goethe Intézet


2011. március 8.

26. Masala Group

Zana Zoltán - ewi (fúvós szintetizátor)
Komjáti Áron - akusztikus gitár
Horváth Balázs – bőgő
Magyar Kornél - indiai és indonéziai ütőhangszerek


2011. február 8.

25. Kalmár Quartet

Brandon Mezzelo – szaxofon
Pataj György - zongora
Hárs Viktor – bőgő
Kalmár Zoltán – dob


2011. január 11.

24. Barcza Congressio

Bolla Gábor - szaxofon
Fenyvesi Márton - gitár
Barcza Horváth József - bőgő
Mohay András - dob


2010. december 14.

23. Fábián Juli - ének, Sárik Péter - zongora


2010. november 9.

22. Juhász Attila Jazz Quartet

Juhász Attila - zongora
Rieger Attila - gitár
Radics József - bőgő
Cseh Balázs - dob


2010. október 12.

21. Deseő Csaba Szextett

Deseő Csaba – hegedű
Szaniszló Richárd – vibrafon
Gyárfás István – gitár
Cseke Gábor – zongora
Oláh Péter – bőgő
Jeszenszky György - dob
Külön köszönet Sárkány Sándor bőgősnek, aki a magas lázzal megbetegedett Oláh Péter helyett ugrott be ezen a koncerten.


2010. szeptember 14.

20. Csepregi Gyula - szaxofon, ifj. Rátonyi Róbert - zongora


2010. június 9.

19. Harcsa Veronika - ének, Blaho Attila - zongora


2010. május 11.

18. Trans-formation

Pozsár Eszter - fuvola
Eichinger Tibor - gitár
Frey György - basszusgitár
Mogyoró Kornél - ütőhangszerek


2010. április 13.

17. Kozma Orsi Quartet

Kozma Orsi - ének
Cseke Gábor - zongora
Hárs Viktor - bőgő
Pusztai Csaba - dob


2010. március 9.

16. Fritz József Quartet

Fritz József - klarinét
Juhász Attila - zongora
Molnár Péter - bőgő
Adamecz József - dob


2010. február 9.

15. Super Trio

Vukán György - zongora
Berkes Balázs - bőgő
Kőszegi Imre - dob


2010. január 13.

14. Antal Tibor és a Swing Manouche Project

Antal Tibor - hegedű
Varga László - gitár
Illés Ferenc - gitár
Jakab Viktor - gitár
Földváry Balázs - bőgő


2009. december 8.

13. László Attila és barátai

László Attila - gitár
Oláh Tzumó Árpád - zongora
Lattmann Béla - basszusgitár
Emilio - szájdob, ének


2009. november 10.

12. Pocsai Krisztina és a Cseke trió

Pocsai Krisztina - ének
Cseke Gábor - zongora
Barcza Horváth József - bőgő
Mohay András - dob


2009. október 13.

11. Molnár Gyula kvartett (a szegedi Molnár Dixieland tagjai)

Molnár Gyula - klarinét, szaxofon
Garay Márta - zongora
Kiszin Miklós - bőgő
Bodó József - dob


2009. szeptember 8.

10. Trio Minor és Juhász Attila

Juhász Attila - zongora
Rieger Attila - gitár
Horváth Balázs - bőgő
Varga Bendegúz - dob


2009. június 9.

9. Jazzation énekegyüttes

Fenyő Fruzsina, Csernus Szilvi, Várallyai Katus, Csenki  Máté, Homor Máté


2009. május 12.

8. Illényi Katica - jótékonysági koncert

Illényi Katica - hegedű, ének
Cseke Gábor - zongora
Balázs Gábor - bőgő
Kovács Zsolt - dob


2009. április 14.

7. Szaniszló Quartet

Szaniszló Richárd - vibrafon
Cseke Gábor - zongora
Oláh Péter - bőgő
Jeszenszky György - dob


2009. március 10.

6. Szalóky Béla és Gyárfás Trió

Szalóky Béla - trombita, szárnykürt
Gyárfás István - gitár
Czakó Péter - bőgő
Cseh Balázs - dob


2009. február 10.

5. Micheller Myrtill

Micheller Myrtill - ének
Révész Richárd - zongora
Pintér Tibor - gitár
Sárkány Sándor - bőgő
Kaszás Péter - dob


2009. január 13.

4. Tommy Víg és Oláh Kálmán

Tommy Víg - vibrafon
Oláh Kálmán - zongora


2008. december 9.

3. Fábián Juli és a Gyárfás Trió

Fábián Juli - ének
Gyárfás István - gitár
Czakó Péter - bőgő
Cseh Balázs - dob


2008. november 11.

2. Fritz József és zenekara

Fritz József - klarinét
Szeverényi Mátyás - gitár
Molnár Péter - bőgő
Cseh Balázs - dob


2008. október 14.

1. Antal Tibor és az Easy Jazz Band

Antal Tibor - hegedű
Szeverényi Mátyás - gitár
Nagy Iván - zongora
Földváry Balázs - bőgő

Kárpát-medencei programjaink

Kattints a térképre!


Régebbi Tarsolyok elolvashatók itt >>

 2019 óta megjelent Tarsolyok tartalomjegyzéke >>

A Tarsoly következő, 24 oldalas őszi számát az októberi felvidéki Háló-találkozón vehetik kézbe az ott jelenlevők.

Támogatóink

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Miniszterelnökség
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő



Magyar Katolikus Püspöki Konferencia


Nemzeti Kulturális Alap
NKA Zeneművészet Kollégiuma


Belváros-Lipótváros Önkormányzata


Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program


Renovabis


Pártfogó Pengő


Társadalmi szerepvállalás keretében webtárhely és domain támogatónk a forpsi.hu és az arubacloud.hu

Háló Közösségi és
Kulturális Központ - S4

1052 Budapest, Semmelweis u. 4.
+36 20 351 5375, iroda&halo.hu

Nem minden program saját szervezés
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk

S4 facebook oldala

terkep kicsi

S4 programok

.

Feliratkozás programajánló hírlevelünkre

 

2024.10.07. 8:30 és 10.09. 18:00 Gerinctorna a Nemeshegyi teremben

Gerinctorna hétfőn és szerdán
Polifoamot és törölközőt hozni kell
Bővebb információ:
Szabó Krisztina +36 30 950 6453
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

2024.10.08. 19:00-21:30 Háló Jazz Klub 151.


facebook esemény és részletek >>

Belépődíj 3000 Ft, nyugdíjas: 2500Ft, diák: 1500 Ft

Sorozatszerkesztő: Deseő Csaba

Eddigi klubestjeink >>

 

2024.10.09. 14:00-18:00 Gondos Béla képeslapgyűjtő és könyvklub

Gondos Béla képeslapgyűjő és könyvklub szerdánként az Aszalós teremben

 

2024.10.09. 18:00 Koncert

facebook esemény és részletek >>

 

2024.10.10. 10:00-12:00 Szenior táncház

Táncot tanít: Boros András

 Részletek: +36 20 956 6734 borosmester @ gmail.com

 

2024.10.10.18:00 Kolta Galéria kiállításmegnyitó

Gáll Zoltán Taccsvonalon című fotókiállítása

A Kolta Galéria korábbi kiállításai >>

A kiállítás hétköznap 14 és 18 óra között és az esti programok alatt látogatható

 

2024.10.11. 17:30 Varga Bernadett elődása - Amikor a gondolataink megbetegítenek

részletek fb >>

 

2024.10.12-13. 09:00-16:00 MIMSZ Szabadegyetem

https://www.mimsz.com

 

2024.10.14. 18:00 Az első 30 év - Dunatáj vetítés hétfőnként

Harminc év alatt a Dunatáj Alapítvány több, mint ötven alkotója majd négyszáz dokumentumfilmet készített.

Részletek fb >>

 

2024.10.15. 10:00-12:00 Kézműves kör

Kézműves kör Széplaki Marika vezetésével minden páros kedden

Írás a Mai Belváros 2018.október 18-i számában

 

2024.10.15. 17:30-19:30 Ösi örökségünk

Előadás-sorozat a magyarság múltjáról, különleges értékeiről
Sorozatszerkesztő: Szeibert András

Etruszk feliratok olvasata
Előadó: Fabó László

Az érdeklődők a Zoom-on keresztül virtuálisan is csatlakozhatnak

Nincs szükség távolról történő bejelentkezéshez a jelszóra, csak erre a linkre

 

2024.10.16. 17:30-19:00 Dúdoló az Aszalós teremben

Navratil Andrea facebook oldala >>
facebook esemény >>

 

2024.10.15. 19:00 Hajózástörténeti előadás

részletek fb >>

 

2024.10.16. 19:30 Jelkép és valóság: A négy elem a Bibliában - Nacsinák Gergely András őszi előadássorozata 4/1

 

2024.10.17. 18:00 Modell és valóság

Antall József Baráti Társaság

Modell és Valóság előadás-sorozata
XII. évadának 6.előadása
A belépés ingyenes

Részletek >>

 

2024.10.20. 19:00 Jazz a Hálóban

 facebook esemény >>

 

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 | Cím: 1052 Budapest, Semmelweis u. 4. | Telefon: +36 20 351 5375 | E-mail: iroda&halo.hu | Beszámolók